Agarest: Generations of War Zero
Az Agarest: Generations of War Zero az első rész előzményeibe kalauzol el minket, ahol a sötétség és a fény háborújában épp patthelyzet alakult ki. Az előző részhez hasonlóan főhősünk a történet elején súlyosan megsebesül, amiből csak egy rejtélyes lány közbeavatkozásának köszönhetően menekül meg. Innen veszi kezdetét a cselekmény, ahol is segítenünk kell a fény erőinek egy olyan ereklye elkészítésében, ami véget vethet a háborúnak. Az elődjéhez mérten a játékmenet sokkal kidolgozottabb, a történet viszont gyengébb lett, emiatt elsősorban az Agarest sorozat kedvelőinek ajánlott.
Tower of Time
A Tower of Time sok tekintetben az ezredforduló izometrikus nézetű klasszikus szerepjátékait, valamint a műfaj utóbbi pár évének termését idézi, mégsem támad tőle az embernek olyan érzése, hogy immáron sokadik alkalommal indul ugyanazt a dungeont kipucolni. Fokozatosan kibontakozó története és a címben is szereplő egzotikus torony egyre inkább magával ragad, mindig kicsit másként alakuló izgalmas harcai pedig végig megkövetelik a teljes figyelmet. Megkapó sztori, öt különböző nehézségi szint, durva harcok, ezt kínálja a Tower of Time, ami a megjelenés után nagyon pozitív értékeléseket kapott, teljesen megérdemelt módon.
Atelier Firis: The Alchemist and the Mysterious Journey
Egy hónappal az Atelier Sophie premierje után a digitális boltok polcaira került a folytatás, az Atelier Firis, ami részben az előző játékban megismert receptet követve, részben teljesen megújult formában folytatja a korábban átélt kalandot. Ez persze nem teljesen igaz, hiszen a sorozat 18. epizódja teljesen új főszereplőt kínál a 15 éves Firis képében, mégis összeköti a játékokat Sophie személye, aki ebben az epizódban is hamar feltűnik. Valóban nyitott világ, rengeteg feladat, ismert karakterek, kellemes grafika, hosszú játékidő - ezt kínálja az Atelier Firis: The Alchemist and the Mysterious Journey. Aki szerette az előző részt, annak ez kötelező játék, mert remekül tágítja ki a már megismert világot!
Atelier Sophie: The Alchemist of the Mysterious Book
A 20 éves Atelier sorozat új trilógiájának első része nemcsak PS konzolra, de 2017 elején PC-re is megjelent. Atelier Sophie: The Alchemist of the Mysterious Book főszereplője Sophie Neunmuller, a fiatal tini lányka, aki elhunyt nagymamája nyomdokaiba akar lépni, mint alkimista. Egy nap felfedez a házában egy beszélő könyvet, ami megígéri neki, hogy tanítja, Sophie pedig cserébe segít visszaemlékezni saját identitására. Az Atelier Sophie egy körökre osztott harcrendszert alkalmazó RPG, vidám, életteli karakterekkel, humoros megoldásokkal, és egy szerethető történettel.
Kingdom Hearts HD 2.8 Final Chapter Prologue
A 2002-ben indult Kingdom Hearts sorozat 2017 elején újabb gyűjteménnyel bővült: a Final Chapter Prologue a 2010-ben, Nintendo 3DS-re megjelent Dream Drop Distance nevű sztorit, egy animációs filmet és egy rövidebb kalandot tartalmaz, ami Aqua-t állítja a középpontba. Különleges pakk, de önmagában teljesen érthetetlen lesz, mert a Square Enix alkotása kifejezetten bonyolult történetet mesél el, így ajánlott melléje megvenni a Kingdom Hearts HD 1.5 + 2.5 Remix csomagot is, mert ez a megértéshez elengedhetetlen információkat tartalmaz. Érdemes megvenni? Igen, egyértelműen!
Disgaea 2 PC
A Disgaea PC-s sikere után nem volt kérdéses, hogy a második rész is megkapja a számítógépes portját, ami 2017 elején jelent meg. Természetesen ebben a játékban is a sötétség ellen kell harcolni, ezt pedig csak egy ember teheti meg, de a Disgaea világában semmi sem úgy történik, ahogy kellene... Három karakter, több, mint kétszáz karakterosztály, billentyűzet és egér támogatás, valamint exkluzív tartalom a Disgaea 2: Cursed Memories (PS2) and Disgaea 2: Dark Hero Days (PSP) című játékból: ezt kínálja a Disgaea 2 PC, ami 30-40 órányi szórakozást kínál.
Code Vein
A Code Vein egy dungeonok felfedezésére épülő, akcióban bővelkedő RPG, amin a God Eater fejlesztői dolgoznak rajta. A program a posztapokaliptikus jövőben játszódik, és egy Revenantot kell irányítanunk.
