Disgaea 5 Complete
Három évvel az eredeti megjelenés után, több hónap késéssel és néhány kemény kompromisszummal látogatott el PC-re a klasszikus stratégiai széria legutóbbi része. A Disgaea 5 túlzások nélkül a legszimpatikusabb japán taktikai stratégia: a csaták rövidek, a történet kellemesen elvont anime elmebaj, a játékelemeket pedig mesteri tempóban, fokozatosan adagolja. A játék azonban azonban csak jó lett, nem kiváló, ugyanis a PC-s port ezer sebből vérzik: például kivágásra került a játék összes online eleme, így nevével ellentétben ez a változat a Disgaea 5 legsoványabb verziója lett. Rajongóknak így is ajánlott.
Dead Age 2
Az első rész és a Darkest Dungeon mintájára érkezik a nagyobb és változatosabb folytatás, melyben nemcsak a csapatod irányítása és menedzselése a cél, de a túlélés is, a zombikkal és fertőzésekkel teli világban, ahol a körökre osztott harcokban bármikor ott hagyhatja valaki a fogát. A Dead Age 2 2020. július 16-án jelent meg PC-re.
Sword Art Online: Alicization Lycoris
Új kalandok a már jól ismert Sword Art Online-sorozat világában, ahol bármi lehetséges, akár még az is, hogy a játék halálos viadallá válik, míg a gyilkos szándék csak játék. A Sword Art Online: Alicization Lycoris 2020. július 9-én és 10-én jelenik meg PC, PS4 és Xbox One platformokon.
Paper Mario: The Origami King
Bár Mario leginkább a platformereknek hála ismerős, immáron hatodik alkalommal tér vissza RPG-s jellemvonásokkal, a Paper Mario-széria legújabb fejezeteként. Legutóbb 2016-ban láthattuk a sorozatot, akkor még Wii U-n, így reméljük, hogy a 2020. július 17-én megjelenő Paper Mario: The Origami King hozza a megszokott minőséget.
Tainted Grail: Conquest
Az Awaken Realms (Nemesis alkotói) című népszerű társasjáték digitális verziója egy roguelike RPG élményét kínálva hozza el a dark fantasy világát, már a korai hozzáférés során is nagyszerű élményt nyújtva. Érdemes hát beleugrani a nagy kalandba. A Tainted Grail 2020. június 18-án jelent meg PC platformra.
Fell Seal: Arbiter's Mark – Missions and Monsters
A nagyszerű 2019-es taktikai RPG első komolyabb kiegészítőjeként a Missions and Monsters új emberi karaktereket, valamint a seregünkbe toborozható, emellett fejleszthető szörnyeket is tartalmaz sok más újdonság mellett. A DLC 2020. június 23-án jelent meg PC, PS4, XOne, NS platformokon, az alapjáték megléte szükséges hozzá.
Horizon Forbidden West
A Horizon Forbidden West a Horizon: Zero Dawn folytatása. A rettenthetetlen vadász, Aloy folytatja kalandját az emberi törzsek és robotok uralta, új világban. Ezúttal egy titokzatos járványt akar megállítani, ami úgy tűnik, minden életre veszélyes a Földön.
The Waylanders
Csapatalapú hagyományos RPG a Dragon Age és a Pillars of Eternity nyomában, ezúttal a középkorra és a kelta mondavilágra építve, melyben a halandók és istenek közötti kapcsolat felborul, miközben különböző frakciók esnek egymásnak. Vajon te megteremtheted a békét? A The Waylanders 2020. június 16-án jelent meg PC-re.
Phantom Doctrine
A Phoenix Point és a Xenonauts 2 mellett egy másik játék is megjelent 2018 végén, hogy elnyerje az sRPG-rajongók szeretetét és szívét – szó szerint, hiszen a Phantom Doctrine-ban kémeket irányítva kell a titkos háborúról mit sem tudó emberiséget megmenteni. A CreativeForge Games alkotása egy sokszor frusztráló, néha feleslegesen komplex, mégis hangulatos kémthriller, amely legalább annyit merít az XCOM-ból, mint az elfeledett Silent Strike-ból. Remek játék, de megszeretni valóságos küzdelem.
