Megkapta első rendszerfrissítését a PS5
A jelek szerint nem hozott semmi komoly változást, de a motorháztető alatt javított a teljesítményen.
A jelek szerint nem hozott semmi komoly változást, de a motorháztető alatt javított a teljesítményen.
Még idén megkapjuk a Lovecraft által inspirált alkotást.
A BonusFinder megvizsgálta, melyik játékoknál ugrik legnagyobbat a pulzusszám.
Szép kerek évfordulóhoz érkezett a kukacháború, melynek éppen 25 éve debütált az első felvonása.
A Microsoft elárulta, milyen megközelítésben gondolkodnak.
A Call of Duty: Black Ops Cold War csak pár napja jelent meg, de a jelek szerint ennyi is elég volt az ügyeskedőknek, hogy ellepjék a szervereket.
Nemrég ünnepelte első születésnapját a Star Wars Jedi: Fallen Order, ennek örömére pedig megtudhattuk, milyen sikeres a játék.
Jövő májusban jön az Arkane Lyon új játéka, a Deathloop, melyet a jelek szerint napjaink egyik legnépszerűbb védelmével is felszerelnek.
A Spellforce 3 új kiegészítőjében egy beszédes easter eggre bukkantak a játékosok, a THQ Nordic azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket.
A sokak által várt Cyberpunk 2077 nemrég feltűnt egy német TV adásban is, méghozzá játékmenet jelenetekkel és kommentárral.
A világ legnépszerűbb FPS játékában is megmérkőzhettek a Warmup Kupán.
James Gunn rendező közös fotót posztolt a legendás színésszel.
A Call of Duty pedig 13 év után legyőzőre talált.
Jelentős kedvezménnyel csaphattok le a szoftverkulcsokra.
Soha nem fordult még elő olyan korábban, hogy egy FIFA-játék az első helyen nyisson a szoftvereladási listán.
Az okosórák nagyon sokat fejlődtek első megjelenésük óta: ma már nem csak felejthető mobil-kiegészítők, hanem olyan multifunkciós erőgépek, amelyekkel sokkal könnyebb az élet. Ja, és az időt is mutatják.
Az új megjelenések alaposan megkutyulták az eddigi sorrendet.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
A Ubisoft bejelentette, hogy korábbi nyilatkozatuk az achievementekkel kapcsolatban pontatlan volt, és az Assassin’s Creed Valhallába is beteszik azokat.
Miközben Paul W. S. Anderson azt árulta el, hány szörny lesz a moziban, a felesége a folytatást szellőztette meg.
Kiderült, hogy akár körmeink vagy fogaink hosszát is beállíthatjuk majd.
Ez a tábor is olyan volt, mint a többi… egészen az őrült gyilkos, majd az álomdémon felbukkanásáig. Na, akkor elszabadult a pokol.
Az egykori profi ökölvívó, Erdei „Madár” Zsolt a VR világában is kipróbálta, hogy mennek neki a jobbhorgok.
Többen is jelezték, hogy a PS5-nél előfordul, hogy a letöltés nem indul el, de szerencsére, van megoldás a problémára, bár nem túl szép.