Bár egyértelműen kijelenthető, hogy a GTA 6 lesz az idei év (sőt, igazából minden idők) legnagyobb pénzügyi sikere, azért nem a Rockstar Games behemótja az egyetlen, ami pénznyomdaként üzemel. Ezen a téren eddig a Capcom áll a legjobban, hiszen a Resident Evil Requiem a franchise összes korábbi darabját kispadra ültette, ráadásul a cég vadiúj IP-je, a Pragmata is kiválóan teljesít. Indie fronton a Marathont reggeliző Slay the Spire 2 tekinthető 2026 aranyérmesének (legalábbis eddig), és akkor ott van nekünk a Crimson Desert, ami ugyan nem váltotta be teljesen a hozzáfűzött reményeket, ám a fejlesztők kitartó munkájának köszönhetően sokkal szebb arcát mutatja, mint néhány héttel ezelőtt.
Nem elég, hogy a Pearl Abyss akció-kalandjátéka még mindig remek számokkal büszkélkedhet Steamen (a single player címek esetén ennél sokkal nagyobb szokott lenni a lemorzsolódás), mostanra több mint ötmillió kópiát sikerült értékesíteni Kliff kalandjából, ami bizony elég ok a pezsgőbontásra. A Pearl Abyss azonban tovább ment a szimpla iszogatásnál, a dél-koreai MTN cikkéből ugyanis megtudhattuk, hogy a vezetők nem kevesebb mint 3400 dolláros bónuszt (5 millió won) adtak a fejlesztőknek, ezzel ünnepelve az imént említett mérföldkövet.
Heo Jin-young, a stúdió vezérigazgatója állítólag így fogalmazott egy belsős közleményben: „Mély tiszteletemet és hálámat fejezem ki mindannyiótok kemény munkájáért. Egy olyan terméket hoztatok létre, amiért odáig vannak az emberek, az ötmilliós eladás miatt pedig ünnepi bónuszt fizetek minden olyan alkalmazottnak, aki csendben betöltötte szerepét a saját pozíciójában.” Ki ne szeretne ilyen szavakat hallani a saját főnökétől, ugye? Az MTN adatai alapján a Pearl Abyss jelenleg 733 főt számlál, ami azt jelenti, hogy a CEO nagyjából 3,7 milliárd wont (~ 2,5 millió dollár) osztott szét az emberek között. A felhasználói értékelések alapján teljesen megérdemelt a jutalom, mert bár az előzetes várakozásokkal ellentétben nem a Crimson Desert lett a következő The Witcher 3: Wild Hunt vagy Red Dead Redemption 2, szinte mindenki odáig van az időtemetőnek is beillő fantasyért.
Borítókép forrása: Steam