Persze akármilyen fejlettnek is számítson a GTA 4 a korábbi GTA-részekhez képest technikailag, ha egyszer a játékmenet most sem esett messze a harmadik epizód fájától, sőt, ha szabad ilyet mondani, közelebb hullott, mint eddig valaha: a GTA 4 úgy is felfogható, mint a GTA 3 remake-je, ugyanis nemcsak Liberty City tér vissza benne, de egy csomó Vice Cityben és San Andreasban szereplő lehetőség int búcsút, ugyanis a GTA 4 komolyabban veszi magát elődeinél, és ezáltal nem fér bele annyi ökörködés.
Főszereplőnk ezúttal Niko, egy szerb veterán, aki a szebb élet reményében érkezik az Államokba. Természetesen az amerikai álmot Niko bűnözéssel szeretné megvalósítani, ehhez pedig igen széles eszköztár áll rendelkezésére. Autókat lophat, küldetéseket teljesíthet, szabadon randalírozhat, miközben tömény társadalomkritika veszi körbe minden lépését. A GTA 4 egy ironikus, cinikus játék, ami nemcsak szexuális tartalma, erőszakossága és káromkodásai miatt való felnőtteknek igazán, hanem mert csak ők képesek felfogni, mit is üzen a program a modern emberiségnek.
A GTA 4 PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra érhető el. A játékhoz multiplayer funkció is társul, amiben barátainkat darabolhatjuk fel az online szervereken. Két kiegészítő is napvilágot látott a GTA 4-hez: a The Lost and Damned a motorosbandák életét, a The Ballad of Gay Tony pedig a klubok korrupcióját dolgozza fel.
Proci:2 magos 2500MHz
2GB RAM
VGA:Nvidia gefoce9600 GT
Valószínű az oprendszered nem ismeri fel a 4GB RAM-od. Próbáld meg Vista-val vagy Windows 7-el! A Vga-d sem mai darab az akadozás ennek is betudható.
Eddig az a bajom volt hogy nem tudtam igazán jó játékokat venni mert nem volt hozzá elég jó gépünk. Egy hete processzor és RAM csere volt: Eddig volt egy egy magos 1.8ghz es processzorunk 1GB RAM munk és egy ATI X1300/X1550 (Shader model 3.0) es videókártyánk amit nem cseréltünk. Az egész egy ASRock ConRoe 1333-D667 es alaplapon van. Vettünk 4GB RAM ot és egy Intel Pentium Dual Core (2 magos ,wolfdale) 2.93 GHZ s processzort.A csere megvolt minden működik rendesen és akkor felbátorodtam és beszereztem egy GTA4 et. Felteszem, elindul de még minimum grafikán sem hajlandó normálisan működni, az egész nagyon lassú
elindul?
4096MB DUAL DDR2 RAM,
ATI RADEON HD4850 1024MB ?
1000GB SATA II HDD
Segítségeteket előre is köszönöm!