Reggeli torna az Elden Ring társaságában? Nagyon is lehetséges!
A GoodGameEthan nevű streamer új szintre emelte a kihívás fogalmát, mivel úgy győzte a FromSoftware játékának egyik főellenfelét, hogy gurult egyet, amikor a karakter bukfencezett.
A GoodGameEthan nevű streamer új szintre emelte a kihívás fogalmát, mivel úgy győzte a FromSoftware játékának egyik főellenfelét, hogy gurult egyet, amikor a karakter bukfencezett.
A népszerű zenész-színész szerint végre megvalósulhat az 1995-ben indult franchise 4. része, bár eléggé neheztel a stúdióra, amiért ilyen nehezen haladnak a munkálatok.
Bármelyik fogorvost is kérdeznénk meg arról, hogy mit tegyünk a fogaink egészségének megőrzése érdekében, mindegyik ezt válaszolná: mossunk rendszeresen fogat, használjunk fogselymet, kerüljük a túlzott cukorfogyasztást, és járjunk évente legalább kétszer kontrollra.
Óriási sikernek örvend a Pixar legújabb animációs filmje, ami kevesebb mint két héttel a debütálását követően elért néhány fontosabb mérföldkövet.
Az év legjobban várt horrorfilmje Nicolas Cage-nek köszönhetően még sokkal-sokkal nyomasztóbbá vált.
A színész elmondta, hogy egy piszkosul brutális jelenetet is láthatnak majd a nézők – ősszel érkezik a folytatás.
A Trónok harca sztárja újabb horrorfilmben tér vissza, aminek most befutott az első előzetese.
Robbie, a nyúl bizony ikonikussá vált a széria rajongói között – de vajon honnan jött az ihlet hozzá? Nos, természetesen a való életből!
Beigazolódtak a pletykák, Costner valóban kiszállt a sorozatból – ettől függetlenül ősszel folytatódik a Dutton-család története.
Az Elden Ring: Shadow of the Erdtree kiegészítő jött, látott, és minden rajongót elvarázsolt.
Maga az Arrowhead Game Studios CEO-ja, Johan Pilestedt árulta el, hogy a stúdió megalkotta a viccnek indult ruhadarabot, ám egyelőre még senki sem aggathatja magára.
Egy tehetséges játékos a Larian Studios díjnyertes CRPG-jének karakterkészítőjében álmodta újra a BioWare játékának már bemutatott szereplőit.
A Deadline értesülése szerint a korábban pletykált Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway sajnos kikerült a képből, a helyüket viszont nem kevésbé tehetséges színészek fogják átvenni.
A The Witcher 3: Wild Hunt nagysikerű kiegészítőjét jegyző CDPR gratulált a FromSoftware-nek, amiért csillagászati értékeléseket zsebelt be az Elden Ring expanziója.
Mike Flanagan rendezi a filmet, amiből most megérkezett az első kép – a főszerepben mindenki kedvenc Lokijával.
Érkezik az A Quiet Place: The Road Ahead (Hang nélkül: Az út előttünk), amely a népszerű filmek alapján készült.
Kiderült, hogy mikor jelenik meg a Throne and Liberty, amely komoly konkurenciája lehet a WoW-nak is.
Előzetest kapott a Juan of the Dead alkotójának új horrorfilmje, amiben szintén egy hatalmas kúriában szabadul el a pokol.
Érkezik a Batman: Caped Crusader, ráadásul mind a 10 epizód egyszerre kerül fel a Prime Video kínálatába.
A megjelenés ugyan még odébb van, de addig is érdemes meglesni, mennyi mindenben nyújt majd újdonságot elődeihez képest az Assassin's Creed Shadows!
Nem csupán a letöltések számát tekintve lett óriási siker az LWMedia ingyenes versenyjátéka, de az értékelések terén sem nagyon talált legyőzőre Steamen.
Benedict Cumberbatch elkotyoghatta, hogy az MCU fontos részét képező szuperhős is benne lehet a széria következő felvonásában, melynek állítólag jövőre kezdődik a forgatása.
Nagyon úgy fest, hogy már soha nem fog elkészülni a Fallout: Nuevo Mexico névre keresztelt rajongói projekt, a vezető fejlesztő ugyanis kihátrált az alkotás mögül.
Jared Padalecki egy meglehetősen pozitív választ adott arra a kérdésre, hogy csatlakozna-e az Amazon sikersorozatának stábjához.