A szeptember a sportok hónapja volt a PlayStation Store-ban
A Sony listába szedte, hogy az előző hónapban melyek voltak a legnépszerűbb játékok platformjain.
A Sony listába szedte, hogy az előző hónapban melyek voltak a legnépszerűbb játékok platformjain.
Újabb hordozható masinával bővült a kínálat, ami az idei RazerCon keretében került leleplezésre.
Régóta keringenek pletykák a sorozat visszatéréséről, amit úgy fest végre a Konami is megerősített.
A TaleWorlds Entertainment középkori játéka hamarosan elhagyja a korai hozzáférést, ennek örömére a modok telepítése is egyszerűbbé vált.
Egyre inkább rövidülnek a nappalok, ennek apropóján most elővettünk pár alkotást, melyekben a sötétség nem csupán ápol és eltakar.
Egy kaliforniai pékség két tagja újraalkotta A Birodalom visszavág ikonikus díszletét – méghozzá kenyérből.
A 20. évfordulójához közeledő játék felújított változata hamarosan debütál a Sony szolgáltatásában, és már az is kiderülhetett, hogy meddig van időnk játszani vele.
A legendás rendező új stop-motion alkotását az egekig dicsérik a kritikusok, úgy tűnik, hogy klasszikus született.
David Grivel több mint 11 év után hagyta ott a Ubisoftot, hogy egy másik stúdióhoz csatlakozzon.
TeaserPlay csapata ezúttal nem egy videójáték koncepciót álmodott meg az Unreal Engine 5 segítségével, hanem egy rövid időutazásra invitálták a nézőket.
Egy kiskereskedő buktatta le a szerepjáték frissített változatának várható megjelenését, a CDPR egyelőre nem erősítette meg a dátumot.
A leginkább kisebb szerepeket kapó, kaszkadőrmunkáiról is ismert színész 96 éves volt.
Ma már igazi klasszikusként tekintünk a Naughty Dog 2013-ban megjelent játékéra, amelynek a befejezése a mai napig velünk maradt.
A Gotham Knights korlátozásaira reagálva Lee Devonald elmondta, hogy a Microsoft gépe az egész konzolgenerációt visszafogja.
Valaki elképzelte, hogyan festene az AMC legendás drámasorozata egy GTA jellegű játékként, méghozzá a Sony első konzolján.
A főhősnőt eddig megszólaltató Hellena Taylor szerint nem átfedések állnak a távolmaradása hátterében, erre pedig később a PlatinumGames alelnöke is reagált.
Hiába a döcögős rajt, és néhány azóta is fennálló probléma, rengetegen voltak kíváncsiak a Blizzard új lövöldéjére.
Számos olyan szereplő van a Gonosz halott-univerzumban, aki még várja, hogy debütálhasson a Saber Interactive játékában, ők azonban egy kevésbé fontos karakterre gondoltak inkább.
A Velan Studios kidobós játékába ismét visszatér a Holo-Ween esemény, új játékmóddal, na meg persze számos kozmetikai kiegészítővel.
Végtelen, de nem vértelen kalandokra invitál a HEXplore It negyedik része, amely ezúttal egy horrorosabb, a folklórt is érintő irányt vett.
Hosszabb játékmenet előzetes érkezett Isaac felújított kalandjához, melyben a harmadik fejezetet vehetjük szemügyre.
A Media Molecule játékkészítő programja is kiveszi a részét a félelmetes ünnepből, rögtön két új területtel.
Az Age of Empires már megjelenésekor klasszikussá vált, azóta pedig már felkerülhetne rá az old timer rendszámtábla is.
Jövőre végre a modern konzolokra is ellátogat a Persona 3 Portable és a Persona 4 Golden, azonban natív verziót csak az egyik jelen generációs gép kap.