Ezek lesznek az Assassin’s Creed Shadows achievementjei Steamen
Pár hét még hátravan az Assassin's Creed Shadows megjelenéséig, de addig sem árt felkészülni rá, mi vár ránk.
Pár hét még hátravan az Assassin's Creed Shadows megjelenéséig, de addig sem árt felkészülni rá, mi vár ránk.
A Konami és a Bloober Team bejelentette, hogy folytatódik az együttműködés, bár egyelőre nem mondható biztosra, hogy ismét a ködbe burkolózott város kerül terítékre.
Néhány hónapon belül megérkezik a Netflix R.L. Stine munkásságából merítő sorozatának negyedik része, ami a '80-as évek hangulatát vegyíti a slasher horrorral.
A nemrég lezajlott Annapurna Showcase 2025 révén masszív leárazás indult a Steamen a válogatott indie-játékokra.
A Black Hawk Down single-player kampány borzalmasan áll Steamen – de mi lehet ennek az oka?
A THQ Nordic elérhetővé tette Steamen a Nyras Prologue névre keresztelt előzményt, melynek keretében szemügyre vehetjük, milyen munkát végzett az Alkimia Interactive.
Néhány szerencsés újságíró már láthatta a Netflix sikersorozatának történetét folytató MCU széria nyitányát, a reakciók alapján pedig van miért várni március 4-ét.
Repül az idő, de a néhai David Lynch korszakalkotó sorozatát a mai napig szívesen újranézzük bármikor.
Több mint 300 ezren vetették bele magukat egy új játék demójába.
A Steam legfrissebb hardver-felméréséből kiderült, hogy a négy évvel ezelőtt piacra dobott GPU továbbra is roppant népszerű.
A Game File-nak nyilatkozó források szerint a kínai NetEase igyekszik megválni az európai, japán és amerikai csapataitól, így több stúdió is lehúzhatja a rolót.
Folyékony fémben gazdag előzetest kapott a T-1000-es gyilkológép, akit a NetherRealm Studios verekedős játékában is Robert Patrick kelt életre.
A bálnák, a bolygó legnagyobb tengeri emlősei, mindannyiunk számára jelképezik az óceánok csodálatos, mégis törékeny világát. Napjainkra egyre több olyan ábrázolás mutatja őket, ahol szinte elmerülnek az óceánok vizében lebegő műanyagszemét lavinájában.
A Golden Light 2022-ben jelent meg, most viszont teljesen ingyen beszerezheted – de már csak egyetlen napig!
Az utolsó State of Play-re érkezett reakciók alapján úgy tűnik, a Sony egy sokkal átfogóbb és látványosabb bemutatót tervez.
Egy olyan játék jelenik meg hamarosan Steamen, amiben kötelező csalni, különben esélyed sem lesz a győzelemre.
A roguelike akciójátékok egyik állócsillaga hiába Early Access még mindig, hatalmas patch érkezett hozzá.
Bármennyire is abszurdnak tűnik, már kívánságlistára tehető Steamen a HistoryAccurateDevelopers akciójátéka, amelyben az afrikai szamuráj kapta a főszerepet.
Egy Reddit bejegyzésre reagálva több PlayStation tulaj is megosztotta, melyik program platinázása volt a legnehezebb – akad egy-két meglepő cím a listában.
A Sinister rendezőjének romantikus sci-fi akciófilmje már megtekinthető az Apple streaming-platformján.
A Cyberpunk 2077 folytatásában végre egy olyan városképet kaphatunk, ahová izgalmas lesz újra és újra visszatérni.
Bár októberben megszűnik a támogatása, a Steam-játékosok közel fele továbbra sem akar frissíteni a 11-re.
Épp a mai napon lett 10 éves a Ready at Dawn PS4 exkluzív TPS-e, ami ugyan szemkápráztató látványt kínált, de ezen túlmenően nem sokat tudott felmutatni.
A stúdió streaming és tévés részlegének vezetője szerint nem lenne egyszerű mutatvány összeterelni a Netflix saját Marvel univerzumának ismert figuráit, de rajta vannak az ügyön.