[Filmkritika] Szeánsz Velencében – Képzelet és valóság
Hercule Poirot ezúttal Velencében nyomoz, ám a kezdetben rutinmunkának tűnő eset gyorsan átváltozik egy olyan üggyé, amiben túlvilági entitások és baljós erők is érintettek lehetnek.
Hercule Poirot ezúttal Velencében nyomoz, ám a kezdetben rutinmunkának tűnő eset gyorsan átváltozik egy olyan üggyé, amiben túlvilági entitások és baljós erők is érintettek lehetnek.
Az Alkimia Interactive mindenkit biztosított arról, hogy a végleges produktum sokkal közelebb áll majd a Piranha Bytes klasszikusához, mint a kipróbálható verzió.
A felújításairól ismert Digital Eclipse lehelt új életet az 1981-ben megjelent klasszikusba, a korai hozzáférésnek köszönhetően pedig már most kipróbálhatjuk a végeredményt.
A Square Enix nemrég bejelentette, hogy felettébb jól alakulnak a 2020-as felújítás eladásai, noha így sem ez a legjobban teljesítő epizód a sorozat történetében.
Fontos mérföldkőhöz érkezett minden idők egyik legsikeresebb videójátéka, ám a fejlesztők elég sajátos módot választottak arra, hogy megemlékezzenek a neves eseményről.
A NetherReam Studios legújabb játékában megidézhetjük a Kill Bill egyik legikonikusabb jelenetét, szóval a rajongók már most reménykednek egy esetleges DLC-ben.
A John Carpenter's Suburban Screams a Peacock kínálatában debütál és most megkaptuk hozzá az első előzetest is.
A Getting Over It készítőjétől, Bennett Foddytól érkező játék még mindig nagyon furcsa – most jött némi gameplay.
A Konami bejelentette, hogy a WayForwarddal közösen készítik el a következő Contra-játékot, aminek Operation Galuga az alcíme.
A mutatós és könnyen használható, kis helyet foglaló, de tökéletes árnyékolást nyújtó napvitorlák egyre többek tetszését nyerik el, és a családi házak mellett vendéglátóhelyeken, strandokon, játszótereken is egyre több helyen találkozni velük.
Véget értek a forró nyári napok és beköszöntött a hűvös ősz, amely a legjobb alkalmat kínálja arra, hogy különlegessé varázsoljuk az otthonunkat. Cikkünkkel ehhez szeretnénk némi segítséget nyújtani. Összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot, amelyeket betartva tökéletes lesz a végeredmény.
A második legnagyobb tudományos megmérettetésről van szó, sokan viszont nem is hallottak róla, így egy picit összegezzük, miről is szól a verseny.
A medencék kényelmes lehetőséget kínálnak a forró nyári napokra, hiszen anélkül élvezhetjük a vízben hűsölést, hogy zsúfolt vízpartra kellene utazni, ezért sok kisgyerekes család választja a kertjébe.
Nem ritka eset, hogy a mosogatógépek egy idő után foltosan mosnak, esetleg nem képesek az edényt minden szennyeződéstől megtisztítani. Ilyenkor azonnal kétségbe tudunk esni, hiszen biztosak vagyunk benne, hogy nincs más megoldás, mint lecserélni az eszközt, új beruházást megejteni. Pedig sokszor egy-egy apróság a probléma, amire először nem is gondolnánk.
Egyre több HR-es ismeri fel, hogy a kékgalléros szektorban dolgozó munkaerő megtalálásához, megtartásához érdemes szakszerű segítséget igénybe venni. Ehhez kiválóan alkalmasak a munkaerő-kölcsönző cégek, akikkel célszerű hosszú távú együttműködést kialakítani. Hogy miben hatékonyak ők, kiderül a cikkből!
A Maxra készülő adaptáció producere a Total Filmnek beszélt arról, hogy a kisképernyős feldolgozás jobban belemerül J.K. Rowling regényeibe.
A mai modern világban, ahol a napunk nagy részét a képernyő előtt töltjük, több ezer vizuális jelzést és ingert kapunk. Ott vannak a közösségi médiában fellelhető videók és fotók. A szemünk az egyik legfontosabb érzékszervünk, így nem véletlen, hogy a vizuális ingerek hatalmas szerepet játszanak az életünkben és a párkapcsolatunkban egyaránt.
Dacára annak, hogy a decemberben a mozikba kerülő folytatás jelenti a DCEU végét, a rendező szerint Jason Momoának még lehet szerepe az új fejezetben.
A gyártó legújabb monitorjának hála helytől függetlenül élvezhetjük a kedvenc hobbinkat, ráadásul 144 Hz frissítéssel és egy minőségi IPS panellel.
A Bethesda legújabb szerepjátéka többnyire kimagasló értékeléseket kapott a szakmától, a stúdió pedig úgy döntött, csokorba gyűjti a leginkább hangzatos verdikteket.
Magát a zsánert ugyan a legendás japán stúdiónak köszönhetjük, ám mostanra a lelkes követők is leraktak az asztalra néhány remekül sikerült alkotást, ezek közül szemezgettünk picit.
Vadiúj változatban kerül fel a Disney+ kínálatába a Michael Giacchino rendezésében készült Éjjeli vérfarkas, a debütáláshoz pedig nem is választhattak volna jobb időpontot.
Alig több mint két héttel az első szezon debütálása után a szolgáltató máris zöld utat adott a folytatásnak, a jó hírt maga Oda Eiicsiró jelentette be.
Ahogy azt már többször is megszellőztették, valóban érkezik a Separate Ways nevet viselő DLC, ami egy hangulatos kedvcsinálót is kapott a State of Play során.