The Dark Eye: Book of Heroes
Az ötödik kiadású The Dark Eye licencén és egyben a közkedvelt szerepjátékon alapuló RPG Aventuria mesés világát eleveníti meg, akár egyedül, akár co-opban, a barátokkal összeállva, csapatot alakítva. A The Dark Eye: Book of Heroes 2020. június 9-én jelent meg PC-re.
Xenoblade Chronicles: Definitive Edition
Tíz esztendős lett a sorozat első része, a Wii-re megjelent Xenoblade Chronicles, aminek apropóján a Nindendo egy felújítással kedveskedik a rajongóknak, ami 2020. május 29-én lát napvilágot, kizárólag Nintendo Switchre. Amennyiben rendelkezel a Nintendo konzoljával, ezt a rendkívül különleges RPG-t véletlenül se hagyd ki.
Atom RPG Trudograd
Az Atom RPG Trudograd az Atom RPG önállóan játszható kiegészítője, melyet olyan klaszikusok inspiráltak, mint az eredeti Wasteland vagy a Fallout. A játék főhőse az ATOM nevet viselő ügynökség ügynöke, ami az emberiség maradékát védi, miután egy nukleáris háború a nyugati blokk és a Szovjetunió között kiirtotta a Föld lakosságának nagy részét. Azonban egy új fenyegetés tűnik fel a horizonton, amely további pusztulást hozhat: ezt kell megakadályozni, megtalálni a végső reményt a megmaradt emberek számára...
Dread Nautical
A Zen Studios a flipperjátékok után egy RPG fejlesztésébe kezdett, ez lett a roguelike elemekkel megtűzdelt Dread Nautical. A helyszín egy luxushajó, melyet elleptek a földöntúli rémségek. Végig kell járni a hajó 20 szintjét, meg kell találni a túlélőket, és el kell érni, hogy csatlakozzanak a harchoz. A túléléshez szükséges a megfelelő erőforrás menedzsment, csak az összeszedett dolgok észszerű felhasználásával lehet megfejteni a HOPE (Remény) nevet viselő hajó titkát, amelyen csak meghalni lehet: nem egyszer, de sokszor. Nagyon sokszor.
Trials of Mana
A klasszikus, a kilencvenes években nagyon népszerű RPG alapjaiban felújított változata immáron 3D-ben, a hagyományos JRPG-k legjobb összetevőivel. A Trials of Mana 2020. április 24-én jelenik meg PC, PS4 és Nintendo Switch platformokon.
Cloudpunk
Nincs túl veszélyes feladat, illetve nincs gyorsabb egy Cloudpunk-sofőrnél, tartja a mondás Nivalis jövőbeli városában, ahol a félig legális csomagfutárok bármit és bárhova elvisznek. Járd be a metropoliszt járgányodban ülve vagy gyalog ebben a különleges indie cyberpunk RPG-ben. A Cloudpunk április 23-án jelenik meg PC-re, majd később konzolokra.
Sakura Wars
A több mint 2 éve futó sorozat egy igazi különlegesség, elvégre egyszerre akció-RPG, randiszimulátor és vizuális novella, természetesen rengeteg elvont elemmel, harccal és beszélgetéssel. A legújabb epizódhoz nem kell ismerni az előzményeket, elvégre egy soft rebootról van szó, ami 2020 áprilisának végén jelenik meg PS4-re.
Gordian Quest
A Gordian Quest egy old-school RPG modern köntösben, amit olyan klasszikusok inspiráltak, mint a Might & Magic, az Ultima vagy éppen a Wizardry sorozat. A Mixed Realms alkotása egy roguelike/lite játék, melyben egy csapat hőst kell vezetni: a feladatuk, hogy legyőzzék a sötétséget, és az annak következtében megjelent szörnyek garmadáját. A Gordian Quest 4 színben kínál egy epikus kalandot. A címben egyesül taktikus harc, a stratégiai döntéshozatal és a kártyagyűjtögetés: ezt a játékosok kifejezetten pozitívan értékelték a premier után.
