Steven Spielberg cége hozza el az UFO-kat Netflixre
Encounters címen érkezik a szolgáltatás kínálatába egy négy részből álló dokumentumsorozat, amely valódi észleléseket igyekszik felderíteni.
Encounters címen érkezik a szolgáltatás kínálatába egy négy részből álló dokumentumsorozat, amely valódi észleléseket igyekszik felderíteni.
Egy olyan kollaboráció van készülőben, ami a Massive Monster sikerjátékának kedvelőit és a Don't Starve rajongókat is érinti, mivel úgy fest, mindkét cím megkapja a maga DLC-jét.
Egy megbízható forrás szerint a Sony ezúttal az egyik régóta elfelejtett szériáját porolná le egy adaptáció erejéig, méghozzá két Marvel sztárral a főszerepben.
Ma már bárkinek ott a lehetőség, hogy a mesterséges intelligenciától kérjen tanácsot, véleményt, ötletet, így mi most a játékfejlesztést bíznánk rá. Jó ötlet?
Ez egy kooperatív akció-RPG lesz, amely most mutatkozott be a nagyérdeműnek – a videó alapján pedig kifejezetten érdekesnek néz ki!
A Call of Duty: Modern Warfare 3 térképei ismerősek lehetnek a széria hardcore-rajongói számára, de egyéb érdekességeket is kapunk.
Az online rész nincs benne a játékban, így sokkal könnyebb dolga akad azoknak, akik szeretnék kihúzni a platinát.
Egy nemrég előkerült álláshirdetésből kiderül, hogy a Santa Monica Studios talán már el is kezdett dolgozni az új epizódon.
Bonnie Aarons, aki Valak-ot alakítja a Démonok között univerzumban, beperelte a Warner Bros-t, mert szerinte nem fizetik ki rendesen.
Maga Geoff Keighley erősítette meg a jó hírt, miszerint a CD Projekt RED grandiózus alkotása új játékmenet-előzetest kap a 22-én kezdődő Opening Night Live során.
Ezúttal már némi játékmenetet is láthatunk az Elysium Game Studio programjából, melynek körítése felettébb ismerősnek tűnik, de ez talán nem is olyan nagy baj.
Blu-ray és DVD kiadást is kap a Préda, a film mellett ráadásul számos extra is helyet kap a lemezeken.
A legendás Jedi mestert alakító színész már a kamerák kikapcsolása után is azt gondolta, hogy van még potenciál ebben a történetben, ötleteit pedig a rendezővel is megosztotta.
A Microsoft jövő nyáron megszünteti a legendás konzol digitális áruházát, ezzel pedig rengeteg cím válik elérhetetlenné.
A Városfejlesztési osztály legendás alakja City 17-ben sem érzi magát elveszettnek, és ha kell, még Dr. Wallace Breent is megkínálja egy nyaklevessel.
A tíz epizódból álló Monarch: Legacy of the Monsters egy három generáción átívelő történetet fog elmesélni, amelyben nem csak a gigászi lények kapnak hangsúlyos szerepet.
Sokan természetesnek vesszük a kifogástalan egészségügyi állapotot. Egészségünk törékenységére csak akkor döbbenünk rá, amikor szeretteink körében következik be olyan mértékű egészségromlás, ami már gondozást, ápolást igényel.
Bár lényegében egy az egyben a 2010-es játékot kapták meg a PlayStation 4 és Nintendo Switch tulajdonosok, a felbontást azért sikerült feljebb tornászniuk a készítőknek.
A mai napon az Activision bemutatta a Call of Duty: Modern Warfare 3 legújabb gameplay-előzetesét, méghozzá igen stílusos módon.
A fejlesztőcsapat jó hírekkel szolgál azoknak, akik attól tartanak, hogy különféle mikrotranzakciók rombolhatják a horror-élményt.
A Mutáns káosz hatalmas siker már most, így nem csoda, hogy zöld utat kapott a folytatás és egy önálló sorozat is.
Egy fiatal boszorkány áll a középpontjában a legújabb ingyenesen bezsákolható játéknak, amit az Epictől lehet megszerezni.
A Call of Duty: Modern Warfare 3 is megkapja a maga Vault Edition kiadását, amely számos extrát tartalmaz.
Macon Blair rendezte a Troma-klasszikus közelgő remake-jét, amiben a Trónok harca sztárja lesz a főszereplő.