Ez lett 2021 legtöbbet díjazott játéka
82 díj eddig, és ezek száma egyre csak nő még így 2022 elején is – már most huszonöttel több, mint a következő legjobb játéké tavalyról.
82 díj eddig, és ezek száma egyre csak nő még így 2022 elején is – már most huszonöttel több, mint a következő legjobb játéké tavalyról.
A francia cég rengeteg játékkal készül, a most kiszivárgott címek közül pedig több még be sem lett jelentve.
A Marvel újabb közkedvelt hőse kaphat saját játékot, melynek leleplezésére már nem is kell sokat várni.
Egy játékos nemrég felfedezte, hogy Taskmaster mindig Pókembert figyeli, különösen akkor, amikor a hős teljesíti a különféle kihívásokat.
A GOG Games Festival kiárusítása ma kezdődött, aminek keretében ismét több ezer játékon és új PC-s címen spórolhatunk sokat a következő két hétben.
A félresikerült frissítés és a sok lepontozás után a Gran Turismo 7 a Metacriticen a Sony valaha megjelent legrosszabbra értékelt játékai közé került.
A Warner Bros. Interactive Entertainment jóvoltából lehetőségünk volt kipróbálni a következő Star Wars-játékot.
A SteamDB ismét felfedte, hogy a Valve platformján melyik címek voltak a legkelendőbbek.
Végre minden játékos számára elérhetővé válnak az idén tizenöt éves játék korábban fizetős tartalmai.
Az Epic Games közkedvelt játékának új szezonja az újdonságok mellett meglepő újítást vezetett be.
Az Elden Ring megőrizte első helyét az Egyesült Királyság eladási listáján, de a 2K Games játékának sincs oka szégyenkeznie.
Mindenkinek kell egy hobbi – tartja a mondás, egy Skyrim-játékos pedig bebizonyította, hogy a káposztagyűjtés is lehet az a híres fantasy-játékban.
Bemutatták a Big Bad Wolf vámpíros játékának, a több késésen átesett Vampire: The Masquerade – Swansong játékmenetét.
Tegnap megjelent a Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin, a Square Enix pedig publikussá tette a nyitó animációját.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
A most 10 éves Call of Duty: Modern Warfare 3 meglepő módon a Twitch legnézettebb játéka lett, egy nap több mint 400 000 nézőt ért el.
A Mattel és a Milestone Team nyilvánosságra hozta a Hot Wheels Unleashed Design Battle versenyének győztesét, és a szerencsés tervező nyertes alkotása valódi játékká fog átalakulni.
Ha bejönnek a poszt-apokaliptikus témájú játékok, akkor mindenképp érdemes bezsákolnod a Farm 51 kissé elfeledett gyöngyszemét.
A nemrég megjelent epizódban a kreditek farmolására használt bizonyos versenyek kerültek a játék legújabb frissítésének célkeresztjébe.
Az rajongók még mindig a klasszikus DOOM-ról társalognak, és bár a pletykák szerint a játék története 2022-ben játszódik, az FPS társalkotója cáfol.
A játékba bekerült egy új, az ’50-es évek rockzenéje ihlette témájú kozmetikai kollekció, amit már be is lehet szerezni a karaktereknek.
A Red Candle Games csapata a játékosok támogatását kéri projektjük tető alá hozásához.
A Heavy Rain és a Detroit: Become Human készítői szerint minden rendben a játék fejlesztésével.
A játék elképesztő sikerét tekintve nem is meglepő, hogy a FromSofware és a BANDAI NAMCO még többet szeretne belőle.