Super Magbot – Kiderült, mikor érkezik a platformer, amiben nem tudunk ugrani
A Super Magbot elsőre egy teljesen átlagos platformernek tűnik, itt azonban ugrálás helyett egy mágnes segítségével közlekedhetünk.
A Super Magbot elsőre egy teljesen átlagos platformernek tűnik, itt azonban ugrálás helyett egy mágnes segítségével közlekedhetünk.
Újabb nagyprodukció érkezik a hazai mozikba. Magyar nyelvű előzetest kapott Guy Ritchie Jason Statham főszereplésével készült akciófilmje.
Megtudtuk, hogyan változott a női játékosok aránya az első PlayStation generációhoz képest.
Az év filmes üzletét kötötte az Amazon: mostantól James Bond és Rocky is a streaming platform szárnyai alá tartozik.
A Pokémon Legends: Arceus mellett a Brilliant Diamond / Shining Pearl páros is megjelenési dátumot kapott.
Fordított Terminátor-történettel jelentkezik az Amazon. Befutott a Chris Pratt főszereplésével készült The Tomorrow War előzetese.
A Bloomberg értesülései szerint már szeptemberben megjelenhet a konzol, melyet napokon belül bejelentenek.
A Sony beszámolójában kiderült, hogy a tervek szerint már a jövő hónapban elkezdhet profitot termelni a PS5.
A tét fokozódik, a kihívások kegyetlenebbek: folytatást kap 2019 egyik legsikeresebb horrorfilmje, a szabadulószobás Végtelen útvesztő.
35 éve indult a JRPG-k ősének tartott széria: lássuk, milyen utat járt be ezen három és fél évtized során.
Befutott a digitális áruház legújabb ajándéka, a Chronology.
A PS Plus előfizetők júniusban sem maradnak ingyenes játékok nélkül, a felhozatal pedig ezúttal is meglehetősen impozánsnak mondható.
Az Epic még tavaly jelentette be az Unreal Engine 5 érkezését, a grafikus motor pedig most már el is érhető a fejlesztőknek.
A Headupnak sem kell a szomszédba mennie a kreatív projektekért, most épp azt jelentették be, hogy ők adják ki az Escape from Narakát.
Akciódús évaddal folytatódik a Netflixen a Meztelen rendező. Új előzetest kapott az igaz történetet feldolgozó japán sorozat.
Befutott a Torchlight 3 tavaszi frissítése, ezzel szinkronban pedig az Echtra Games csapata visszaadta a projektet a Perfect Worldnek.
BRÉKING: befutott a Steven Spielberg rendezésében újraálmodott West Side Story magyar feliratos előzetese. Még idén nagyvászonra kerül a film.
Végre mozikba kerül Anya Taylor-Joy járvány miatt elhalasztott pszichothrillere. Dermesztő időutazására hív az első előzetes.
Az általában jól értesült Jeff Grubb megosztotta a nagyközönséggel a Microsoft konferenciájának időpontját.
Megegyezett az HBO GO és az Adult Swim: előbbi műsorán hamarosan debütál az obszcén animációs sorozat mind az öt évadja.
Néhány hónapot még mindenképpen várnunk kell a nagy sikerű indie metroidvania folytatására.
Folytatódik a júniusban érkező PS5-exkluzívot bemutató videósorozat, ezúttal egy sztori áttekintéssel.
Az AOC már korábban is nyitott a gamer kiegészítők felé két headset piacra dobásával, most pedig folytatják ezt az utat.
A Razer újdonsága ismét bebizonyította, hogy a kevesebb néha több.