Druidstone: The Secret of the Menhir Forest
A Legend of Grimrock mögött álló két srác új csapatot alapított Ctrl Alt Ninja néven. és egy új játékon kezdett el dolgozni, amelynek a Druidstone: The Secret of the Menhir Forest címet kapta. Az izometrikus nézetben játszódó RPG főszereplője egy reinkarnálódott druida, aki nem emlékszik az előző életére, és arra sem, hogy az miként ért véget. Az ígéretes RPG képe azonban nem úgy sikerült, ahogy a fejlesztők várták: a játék kihívással teli, de sokkal jobb programokat is lehet találni a témában. A Druidstone sajnos képtelen kiemelkedni a középszerből - nagy kár érte, lehetett volna sokkal jobb is.
Agarest: Generations of War
Az Agarest: Generations of War 2007-ben látta meg a napvilágot Japánban, az Idea Factory, a Compile Heart és a Red Entertainment koprodukciójaként. Az Agarest azóta sorozattá nőtte ki magát, mely három fő részt és egy spin-off játékot ért meg. A széria először 2013-ban tette tiszteletét a személyi számítógépekre a Ghostlight gondozásában. A játék maga egy T(J)RPG, azaz egy taktikai harcra kihegyezett (japán) szerepjáték. A stílusnak megfelelően az Agarest manga karaktereket, japán nyelvet (angol interfésszel és felirattal), egyedi történetmesélést kínál. Ugyanakkor mégsem ajánlható tiszta szívvel, mert ezen pozitívumok mellett komolyabb hibák is vannak, amik lerontják az összképet.
GreedFall
A GreedFall a Focus Home Interactive és a Spiders szerepjátéka, mely egy misztikus szigeten játszódik, és természetfeletti elemeket is tartalmaz. A Spiders szerepjátékainak mindig volt egy egyedi íze, különleges hangulata, és ez a GreedFall esetében is így van.
Ni no Kuni 2: Revenant Kingdom
A Ni no Kuni 2: Revenant Kingdom a PS3-ra megjelent Ni no Kuni: Wrath of the White Witch című japán szerepjáték folytatása, amelyet a kritikusok bájos világa és karakterei, valamint a zene kreatív használatán túl a modern játékmenetéért dicsértek, és amely látványban a Studio Ghibli animációs filmjeit eleveníti meg.
Pillars of Eternity 2: Deadfire
A Pillars of Eternity 2: Deadfire-ben egy új kontinensen kell kalandozni. A történet az első részhez kapcsolódik, régi szereplők visszatérnek, új szereplők is megjelennek. A fény és újjászületés istene feltámadt, így a főszereplőnek le kell vadásznia Eothast, hogy meglelje a válaszokat, amik nemcsak az emberek, de az istenek sorsára is hatással lehetnek.
Criminal Girls: Invite Only
A Criminal Girls: Invite Only című játékban hét megtévedt lánykát kell irányítani, akiknek a DNS-ében van a bűn. A játékos a lányok felügyelőjét alakítja, akinek az a feladata, hogy felfedje a lányok történetét, és elvezesse őket a moralitás útjára. A Criminal Girls: Invite Only tipikus anime karaktereket, ennek megfelelően csinos lánykákat és szexuális tartalmat (is) kínál, így a Nippon Ichi alkotása elsősorban felnőtteknek ajánlott játék!
Icewind Dale 2
Két évvel az eredeti Icewind Dale után megjelent a folytatás, ami ismét a Forgotten Realms világába vezeti el a játékosokat. Háború dúl a Tíz Város és az üldözött fajok és vallások között: ebben a helyzetben kell irányítani egy csapat katonát... A játékot az Infinity motor hajtja meg, a játékmenet pedig a Dungeons & Dragons harmadik kiadású szabályrendszerére épül. Az Icewind Dale 2 pozitív fogadtatásra talált, a GameInformer minden idők egyik legjobb szerepjátékának nevezte a Black Isle alkotását.
Phantom Brave PC
A japán piacon rengeteg SRPG, azaz olyan taktikai szerepjáték kering, amire korábban a PC-s nagyközönség is csorgatta a nyálát. Ilyen a Phantom Brave PS2-es eredetije is. De 12 év után vajon a rajongók még mindig várják a PC-s átiratot? És mi van az idő vasfogával? Sajnos a Phantom Brave sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez egy valaha szebb napokat is látott japán szerepjáték, amelyre ráfért volna egy komolyabb grafikai frissítés. Bő tartalommal, kedves sztorival rendelkezik, mindene megvan, amitől régen is szerethető volt, de ez ma már édeskevés. Hunyorítás mellett élvezhető.
I am Setsuna
A Tokyo RPG Factory alkotásának középpontjában egy katona és egy leány áll, akinek fel kell áldoznia magát, hogy földjük/otthonuk megmeneküljön a démonok pusztításától. Az I am Setsuna megoldásaiban a kora 90-es évek JRPG-inek formuláját követi, ugyanakkor azoknál pörgősebb és áramvonalasabb. Szomorú témaja ellenére ajánlott játékról van szó, mert különleges sztorit és hangulatot ad, és bár vannak benne repetitív pillanatok, a szerepjátékok rajongóinak tetszeni fog.
