Jó pénzért már kortyolhatjuk is a Resident Evil elsősegély spray-jét
A GameFlavor nemrég dobott a piacra egy csomagot, mely sok egyéb mellett a horrorjáték gyógyító eszközét is tartalmazza – méghozzá iható formában.
A GameFlavor nemrég dobott a piacra egy csomagot, mely sok egyéb mellett a horrorjáték gyógyító eszközét is tartalmazza – méghozzá iható formában.
Egy tanulmány alapján kiderült, hogy mely sorozatok büszkélkedhetnek a legnagyobb bevétellel – az első helyezett egyáltalán nem meglepő.
Egy VR Doom modnak köszönhetően új perspektívából is átélhető az eredeti The Legend of Zelda-epizód prológusa.
Valami különös oknál fogva a modderek szinte megszállottan próbálják összehozni a lehető legrészletesebb zöldséget, az elkészült művekből pedig még egy összeállítás is született.
A napokban szárnyra kapott egy szóbeszéd, miszerint megtalálták Henry Cavill utódját – a DC Universe vezetője most tiszta vizet öntött a pohárba.
Ratatoskr ugyan egyből ott terem a hívó szóra, de ha túl sokáig csilingelünk, bizony könnyen kihúzhatjuk a gyufát.
Napokon belül lelövik a Google nagy reményekkel induló szolgáltatását, a fejlesztők viszont még eleget tesznek egy régi kérésnek, sőt, egy utolsó játék is megjelent.
Dungeon crawlerrel már volt dolgunk, nem is kevés, de ezúttal tényleg a poklok mélyére szállunk, hogy fényt vigyünk a mindent beborító sötétségbe.
Egy, a színészhez közel álló személy azt állítja, hogy Sólyomszem megformálója már soha nem lesz képes úgy mozogni, mint régen – ráadásul ez az optimistább forgatókönyv.
Kiderült, hogy mennyi szabad helyre lesz szükség a játék telepítéséhez, ahogy azt is megtudtuk, mikortól válik letölthetővé a program.
Egy videós közel negyed órányi felvételt tett közzé a Mundfish retrofuturisztikus FPS-éből, amelyben a harcot, a képességeket és a lootolást is alaposan szemügyre vehetjük.
A Sideshow Collectibles a legendás színész közreműködésével fogja piacra dobni a klasszikus filmhősöket ábrázoló figuráit, melyeket már elő is lehet rendelni.
A Vulture nemrégiben készült összefoglalójából kiderült, hogy a stúdió az átlag alatti bérezésért foglalkoztatja a VFX művészeket, akiknek ráadásul többet is kell dolgozniuk.
A HBO sorozatában Ellie-t alakító Bella Ramsey egy interjúban elmondta, hogy nem igazán szereti, ha nemi kategóriákba sorolják, ezért ha teheti, a nembinárist választja.
Két évtizedes a népszerű városépítő-játék negyedik része, amely egy új korszakba, a 3D világába vezette el a sorozatot.
Masszív játékmenet-videó érkezett a Ubisoft sokadszorra is elhalasztott kalózos játékához, ez alapján pedig úgy tűnik, hogy valóban nem lesz elhanyagolva a narratíva.
A Season: A Letter to the Future egy új sztorielőzetesben mutatja be csodaszép világát és színes szereplőgárdáját.
Az élet szép és borzalmas, de mindig megy tovább. Fordulatos, vicces, feszült és tragikus jelenetekben foglalja ezt össze a Whiplash rendezőjének új filmje.
A világháborús horror-túlélőjáték új előzetese megerősíti, hogy a cím hamarosan végre tényleg megjelenik.
Azért remélhetőleg a felújításban nem kommentál minden teljesítendő célt.
Az Epic ígéretes, ám végül elkaszált MOBA-ja több ízben is visszatér idén, meglestük az egyik legnépszerűbb utódot.
Eddig bizony Elijah Woodé az egyik legértelmesebb idézet a Yellowjackets új évadjából.
A Mirage sokkal személyesebb lesz, masszív karakterközpontú történettel.
A hivatalos Pokémon TikTok-fiók véletlenül egy káromkodással teli dalt használt fel egy videóhoz.