Megérkezett A halhatatlan gárda előzetese
Charlize Theron főszereplésével újabb független szuperhősfilm érkezik, a mozik helyett ezúttal a Netflixre. Feliratos előzetest kapott A halhatatlan gárda.
Charlize Theron főszereplésével újabb független szuperhősfilm érkezik, a mozik helyett ezúttal a Netflixre. Feliratos előzetest kapott A halhatatlan gárda.
Pszichothriller érkezik a Netflixre Nia Long és Omar Epps főszereplésével. Magyar feliratos előzetest kapott a Halálos viszony.
Három évvel Guy Ritchie mozija után Frank Millerék a Netflixre készítenek alternatív szemléletű adaptációt az Arthur-legendából.
Tegnap befutott a német Dark harmadik és mindent lezáró évada, mi pedig megnéztük, hová futott ki az időutazásra épülő sztori.
A Nintendo Switchre némi csúszással, esetleg fű alatt megjelenő kisebb címek rendre feledésbe merülnek, de mi odafigyelünk rájuk. Mert a legkisebb is számít.
A Square Enix mostanában elég nagy csöndben volt, a befektetőit azonban megnyugtatta, hogy jönnek még bejelentései a nyáron.
Hamarosan debütál a Netflix műsorán a Dark harmadik és utolsó évada, ennek kapcsán pedig felidéztük, hogyan „működik” a sorozat világa.
Az Alkonyzóna után a Megoldatlan rejtélyek is visszatér a képernyőre. Magyar feliratos előzetes érkezett a netflixes remake-hez.
Milan Lee egykori Mixer alkalmazott szerint előfordult, hogy egy menedzser egyszerűen rabszolgaként utalt a szerződött streamerekre.
Saját szolgáltatás helyett a Facebook Gaminggel kötnek partnerséget.
A héten fináléjához érkezik a Netflix német sci-fi-thriller sorozata – a három évadot átfogó, összegző előzetes érkezett a Darkhoz.
Egy elátkozott család, két egymásnak feszülő nép, egy elárasztott kisváros és rengeteg misztikum. Az olasz Curon titkai azonban még ennél is többet rejt a felszín alatt.
Frank Millerék a Netfixre készítenek alternatív szemléletű adaptációt az Arthur-legendából. Magyar feliratos előzetest kapott Cursed: Átkozott.
A Netflix ősszel érkező Mank című produkciójáról van szó, amely a hírek szerint egy életrajzi film lesz Hollywood egyik legnevesebb forgatókönyvírójáról.
A Square Enix nemrég Amerika kapitány rendőri őrizet alatt álló szobráról tweetelt, egyesek szerint ez azonban egy érzéketlen lépés volt.
Jól ismert karakterekkel jön a konzolos versenyjáték.
Végre elkészült A politikus második évadja. Megérkezett a magyar feliratos előzetes, premier pénteken a Netflix műsorán.
A Legacies után újabb tinifantasy folytatódik a Netflixen. Megérkezett A rend egyre több bonyodalmat ígérő második évadjának hosszú előzetese.
Megkapta hosszú előzetesét a Netflix német sci-fi-thriller sorozatának utolsó, harmadik évadja. Premier jövő pénteken.
12 évvel az angol, kimondottan jól sikerült Dead Set után ismét egy valóságshow résztvevői csöppennek a zombiapokalipszis közepébe, a történet pedig több, mint ismerős.
Nemrég debütált a Netflix kínálatában Spike Lee új filmje, Az 5 bajtárs, mi pedig megnéztük, érdemes-e leülni a vietnámi kaland elé.
A Warner négy komoly mozis csúszást jelentett be.
Itt a Netflix új zenés családi vígjátéka az Utódokból ismert Sofia Carsonnal a főszerepben. Magyar feliratos előzetest kapott a Táncra fel!
A japán kiadó sem hiányzott a PS5 bemutatórendezvényéről, akik egy kifejezetten a Sony konzoljára tervezett játékot mutattak be.