Grand Guilds
A Grand Guilds egy egyszemélyes projekt, melyben egy kitörni készülő háborút kell megakadályozni. Drix alkotása valójában egy történet központú, taktikai RPG, melyet megbolondít a kártyagyűjtés és használat.
Little Town Hero
A Little Town Hero egy klasszikus szerepjáték, csak épp kevéske klasszikus elemmel: a fiatal főhős és a csapatot alkotó barátok mind a helyükön vannak, ahogy a nem éppen szokványos helyiek is, minden másban viszont újítani próbált a Pokémon szekerét a kezdetek óta toló Game Freak, mindent egy lapra téve fel – ez lenne a harcrendszer. Ez jól is sikerült, de minden másban rossz a játék: a Little Town Hero borzasztóan vontatott és unalmas, a harcok képesek feleslegesen elhúzódni és frusztrálóvá válni, és rendkívül ronda a tálalás.
Encased: A Sci-Fi Post-Apocalyptic RPG
A Fallout 76 óta sokan temetik a klasszikus szériát, azonban az orosz Dark Crystal Games-nél gondoltak egyet, majd egy sikeres Kickstarter-kampánnyal elkezdték az eredeti, izometrikus részek szellemi utódjának fejlesztését – mely 2019 szeptemberében korai hozzáférésbe lépett, és sikeres lett. A fejlesztők az Encased EA verziójának képében egy tartalmas és kiforrott ízelítőt készített, és ez elég ahhoz, hogy minden régi motoros Fallout-rajongó szíve megdobbanjon. A Dark Crystal alkotásának megvan az esélye arra, hogy igazi klasszikus legyen, de ehhez arra van szükség, hogy a fejlesztők minden ígéretüket teljesítsék.
Persona 5 Royal
A Persona 5 Royal címet kapott játék a 2017-es Persona 5 felújított, feljavított változata, ami tartalmazza az eredeti program összes elemét, ugyanakkor azt számos ponton bővíti vagy éppen módosítja. Így a játék kapott egy új Fantom Tolvajt, PS4 Pro támogatást. Új zenék, új történet-elemek teszik érdekesebbé a játékot, amit az Atlus először 2018-ban jelentett be, és ami Japánban 2019 októberében jelent meg. A japán kritikusok dícsérték az új tartalmakat, ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy ezeket az Atlus egy DLC-ben is kiadhatta volna.
Urtuk: The Desolation
Az Urtuk: The Desolation egy fantasy környezetben játszódó, körökre osztott harcrendszerrel rendelkező szerepjáték. Egy csapat kalandort kell vezetni egy letűnt világ romjain keresztül: a harc nehéz, de az elesett ellenfelektől megszerzett tárgyak segítenek a túlélésben. Az Urtuk: The Desolation az Early Access megjelenés után nagyon pozitív értékeléseket kapott, így érdemes kipróbálni David Kaleta alkotását, mely teljes egészében kézzel lett rajzolva.
Langrisser 1-2
A legendás szerepjáték, a Langrisser 1-2 2020-ban felújítást kapott, melyet a fejlesztők javított grafikával, újrahangszerelt zenével készítettek el. A játék a klasszikus jó a rossz ellen történetet mesél el, a döntéseknek kiemelt fontosságuk van, ugyanis ezek alakítják a játék végkimenetelét, illetve a több, mint félezer karakter sorsát.
Disco Elysium
Korunkban a régi vágású szerepjátékok reneszánszukat élik, annak pedig kiváltképp örültünk, hogy a Torment: Tides of Numenera képében a rendkívül egyedi Planscape: Tormentnek is elkészült a szellemi folytatása. 2019 végén egy észt stúdióban újabb örökös született: Disco Elysiumnak hívják. A játék elképesztően összetett történetet kínál egyedi szerepjátékos rendszerrel, azonban inkább szép képekkel illusztrált szöveges kalandjáték, semmint klasszikus RPG, a sok töltőképernyő pedig a kilencvenes évek legrosszabb pillanatait idézi meg.