Hírek

Guru az E3 jegyében

Guru az E3 jegyében

Általában a nyomtatott sajtó egy hónap késéssel tud csak hírt adni a nagy kiállításokról, idén azonban lepaktáltunk az ördöggel, és az E3-mal egy időben szállítjuk nektek a legfrissebb információkat -- például mindenki kedvenc kopasz bérgyilkosáról.

Részletek a Nintendo új konzoljáról

Részletek a Nintendo új konzoljáról

Az E3 legnagyobb bejelentése mindenképpen az új Nintendo asztali konzol bemutatása volt, mellyel a cég elsősorban a hardcore játékosokat célozta meg, de egyúttal a casual rétegre is gondoltak, és persze az innovációról sem feledkeztek meg.

Nintendo konferencia: Íme a jövő!

Nintendo konferencia: Íme a jövő!

A Nintendo sajtókonferenciája több okból is kiemelkedőnek számított idén. Először is a Nintendo az első gyártó a sorban, aki új konzolt dob a piacra, belépve ezzel a következő generációba. Másodszor a tavaly óta a piacon lévő 3DS legnagyobb címei is most kerültek bemutatásra, prezentálva a Nintendo hozzáállását a kézi konzolok politikájához, mely szerint érdemes a kivárásra játszani és nem kell félni az erőfölényben lévő konkurenciától (Vita, ugye). A bemutató magyar idő szerint este hatkor kezdődött egy igen kellemes élő zenei felvezetéssel egy profi szimfonikus zenekar előadásában. A Zelda sorozat 25. évfordulóját ünnepelte így a Nintendo, a színpadra pedig Mijamoto Sigeru lépett, hogy megköszönje a rajongók évtizedes kitartását, na meg hogy bemutassa pár kevéssé ismert kollégáját, akik eddig kissé elnyomva érezhették magukat a játékvilág legnagyobb sztárja mögött.

Júniusi teljes játék: TORCHLIGHT

Júniusi teljes játék: TORCHLIGHT

Elérkezett az idő, lerántjuk a leplet a csütörtökön érkező júniusi PC Guru teljes játékáról, amely nem más, mint a 2009-es év egyik legkiválóbb független fejlesztése, az eredeti Diablo készítőiből verbuválódott Runic Games kiváló akció-RPG-je: a TORCHLIGHT.

Hitman: Absolution játékképek

Hitman: Absolution játékképek

Hackereknek köszönhetően kiszivárgott két játékkép a Hitman: Absolutionból, így már nem mondhatjuk, hogy csak rosszat csinálnak.

World of Tanks kódok a PC Guruban!

World of Tanks kódok a PC Guruban!

A május nagyjából a tankokról szólt a szerkesztőségben, hiszen Miguel jól megfertőzött mindenkit World of Tanks című ingyenes MMOG-vel, amiről tesztet és a tippeket is olvashattok majd a júniusi Guru hasábjain (megjelenés: 2011. 06. 09.). Persze nem értük be ennyivel, igyekszünk megfertőzni titeket is, így most egy promóciós kódot is találhattok majd a lap mellett!

Biztos nem lesz Playstation 4 az E3-on

Biztos nem lesz Playstation 4 az E3-on

Bár az öt óra hosszú Sony konferencia és az új Nintendo konzol bejelentése miatt többen reménykedtek, idén még nem lesz PS4 bejelentés az E3-on, lévén a gyártó nem tartja sürgősnek a generációváltást.

Bejelentést tesz az Insomniac

Bejelentést tesz az Insomniac

Az eddig csak Playstationre fejlesztő Insomniac Games egy ideje hivatalosan is multiplatform címen dolgozik, melyet az EA E3-as sajtótájékoztatóján fog bejelenteni.

Kiszivárogtak a Project Cafe adatai

Kiszivárogtak a Project Cafe adatai

A Japánban igen megbízhatónak és elismertnek számító Nihon Keizai Simbun magazin egy rakás információt közölt a Nintendo új konzoljáról. Pár pletykát meg is erősítettek, például az érintőképernyős kontrollert.

A THQ E3-as kínálata

A THQ E3-as kínálata

Ha egy átlagjátékossal asszociációs játékot játszunk, és azt mondjuk: THQ, azt mondja rá: Saints Row és Warhammer. Nos, valóban ez a két cím a Los Angeles-i kiadó két stabil pontja, melyre bizonnyal sokan lesznek kíváncsiak a kiállításon – de azért lesz ott még más is.

Készül az új Rainbow Six?

Készül az új Rainbow Six?

A Kotaku információi szerint a Ubisoft már javában dolgozik a következő Rainbow Six-játékon, ami ezúttal New Yorkban fog játszódni.

Mass Effect 3 Kinecttel?

Mass Effect 3 Kinecttel?

Egy állítólag kiszivárogtatott Xbox 360-as Mass Effect 3 dobozkép "Better with Kinect" logóval tetszeleg. A BioWare egyelőre nem fűzött kommentárt a dologhoz, de a dolog nem elképzelhetetlen, hisz az MS bizonyára nem örül, hogy az egyik konzolok között exkluzív címe PS3-ra is megjelenik.

Újra működik a PSN Store!

Újra működik a PSN Store!

Végre valami jó hír a PlayStation tulajoknak. A PlayStation Store újra működik, bár ingyen játékokat még nem kapunk.

Carmageddon: Reincarnation

Carmageddon: Reincarnation

A Carmageddon-széria honlapjára kirakott számláló lejárt, és hivatalosan is bejelentésre került a Carmageddon: Reincarnation.

Közeleg a Hunted: The Demon's Forge

Közeleg a Hunted: The Demon's Forge

Manapság a "hardcore szerepjáték" kifejezés talán nem egészen azt jelenti, mint húsz évvel ezelőtt, mégis van pár szereplő a piacon, akik megpróbálnak szembemenni a kazuár trendekkel, és olyan játékokat kiadni a kezük közül, melyekkel az idősebb gamer-generáció is jól szórakozhat (The Witcher, valaki?). Aztán persze vannak, akik igyekeznek ötvözni a két korszak legjobb tulajdonságait, hátha egy mindenki számára élvezetes program sül ki az ötletből. Kooperatív RPG a fanatikusoknak? Ezt ígéri a Hunted: The Demon's Forge...