Wasteland 3
Trilógiává érett a Wasteland. Az atomháború okozta nukleáris tél által teljesen eljegesedett Coloradoban játszódó harmadik epizód rengeteg újdonsággal kedveskedik a széria rajongóinak. A sötét hangulatot árasztó Wasteland 3 játszható mind PC platformon, mind Xbox One és PlayStation 4 konzolokon is.
Stranger of Sword City
Sötét labirintusok, a halállal veszélyes játékot űző, megfáradt kalandorok, veszedelmes szörnyek minden sarokban, na és persze mindenféle varázslatok, a falakat is megremegtető támadások. A labirintusos DRPG-k műfaja korántsem halt ki, ezt a Stranger of Sword City is bizonyítja. A Stranger of Sword City egy jófajta felvezetéssel, nagyszerű zenei aláfestéssel és egy hangulatos videóval indít, amiből kiderül a sztori alapja. Gyönyörű rajzok az ellenfelek és karakterek terén, jó zenék, élvezetes játékmenet, hosszan tartó kampány, ezt kínálja az Experience Inc. alkotása, ami néha kifejezetten kegyetlen tud lenni, de ez nem baj, mert legalább kihívás van benne!
Avadon 3: The Warborn
A Spiderweb Software az Avadon trilógia utolsó részében még inkább kibontja Lynaeus kontinensének, a Paktum országainak és a Távoli Földeknek történetét. Politikai konspirációk, cselszövés, háború, ezek hatják át Avadon 3: The Warborn sztoriját. A játék nagyon jól megírt forgatókönyvet, mély RPG-rendszert kapott. Megjelenítésében a késő 80-as, kora 90-es éveket idézi a játék, de ez ne tántorítson el senkit a kipróbálásától, mert egy nagyszerű élménnyel gazdagodik. Az Avadon 3-ból árad a retró hangulat, de talán éppen ezért különleges, egyedi a Spiderweb alkotása.
Nox
A játékban egy Jack nevű, egyszerű amerikai figurát alakíthattunk, akit a gonosz egy másik világba taszít, hogy ott fantasztikus kalandokba vegyen részt – és eme kalandokat az általunk kiválasztott kaszt és az előrehaladásunk határozta meg.
SpellForce 3
A Nordic Games által jegyzett SpellForce 3-ban a korábbi elődöktől megszokott RPG-RTS játékmenet keretében egy több mint 30 órás egyjátékos kampányban vehetünk részt az emberek, az orkok, és elfek varázslattal és veszedelmekkel teli csatározásaiban. Az RPG vonal erős, az RTS vonal egy kissé gyenge, de a játékmenet összességében éppen annyira jó, amit egy Spellforce címtől elvárunk. A program tálalása remek, azoknak ajánlható, akik rajongtak a Baldur's Gate-ért és a Red Alertért, de mindenkinek érdemes kipróbálnia, egy leárazás alkalmából az ajánlott játék különösen ajánlottá válik.
Tales of Symphonia
A Tales of Symphonia 2003-ban jelent meg Nintendo Game Cube konzolra, a Tales of... sorozat ötödik részeként. A játék Sylarant világában játszódik, és egy fiatal lány, Colette Brunel történetét meséli meg, akinek gyerekkori barátjával együtt meg kell menteni a világát. Azonban felfedezik, hogy a mentőakció egy másik, párhuzamos világot sodor veszélybe... A játék a klasszikus jRPG-k hagyományaira épül: nincs hosszas oktatómód, a harc gyors, vannak varázslatok és így tovább. A megjelenés után a Tales of Symphonia jó értékeléseket kapott: a kritikusok dícsérték a játékmenetet, egyedüli gondként a történet hiányosságait rótták fel neki. A Bandai Namco kultjátéka több, mint egy évtized után PC-re is megjelent, de az örömöt bánat váltotta fel: a port ugyanis csapnivaló minőségben jelent meg 2016 februárjában, de ez később fokozatosan javításra került.
Aveyond 4: Shadow of the Mist
Az Aveyond 4: Shadow of the Mist egy RPG Makerrek készült játék, aminek főszereplője egy suttyó antihős, aki lila, cuki lények gyűjtögetésével válik erősebbé, és akinek a kutyája a legfontosabb a világon. Annyira, hogy akár még hőssé is válik a megmentéséért. Az Aveyond 4 nem veszi magát komolyan, mivel az egész program egy paródia. A harcrendszer nincs túlbonyolítva, nincs idővonal, és bár szerepjátéknak készült, kevés ilyen elem található az Amaranth Games alkotásában. A játék mégis működik, mégpedig humora és vicces fordulatai miatt. Igazi felüdülés az RPG Makerrel fejlesztett programok mezőnyében.