Ingyen Fallout helyett a Super Meat Boy Forevert dobja utánunk az Epic
Nesze semmi, fogd meg jól! – mondhatnák a Fallout-rajongók, pedig a heti ingyenjátékkal is egész szépen el lehet szórakozni.
Nesze semmi, fogd meg jól! – mondhatnák a Fallout-rajongók, pedig a heti ingyenjátékkal is egész szépen el lehet szórakozni.
Alex Garland közelgő filmje valami elképesztően jól néz ki, és most vadonatúj trailer is érkezett hozzá.
Egy floridai seriffhelyettes lövéseket hallott, ezért azonnal tüzet nyitott a gyanusítottra. Csak később derült ki, hogy valójában egy leeső makk okozta a hangot.
Hidetaka Miyazaki és csapata nagyon jól tudja, hogy itt lenne már az ideje egy teljes értékű remaster-kiadásnak és ez hamarosan akár össze is jöhet!
A Gearbox alapítója, Randy Pitchford szerint Eli Roth mozija teljességgel független a videójátékoktól, így azok is számíthatnak újdonságokra, akik betéve ismerik a szériát.
Nem feltétlenül kell szakembert hívnunk, ha szeretnénk profi módon lerakni a mesterséges gyepet. Akár mi magunk is elvégezhetjük ezt a feladatot, ha kellő elhatározást érzünk magunkban és beszerezzük a szükséges eszközöket.
Több hétig tartó bizonytalanságot követően a Warner Bros. végre tisztázta, hogy mikortól veszi be a mozikat a Pong Dzsunho által rendezett Mickey 17.
Nem elég, hogy megjelent a játék minden jóval felvértezett változata, még egy ingyenes próbaidőszakkal is kedveskedik a Techland a PC-s játékosok számára.
A Collider beszámolója alapján nyár elején debütálhat az egyik legizgalmasabb Star Wars-sorozatnak ígérkező The Acolyte, amely időközben a zeneszerzőjét is megtalálta.
A Variety értesülései szerint rengeteg pénzt emészt fel a Joker: Folie à Deux elkészítése, ám az előző felvonás bevételeit látva nem meglepő, hogy a stúdió szélesre nyitotta a pénztárcát.
Modern masinákra látogatnak a Pandemic Studios klasszikusai, ráadásul nemcsak a szebb látványnak, de új tartalmaknak is örülhetnek a játékosok.
Immár hivatalos, hogy a korábban pletykált négy alkotás fog először kilépni a PC és az Xbox börtönéből, a cég ráadásul azt is elárulta, hogy mikor kerül sor a költözésre.
Nem kérdés, hogy egy hatékony vállalatirányítási rendszer (ERP) óriási szerepet tölt be egy vállalkozás sikerességében. Mivel ma számtalan típus elérhető a piacon, joggal merül fel a kérdés, hogy vajon számunkra melyik lenne megfelelő. Ha nagy a raktárkészletünk, akkor olyan rugalmas és sokoldalú ERP-t célszerű választani, amelynek raktárkezelő megoldásai is vannak.
A Deadline jelentése szerint már csak jövő nyáron fog vászonra kerülni az Ana de Armas nevével fémjelzett mellékág, a helyét pedig átadja az 1994-es klasszikus új verziójának.
Gyönyörű koncepciórajzok kerültek elő egy lehetséges animációs-projektből, ami válasz lehet a Pókverzum-filmekre.
Egyes források szerint a Sony még 2024-ben piacra dobja a PlayStation 5 Pro-t.
És hamarosan végre megváltoztathatjuk a napszakot, valamint egyéb finomságok is érkeznek az Insomniac játékába.
Fel is mentek szépen a redditre, hogy megvitasák a Night Country jobb, de inkább rosszabb tulajdonságait.
Cate Blanchett és Kevin Hart vezetik a film szereplőgárdáját, most pedig végre befutott az első teljes előzetes is.
A Behaviour Interactive lerántotta a leplet a Chapter 31 tartalmáról, méghozzá egy igencsak rejtélyes videóval.
Magyarországon a Disney+ közvetíti élőben az Oscar-gálát, március 10-én!
A Cleaner a legújabb filmje lesz a színésznőnek, és a forgatás épp a napokban fejeződött be – megjött az első kép is.
Végre befutott a Shadow of the Erdtree előzetese, és bizony a FromSoftware nem hazudtolta meg önmagát: elképesztően látványos trailert pakoltak elénk.
Nem egy The Beatles-mozifilm készül, hanem rögtön négy – és a rendezői székbe is sikerült egy nagy nevet megszerezni.