Hivatalosan is leleplezték a következő Assassin's Creed-játékot
A következő Ubisoft Forward során többet is megtudhatunk róla.
A következő Ubisoft Forward során többet is megtudhatunk róla.
A mai napon ünnepli születésnapját Hollywood egyik legfelkapottabb színésznője. Karrierje képeivel köszöntjük őt a nagy napon.
Egy rutinellenőrzés során kiderült, hogy előszeretettel fosztogatta a Happy Mealeket.
Yahya Abdul-Mateen II a színészi pályáról nyilatkozott, amiben komolytalannak titulálta az Aquaman típusú filmeket.
Két játékot is bezsákolhattok ezen a héten, amelyek közül az egyik az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb TPS-e.
A Smallville alkotói elárulták, hogy eredetileg a csatorna azt akarta, hogy Clark utálja a szüleit a Superman előzménysorozatban.
A széria rajongói a kevés nyilvánosságra került kép egyikén kiszúrtak egy visszatérő funkciót.
A félresiklott ördögűzésnek ára van. Warrenék helyett egy meggyőződéses apáca kerül bajba a Démoni fény előzetesében.
Kevés olyan magyar háztartás van, ahol nem találunk legalább egy olyan terméket, amit a dél-koreai elektronikai cég, az LG gyártott.
A francia kiadó korábban számos címe támogatásának megszüntetését jelentette be, de időközben meggondolta magát.
Szeptemberben képernyőre kerül a köztársaság bukása után játszódó Star Wars sorozat. Plakátot kapott az Andor.
83 évvel ezelőtt tört ki az emberiség történelmének legszörnyűbb és legtöbb halálos áldozatot követelő háborúja, amit az évek során már videójátékokban is átélhettünk.
Sőt, ez nem minden: a Forty Thieves DLC key artja is kikerült, így először láthatjuk a játékot.
Az Endnight Games ismét elhalasztotta túlélőhorrorjának megjelenését, reméljük ezúttal már utoljára.
Noha Shia LaBeouf több ízben nyilvánosan megkövette magát, újabb botrányokba fut bele. Mégis szerződtette őt Coppola.
Augusztus elmúlt, a hőség múlóban, de az iskola megkezdődött, mi pedig összesítjük a hónap legjobb PlayStation-megjelenéseit.
Az IO Interactive gondozásában készül a világszerte ismert 007-es következő nagy kalandja.
Már a Trónok harca ikonikus epizódjait is ő rendezte, az erőteljes nyitányt produkáló Sárkányok háza azonban más keze alatt fut tovább.
Az új frissítés a számos hibajavítás mellett egy ingyenes újdonsággal is bővítette a játékot.
Húsz esztendeje kezdődött meg az egykor remek játékokat felvonultató sorozat lejtmenete.
Megjelenési dátumot kapott a kiadó ezúttal már szolgáltatásként visszatérő közkedvelt sorozata.
Justin Long elárulta, hogy Kevin Smith megkereste őt és más színészeket a horror-vígjáték folytatásához.
Az előre bejelentett karaktereket mellett skinek is érkeztek, méghozzá szép számmal.
A Yacht Club egy új gameplay előzetest is kiadott, hogy fokozzák a várakozást.