Saints Row 2 Tesztek
Saints Row 2 teszt
Nem könnyű mostanában ebben a témakörben nagyot alkotni: egyrészt ha a fejlesztők megfeszülnek, akkor is mindenki a Rockstar játékához, sőt játékaihoz hasonlítja a később érkezőket, másrészt pedig a helyzet az, hogy tényleg nehéz olyat mutatni, amit máshol még nem láttunk. A Saints Row első része csak Xbox 360-ra jött ki – az eredeti tervek még PS3-as és nagyon esetleges PC-s portot is emlegettek, de a nem várt siker hatására a Volition úgy döntött, hogy a macerás átprogramozás helyett rögtön a második résznek állnak neki, viszont azt már hozzák minden arra érdemes platformra. Két évvel az első eresztés után tehát hősünk ismét itt áll előttünk, hogy az első rész végi csetepatét követő kómából felébredve rögtön az akció sűrűjébe vesse magát.
Saints Row 2 hírek, újdonságok
Bocs, de senki ne várja a Saints Row 1 és 2 remake-jét!
Nemrég lett 17 éves az első Saints Row, de a mögötte álló fejlesztőcsapat nem tervez épkézláb remake-et.
Saints Row 2 – Tíz év után végre kijavítják PC-n
A Saints Row 2 tíz éve jelent meg PC-re, és sajnos sok hibát tartalmazott, de a Volition rálelt az eredeti forráskódra, így most kijavítják a játékot.
Ingyenes a Saints Row 2!
A Good Old Games Deep Silver akciót tart, ennek örömére ingyen adja a legendás Saints Row sorozat második részét!
Deep Silver és Nordic Games a GOG-on
Két újabb nagy kiadó, a Deep Silver és a Nordic Games is megjelent játékaival a Good Old Games oldalán. Örülünk.
Újabb Saints Row 2 DLC érkezik
Újabb letölthető tartalommal egészül ki a Saints Row 2, ám a fejlesztők ezúttal is hanyagolják a PC-s közösséget.
Saints Row 2: Ultor még várhat
Nem, én sem fogom leírni azt a Saints Row kapcsán, hogy GTA-klón, hiszen felesleges az összehasonlítás. Hasonszőrű, mégis különböző játékokról van szó, ám valamiben most mégis közösködnek: akárcsak a GTA4, az SR2 is megkapja az első DLC-jét.
Saints Row 2 eredményhirdetés
Véget ért a spontán nyereményjátékunk, mely mondhatni a Fallout 3-versengés előjátékaként szolgált...
Saints Row 2 nyereményjáték
A Saints Row egész kellemes GTA-klónként könyvelhető el, mely szintén eljött PC-re és szintén kemény gépigénye lett. Mindenesetre most egyet megnyerhettek!
Saint's Row 2: jött is, meg nem is
Amerikában már az üzletek polcaira csapódott a népszerűen csak "szegény ember GTA 4-jeként" emlegetett Saint's Row-folytatás -– azonban van üröm is az örömben...
A Saints Row 2 gépigénye
Megérkezett a Saints Row 2 hivatalos gépigénye, valamint megtudtuk azt is, hogy milyen másolásvédelmi rendszert fog használni a játék.
Saints Row 2 januárban
Már csak jövőre fog megjelenni a Saints Row második része, de ha van konzol a háznál, már mehetünk is, mindenki más azonban csak januárban léphet Stilwaterbe.
Késni fog a Saints Row 2?
Jelenleg semmi biztosat nem tud mondani a THQ azzal kapcsoltban, hogy mikor fog megjelenni a GTA 4 legnagyobb riválisa, a Saints Row 2.
Tera Patrick, a meztelen producer...
Elég nagy fába vágja a fejszéjét az a kiadó, aki napjainkban egy GTA-féle játékot akar piacra dobni, hiszen a zseniális negyedik rész mindent beárnyékol. Ilyenkor jól jön valami mentőötlet – és miért ne származhatna az egyenesen a konkurenciától?
Saints Row 2 - történet
Kiderült az októberben PC-re is érkező Saints Row 2 alaptörténete, a játék tervezőjével - James Tsai - készített interjúból. Nem lesz Oscar-díjas a sztori...
Saints Row 2 - késésről, PC-ről
Az egykor a GTA ellenfelének kikiáltott Saints Row sokak által várt második része talán elkészül PC-re is, de hogy késni fog, az biztos.