[Társalgó] Egri Csillagok a Kékjátéktól – Történelmi titkolózás
Az Eger várának védelméről szóló regényből film, és immár társasjáték is készült – a nagy kérdés, hogy otthon meg tudjuk-e ismételni a hőstetteket.
Az Eger várának védelméről szóló regényből film, és immár társasjáték is készült – a nagy kérdés, hogy otthon meg tudjuk-e ismételni a hőstetteket.
Bár egyelőre nem sokat tudunk a készülő adaptációról, azt már igen, hogy hol lesz látható.
Ígérete szerint az Avalanche Software ismét bepillantást engedett varázslatos játékának világába.
Számos művészt megihletett már a FromSoftware díjnyertes alkotása, valaki most épp Margitról készített egy remekül sikerül portrét.
Amit nem lehet megtenni a Bethesda RPG-iben, azt a Squanch Games őrült alkotása gond nélkül megengedi, sőt, még jutalmaz is érte.
A sorozat egyik kulcsszereplője elárulta, hogy soha nem nézte meg a fantasy-sorozat vitatott, 2019-ben sugárzott utolsó évadát.
Lassacskán ezt az évet is magunk mögött tudhatjuk – ami visszatekintve legalább egy szempontból azért nem is volt olyan rossz.
Sokak szerint a gyermekévek jelentik az igazi aranykort. Spielberg következő rendezése sem cáfolja a romantikus gondolatot.
Vannak olyan emberek, akikre elég ránéznünk és rögvest bizalom áraszt el minket. Míg egyes személyek eleve hatalmas önbizalommal születnek, addig mások talán hosszú ideig építgetik az önértékelésüket, egy valami azonban biztos, mindenki életében van legalább egy olyan személy, akiben megbízhat.
A színész újra összeáll Dennis Lehane-nel egy újabb Apple TV+ alkotáshoz, ahol viszont minden eddiginél forróbb lesz a helyzet.
Egy, a történelmünket feldolgozó társasjáték a hűség napjára, amivel a KéKjáték végre visszatért gyökereihez, ráadásul nem mindennapi minőségű összetevőkkel.
Az emberi szervezetnek szüksége van a jó minőségű, friss levegőre zárt terekben is az egészség érdekében, illetve azért is, hogy a megfelelő teljesítményt nyújthassa. A hagyományos, ablaknyitással történő szellőztetés a téli hónapokban komoly hőveszteséget okoz, csökkenti a fűtés hatékonyságát, amit a növekvő energiaárak mellett még inkább megéreznek a háztartások.
A WC-csészékről nem szoktunk beszélgetni még a családtagjainkkal sem, és nem is valószínű, hogy sokan érdeklődve figyelik a lakberendezés témakör legújabb híreit, ezért lehet, hogy van olyan ember, aki nem hallott még a rimless WC-csészéről. Most viszont mindent megtudhatsz erről a praktikus dologról!
Velencében álló ováció fogadta a Rekviem egy álomért rendezőjének érzelmes filmjét. Magyar előzetest kapott A bálna.
Nemrég megjelent a hazai Save Sloth Studios történetközpontú indie játéka, melynek legnagyobb különlegessége, hogy minden eleme valódi papírból készült.
Végre kiderült, hogy mikor fog a mozikba kerülni a világszerte ismert stúdió legújabb alkotása.
Patty Jenkins rendező hosszú közleményt adott ki, amiben a Wonder Woman 3-ról és készülő Star Wars filmjéről is beszélt.
Ha eddig kimaradt volna a sorozat legutóbbi vikinges felvonása, itt a remek alkalom, hogy bepótold.
Christopher Nolan digitális beavatkozás nélkül igyekezett az atombomba fejlesztéséről szóló filmjének képeit megalkotni.
Újabb ismerős név csatlakozott a produkcióhoz, amiben ezúttal nem a közkedvelt bérgyilkos kapja a főszerepet.
Egy komplett birodalom felépítésére sarkalló különleges stratégia, melyben történelmi személyiségek bőrébe bújva kell felvirágoztatni az országot.
Az utóbbi időben a szolgáltatás kínálatából jó pár közkedvelt tartalom távozott, és ezek lehetnek a következők.
Újabb kedvcsinálót kapott a Ryu ga Gotoku sorozatának végre Japánon kívülre is ellátogató felvonása.
TeaserPlay csapata ismét alkotott, ezúttal viszont nem kell félni a csúnyán festő karakterektől, a főszerepet ugyanis az autók kapták.