Január közepén a SEGA tartott egy utolsó, jelmezes főpróbának is felfogható prezentációt a közelgő Total War-epizódból, amely pontot tesz majd a Warhammer-trilógia végére. A prezentáció után a játékot is ki lehetett próbálni, de a legfontosabb momentum mégis az volt, hogy végre kiderült, mi lesz az a történet, ama közös szál, amely összeköti a szereplőket, illetve hogy az eddig megnevezett hét frakció – a négy káoszisten, Kislev, és Grand Cathay, plusz a pre-order bónuszba tett ogrék – mellett ki lesz a nyolcadik választható arc.

A Total War: Warhammerben mindig van egy narrátor-tanácsadó figura, talán tecc’ik emlékezni, a vak, hollós öregemberre, nos, a harmadik részben egy új, jobb karban lévő karakter bukkant fel, akit egy különleges ereklyéhez, a Sorsok könyvéhez láncolt a végzet. A könyv felfedi a világ legnagyobb misztériumait, de hordozója számára ez egyfajta átok, és most épp egy új történetbe kezdett. Egyszer Kislev medveistene, a nagy Ursun elveszett a sötétben, és ahogy egy jó meséhez illik, egy bátor herceg indult el a megmentésére. Az ifjú azonban letért az ösvényről és megfertőzte a Káosz, így aztán végül istenének nem a megmentője lett, hanem a hóhéra. A herceg, miután a gyilkos golyót kilőtte, testben és lélekben újjászületett, és mint a káoszistenek új bajnoka, egyben a mű nyolcadik, játszható szereplője vonul be sztorinkba.

Ursun azonban nem halt meg, azóta is a Káosz birodalmának szívében, a Lelkek kohójába bezárva haldoklik. Egy ilyen isteni lény hatalmas energiákat birtokol, még a halál küszöbén is, például egyetlen csepp vére képes lenne narrátorunkat feloldozni az átok alól, és mivel ő a könyv révén ismeri az utat a medvéhez, már csak egy hős kéne, aki átverekszi magát a Káoszon. Ezért kilincsel tehát frakcióról frakcióra, és aszerint változik a történet, hogy épp kit szólít meg. Amikor például Miao Yinghez, a Viharsárkányhoz (Grand Cathay) kopogtat be, ott Ursun jelentené a kulcsot, hogy az elveszett kishúgát megtaláljuk, a Démon hercegnél pedig az lesz a kalandra hívó motiváció, hogy a medveisten halálával soha nem látott hatalomra tehetünk szert.

Az új démon karakter egyébként minden korábbi szereplőtől eltérően teljesen testre szabható. Amikor a messzi északon, a norscák szomszédságában elindultam a világ felprédálására, ott még tulajdonképpen csak egy üres váz volt, de minden megnyert csata, elfoglalt város és elvégzett küldetés dicsőséget hozott, amelyet fel lehetett ajánlani az egyik káoszistennek. Vagy megmaradhatunk kívülállónak, de végül is ez az 5 külön kasszába áramló matéria alakult át a Daemonic Glory táblázatba egységekké, fegyverekké és testrészekké. Aha, jól hallottad, ezt a figurát úgy rakod össze, ahogy akarod: szárnyak, fogas szájban végződő farok, szarvak, paták, karmok, a 30. körben már legalább száz ”alkatrészem” volt…

A másik kipróbálható frakció elég szájtátósra sikeredett, a Grand Cathay ugyanis a Warhammerben az ősi Kína megfelelője, és a sárkányok uralják a mágia, valamint a tudomány – lőpor, léghajók etc. – segítségével. Az eleddig látott leggyönyörűbb vidéket képzeljétek el, amit egy nagy fal zár el a rontó erők pusztaságától, és a fal három nagy erődkapuja a Káosz folyamatos ostroma alatt áll. A falon innen is voltak persze elvarrandó szálak, egyrészt lázadók, illetve délebbre rengeteg ogre. Ennél a frakciónál amúgy a harmónia jelent mindent, hisz az összes legyártott egység, épület, fejlesztés és hős hozzáad a Yin vagy a Yang értékhez egyet, amelyek pedig akkor biztosítanak tökéletes bónuszt, ha egyensúlyban vannak. A másik nagy okosságuk a karavánoké. Ide egy új hőstípus is tartozik, a karavánmester. Az Elefántcsont-út melletti kereskedőállomásokra indítható expedíciók pedig egyrészt szöveges kalandokat indukálnak, másrészt fizikailag is jelen vannak a térképen, tehát jó eséllyel rablók, portyázók támadhatják meg, és így csatázni is lehet. És persze iszonyat pénzeket, ritka ereklyéket hoznak vissza, ha az út sikerül.

A haldokló medveisten főszálának első etapjáig sikerült elvergődni, itt aztán egy világok közti hasadékon a Káosz különböző síkjaira lehetett ”kirándulni”, ami egyrészt hátborzongató volt, másrészt zseniális. Persze minden poént, azért nem lőnék le az indulás előtt, de a látottak alapján grandiózus, látványos lezárás jön, rengeteg újdonsággal. És már csak alig párat kell aludni…