Fizikai változatban is kapható lesz a Scott Pilgrim vs. The World: The Game – Complete Edition
A héten újból elérhetővé válik a játék.
A héten újból elérhetővé válik a játék.
A Rust volt az előző hét legtöbb bevételt termelő játéka.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
FreeFly mod készült a CD Projekt RED játékához.
Minden idők egyik legsikeresebb tower defense videójátéka elevenedik meg az asztalon, nem mellőzve a kihívást és a fordulatokat sem.
Meglehetősen lassan indul a 2021-es esztendő a játékmegjelenések tekintetében, egy-két újdonság azonban jutott az első hétre is.
43 éves korában elhunyt Brad Venable, akinek hangját rengeteg játékban és annál is több anime-sorozatban hallhattuk.
Kiderült, melyik játékokból adták el a legtöbbet tavaly.
A következő Dragon Age-ről jelenleg elég keveset tudni azon kívül, hogy már készítik, most azonban befutott egy új kép a játékról.
Mi mással indíthatnám 2021-et, mint kedvenc műfajom, a horrorjátékok további boncolgatásával, immáron egyre jobban közelítve napjaink hátborzongató alapműveihez?
Mostanában egyre több olyan vád éri a loot boxokat, hogy azok lényegében szerencsejátékok, Peter Moore szerint ez azonban nem igaz.
Nemrég befutott a CS:GO legújabb frissítése, ami után a játék kompetitív és a wingman módjából is eltűntek a botok.
Az Acer portfóliója három játékra kihegyezett monitorral bővül hamarosan, melyeket most hivatalosan is bemutatott a gyártó.
Az Xbox Game Pass kínálatába is bekerül a multiplayer játék.
Hamarosan a hiányzó részek is bekerülnek a kínálatba.
Még az idei évben megjelenik az SNK bunyós játéka.
A fejlesztők megerősítették, hogy január 12-től öltözhetünk be Doom Slayernek vagy szörnynek a játékban.
Egy vadonatúj trailer is érkezett a Switch-epizódról.
A PUBG tesztszerverén élesedett egy új rendszer, ami pontozza a játékosok magatartását, hogy így szorítsa vissza a toxikus viselkedést.
A Dying Light 2 munkálatai eddig is nyögvenyelősen haladtak, nemrég pedig egy újabb vezető beosztású fejlesztő távozott a projekttől.
A klasszikus fantasy szerepjátékok kedvelői számára egy egészen különleges ingyenes cím jut ebben a hónapban.
Kiderült, következő héten milyen játékot ad majd ingyen az Epic Store, és úgy tűnik, egy kifejezetten ütős cím kerül majd terítékre.
Természetesen ezen a héten sem maradunk ajándék nélkül, az Epic Store aktuális ingyenes játékát ugyanis már lehet is tölteni.
A Hitman 3 többek között virtuális valóságban is játszható, azt pedig, hogy itt milyen játékélmény vár, a legújabb trailer mutatja be.