Hamarosan megjelenik a több csúszáson, emellett komoly fejlesztési problémákon átesett LEGO Star Wars: The Skywalker Saga. A LEGO-videójátékokat gyártó Traveller’s Games célja ezzel a programmal az, hogy egy játékba gyúrja bele mind a kilenc számozott Star Wars-filmet. Sőt, mint az a próbakör során kiderült, még a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történetét is sikerült belecsempészniük.

A klasszikus

Hála a Warner Bros. Interactive Entertainmentnek, egy órán át nyüstölhettem a LEGO Star Wars: The Skywalker Sagát, azon belül a legelső film feldolgozását, az Egy új reményt. A teljes játékban persze lehetőségünk lesz bármelyik epizódot elkezdeni, akár menet közben is válthatunk majd. De nekünk most ez jutott, na, nem panaszképpen mondom.

Ahogy azt megszokhattuk a korábbi LEGO Star Wars-játékoktól, a sztori zanzásított módon követi a filmek cselekményét. Értsd: jó néhány dolgot megváltoztattak vagy leegyszerűsítettek, de a kulcsmomentumok ugyanazok. Az egyik ilyen változtatás mindjárt a nyitányban tetten érhető, ugyanis több momentum is a Zsivány Egyesből köszön vissza. És persze az is újdonság, hogy Leia és Antilles kapitány együtt akciózik.

Már a hercegnő űrhajóján megtapasztalhatjuk, milyen sok mókára számíthatunk a játék során. A poénok csőstül jönnek. Olykor mindenki számára érthető formában, mint amikor a mentőkabinokat keresve rányitunk az éppen (sisakban) zuhanyzó rohamosztagosra. Vagy olyan utalások formájában, amire csak egy Star Wars-rajongó szája kunkorodik mosolyra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

De az igazi mókát a LEGO Star Wars: The Skywalker Sagában nem a számos vicces pillanat, hanem a nagyfokú szabadság reprezentálja. Már a Tantive IV-en is van némi szabad mozgásunk, ám az semmi a bolygókhoz képest. A sivatagvilágban eltöltött egy óra alatt három sandbox területet fedezhettem fel. Ezek közül a legkisebb az volt, ahol R2 és 3PO landoltak, a legnagyobb pedig Mos Eisley. Ezeken a területeken nagyon sok tennivalónk akad. Vállalhatunk mellékküldetéseket, gyűjtögethetünk, felfedezhetünk, és könnyed, de azért az agysejteket megmozgató feladványokat oldhatunk meg. Vagy csak felpattanhatunk egy robogóra, és meglovagolhatjuk. Mint egy banthát.

És persze ott van a főküldetés is, ami a filmeket meséli el, bár megjegyzem, ennek nagy része nem nyűgözött le. Nemcsak azért, mert nem éreztem szignifikáns változást az előző LEGO Star Warsokhoz képest, hanem mert a feladat nagyjából kimerült annyiban, hogy eljussak A-ból B-be, miközben minimális rejtvény és lövöldözés állta utamat. Ám azért nem kongatnám még a vészharangokat, ugyanis az utolsó, nagyjából húsz perc, amit a Millennium Falcon rendbehozásával kellett elütnöm, nagyon izgalmasra sikerült. Ekkor nemcsak rohamosztagosok végtelennek tűnő hullámával kellett megküzdeni, Hant, Ben Kenobit, 3PO-t, R2-t és Luke-ot irányítva, de közben a hajót is össze kellett raknom a különböző okos és változatos feladványok megoldásával.

Erőfeszítéseink akár a sztorit követve, akár a világot járva, szerencsére nem maradnak jutalom nélkül. Minifigurák egész seregét nyithatjuk fel, amik mind-mind különböző képességekkel bírnak, és a pályák más-más területeihez biztosítanak hozzáférést. Például néhány droid vagy idegen nem beszéli a közös nyelvet (jelen esetben az angolt), így megértésükhöz szükségünk van egy protokoll droidra. Emellett feloldhatunk járműveket is, bár ezek hasznosságát azon kívül, hogy valamivel gyorsabban szelhetjük át a nagyobb pályákat, még nem tudtam megtapasztalni. Úgy értem, hogy nem volt lehetőségem például űrhajót vezetni, így még nagy kérdés, milyen pluszt adhat a Millennium Falcon, mondjuk, a Slave I-hez képest. Vagy miben más Luke terepsiklója egy birodalmi robogóhoz képest.

Bíztató kezdet

És van még pár kérdés, amire a próbakör alatt nem kaptam választ, ám nyilván nem is az volt a szándék, hogy minden poént előre lelőjenek. Ez csak egy kis ízelítő volt, és azt kell, hogy mondjam, nagyon is tetszett, amit láttam. A LEGO Star Wars: The Skywalker Saga kellemes, szórakoztató és könnyed játéknak ígérkezik. Olyannak, amibe örömmel menekülhetünk el a szürke hétköznapok elől, amit az egész család élvezhet a kicsiktől a felnőttekig. Persze még ott lóg a levegőben, hogy a hatalmasra nőtt világ repetitívvé és unalmassá válik, ahogy a problémás fejlesztés is magában rejti a súlyos technikai hibák lehetőségét, de a Traveller’s Games szakemberi remélhetőleg sikeresen veszik eme akadályokat. Április 6-án kiderül.