Egy túl hosszú nevű achievement kiakasztotta a Steamet
Ki gondolta volna, hogy valaki ennyire elvetemült nevet ad majd egy játékbeli teljesítménynek?
Ki gondolta volna, hogy valaki ennyire elvetemült nevet ad majd egy játékbeli teljesítménynek?
A Netflix korlátozott vetítésszám mellett mozikban is bemutatja majd a Jake Gyllenhaal főszereplésével készült remake-et.
Egy apró hazai csapat nagy fába vágta a harci szekercéjét: Baldur's Gate-utódot fejlesztenek, egyedi világban és rendszerekkel.
Rövidesen folytatódik a Netflix népszerű tinisorozata, amihez végre befutott a hosszú előzetes is, méghozzá magyar felirattal.
Idén ősszel jelenik meg PC-re és konzolokra egyaránt.
A forgatás idejére olyan izmokat növeszt a Marvel női szuperhőse, aminek az egyre bővülő Multiverzumban sem akad párja.
Kiderült, hogy mennyi helyet fog felemészteni tárhelyünkből a House of Ashes PlayStation 5-ön.
A Microids és a jogokat birtokló Albert Rene Editions közötti megállapodás szerint bőven lesz még lehetőségünk rómaikat püfölni.
A legnagyobb streamingszolgáltató mutatja be a Vonat Busanba rendezőjének újabb hátborzongató látomását. Előzetest kapott a Hellbound.
A játékosoknak a Battlefield-sorozatból ismerős 54 éves színészt brooklyni lakásában érte a halál.
A Netflix nem késlekedik az alkotók segítségével bemutatni nekünk, hogyan készült legnépszerűbb nem angol nyelvű produkciója.
Magyarországon sem döntött rekordot, de kimagasló nyitányt hozott az új Marvel film. Csernus doktorékra is sokan voltak kíváncsiak.
Az ember valós mércéje az, amit hatalomra jutva tesz – a cél pedig pontosan ez a Vörös Lázadás-könyvuniverzum társasjátékos adaptációjában, ahol egy nemesi házat képviselve kell megszerezni a hatalmat naprendszerünk disztópikus sci-fi változatában!
A készítők nem zárkóznak el a játék világának kiterjesztésétől, de nem feltétlen egy folytatásként valósítanák meg.
Megjelenési dátumot kapott a The Occupation és az Ether One készítőinek legújabb alkotása.
Hihetetlen, hogy még mindig mennyi jópofa tartalom érkezik a játékhoz.
Iskolakezdésre érkezik egy színes nyári tinifilm a mozikba. Kultrendező friss alkotása kapott magyar feliratos előzetest.
Amit ráadásul Kodzsima maga szerkesztett össze.
Ha a sorozat nyitánya is olyan érdekfeszítő lesz, mint a traileré, nagy sikereket érhet el Az Idő Kereke. Előzetesen az Amazon új fantasy-je.
A Reflexshop is megtartotta a szokásos éves játékbemutatóját, kiterítve lapjait a 2021-es évre vonatkozóan – a bőség zavaránál pedig csak a síró pénztárcák könnyfolyama nevezhető gazdagabbnak!
Végre egy igen hasznos frissítést kap a játék.
Újabb nagyköltségvetésű sztárparádéval jelentkezik a Netflix. Ezúttal Dwayne Johnson és Ryan Reynolds kerül szembe Gal Gadottal.
A Blizzard nagysikerű FPS-nek utódjából ugyan még nem sokat láttunk, de jövőre úgy tűnik beindul a gépezet.
Néhány forgatási kép már érkezett, ezúttal pedig kétféle jelmezben láthatjuk az Aquaman 2 hatalmas címszereplőjét.