Jönnek a háromfelé hajtogatható és összetekerhető mobilok? (x)
Minden kezdet nehéz, de egyre inkább előtérbe kerülnek az új technológiák.
Minden kezdet nehéz, de egyre inkább előtérbe kerülnek az új technológiák.
A kiadó beperelte a streaming szolgáltatót, mert szerintük tisztességtelen eszközökkel csábították át az egyik vezetőjüket.
Megszűnt a Blind Playthrough kategória, a Twitch más elnevezéseket javasol az ilyesfajta végigjátszásoknak.
A Netflixen lesznek elérhetőek az egyes epizódok.
Az Epic Games bejelentette, hogy 2021-ben nem lesznek élő események, így többek között a világbajnokság is elmarad hagyományos formában.
A Mediatonic leleplezte az első négy kosztümöt a harmadik szezonból, mely a héten fog bemutatkozni.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
A Mortal Kombat film is ugyanarra a sorsra jutott, mint a Wonder Woman 1984, azaz egyszerre kerül be a mozikba és fel az HBO Maxra.
Új szervezetüknél rögtön egy tornagyőzelemmel debütáltak zhoxkék.
A Monster Hunter: World negatív véleménybombát kapott a Steamen a Monster Hunter film miatt, mert abban elhangzott egy rasszista vicc.
Egészen különleges akció-platformert leplezett be egy lengyel indie-csapat, mely egy számítógép belsejében játszódik.
A Cyberpunk 2077 esetében az Xbox Series X-en eldönthetjük, hogy magasabb framerate vagy pedig jobb minőség mellett játszunk a játékkal.
A Ubisoft a koronavírus miatt kénytelen volt megváltoztatni a terveit, és az egyik, korábban beharangozott eseményt törölte.
Egy öthetes maraton zárul le a következő néhány napban.
A Terminal Reality félvámpír szörnyvadásza a Ziggurat gondozásában kapott kissé modernizált kiadást.
Hogy mi a közös Chuck Norris, a karácsony és a World of Tanks között, azt a jóisten sem tudná megfejteni, minden esetre mindhármat megkapjuk egy csomagban.
A BioWare mostanában eléggé hallgat a Dragon Age 4 kapcsán, azonban úgy tűnik, jövő héten újra megmutatják nekünk a játékot.
A Call of Duty: Warzone és a Call of Duty: Black Ops összeolvadására a jelek szerint mégse jövő héten fog majd sor kerülni.
A Call of Duty népszerűségéhez eddig sem férhetett kétség, azonban az elmúlt egy évben így is kivételesen nagyot ment a franchise.
Jó néhány csoportban már eldőlt a továbbjutás, viszont akad még néhány régió, ahol az utolsó napra maradt az igazi csatározás.
A Wolcen fejlesztői korábban már jelezték, hogy egy igen masszív ingyenes kiegészítővel készülnek a játékhoz, ez pedig most debütált is.
Csak néztem, mint Bodza kutyám a reggeli májkrémosztás elmaradásakor: ezmiez? Nettó egy kiló, 11 dekás, full fém, dögnehéz, emberölésre alkalmas fémházas billentyűzet és szuperkönnyített egér, egymás mellett? Igen. Sőt, működik is a páros.
A Batman: Arkham Knight két skinjét egy ideje már nem lehetett megszerezni a WBplay megszűnése miatt, legalábbis egészen eddig.
A Limbic Entertainment után a Realmforge Studios veszi át a stratégiai franchise gondozását.