A címlapon a Witcher 2 tavaszi kollekciója
Rendhagyó címlappal és kiemelkedően durva tartalommal jelenik meg csütörtökön az aktuális PC Guru. A borítón Triss Merigold, a belső oldalakon pedig nemcsak őt, de a Witcher 2-t is meztelenre vetkőztetjük.
Rendhagyó címlappal és kiemelkedően durva tartalommal jelenik meg csütörtökön az aktuális PC Guru. A borítón Triss Merigold, a belső oldalakon pedig nemcsak őt, de a Witcher 2-t is meztelenre vetkőztetjük.
Következő héten érkezik számítógépeinkre Geralt következő kalandja, ennek örömére a CD Projekt az eredeti Witchert elérhetővé teszi a GOG-on.
A novemberben boltokba kerülő Assassin’s Creed: Revelationsben lezárásra kerül a Ubisoft által Ezio-trilógiának nevezett történetszál, mégpedig olyan módon, hogy az eddig megismert karakterek mind bevonásra kerülnek.
A PlayStation Network szerverei sajnos még mindig nem tértek vissza, így a Sony nyugtatásképpen részleteket tárt fel a kárpótlási programjáról.
A Square Enixtől megtudtuk, hogy technikailag a Deus Ex: Human Revolution PC-s verziója sokkal fejlettebb lesz, mint a konzolos kiadások.
Az L.A. Noire nem egy, nem kettő, hanem rögtön három lemezen fog megjelenni Xbox 360-ra, elsősorban a MotionScan technológia miatt.
A hamburgi illetőségű Candygun Games zombis akciójátékában négy botcsinálta hős veszi fel a harcot az ördögi rockzene halottélesztő hatásaival szemben. Kooperatív mód is lesz, természetesen.
Vége a találgatásnak: a Ubisoft hivatalosan is bejelentette a negyedik Assassin’s Creed-játékot, az Assassin’s Creed Revelationst!
Igen szokatlan előrendelői akcióval várja a Microsoft a Fable 3 PC-s vásárlóit: mindenki, aki előjegyzi a játékot, a redmondi cég vendége egy kis vacsira a KFC-ben.
Az EA gazdasági konferenciáján a cég vezérigazgatója és ügyvezető igazgatója nem tudott pontos megjelenési dátumot mondani a BioWare MMOG-ját illetően.
Csak röviden, velősen: nem jelenik meg idén a Mass Effect 3. Túl sok információ nincs a csúszásról, ahogy pontos dátum sem, csupán a 2012-es esztendő első negyedéve...
Két héttel ezelőtt nem csak a PlayStation Network fő szervereit érte támadás, hanem a Sony Online Entertainment gépein tárolt adatok is elvesztek.
A Duke Nukem után egy másik nagyon várt játék, a Deus Ex: Human Revolution gépigényéről is lehullott a lepel, s ez sem különösebben vészes.
A Gearbox nyilvánosságra hozta, milyen konfiguráción hajlandó elindulni a Duke Nukem Forever.
Két érdekes videó is érkezett a Red Faction-széria háza tájáról: az egyikben a sorozat történetét láthatjuk, a másikban pedig egy kis ízelítőt kapunk a tévéfilmből.
A Ubisoft igyekszik minél jobban kiterjeszteni a rendelkezésére álló licenceket, így egy új, filmekre specializálódott stúdiót nyitott.
A Sony tegnap örömmel közölte, hogy hosszú szünet után ettől a héttől kezdődően fokozatosan visszatér a PlayStation Network és a Qriocity.
Bár a Nintendo már jövőre új géppel jelentkezik, a Microsoft hivatalos állásfoglalása a kivárás. A redmondi cég nem látja értelmét új generációról beszélni, mert állítása szerint a jelenlegivel is elégedettek a vásárlók.
A Dead or Alive sorozat a 3DS exkluzív Dimensionst leszámítva nem igazán bővült mostanság, a fejlesztők azonban átgondolják egy esetleges ötödik felvonás kiadását is.
A francia Official PlayStation magazinnak köszönhetően megtudtuk, milyen újdonságok várnak minket a soron következő FIFA-ban.
A május 3-án megjelenő Black Ops Escalation DLC négy új multiplayer aréna mellett egy érdekes zombis pályát is tartalmaz.
Az egyik Reddit felhasználó szerint a PlayStation Network és az ahhoz kapcsolódó Qriocity szolgáltatás a kalózok miatt nem üzemel már hat napja.
Múlt hét csütörtök óta nem üzemelnek a PlayStation Network szerverei. A játékosok idegesek, a Sony pedig nem ad újabb helyzetjelentést.
Az IGN információk egész sorát közölte le a Nintendo új gépéről, a Project Café kódnevű konzolról. Ár, állítólagos név és hardverspeckók -- noha Mijamoto Sigeru szerint jobb vigyázni a pletykákkal.