Phantasy Star Online 2
A Phantasy Star Online 2 egy MMORPG, mely egy sci-fi világba kalauzolja el a játékosokat, megannyi bolygóval és fajjal, de persze mangaszerű grafikával és kelenti fantasy elemekkel megspékelve. A játékmenet klasszikus online szerepjáték, igaz, a PVE-re még nagyobb hangsúlyt fektettek a készítők, mint a legtöbb európai és amerikai MMORPG esetében. A játék PC-n ingyenes, de külföldön okostelefonokra is elérhető.
War of the Roses
A War of the Roses egy középkori harci játék, melyben a játékosok a Rózsák háborúja néven ismertté vált konfliktust játszhatják el, maximális realizmus mellett.
Slender: The Eight Pages
A Slender: The Eight Pages egy ingyenes indie-horrorjáték, melyben az a feladatunk, hogy egy erdőben bolyongva információkat gyűjtsünk a furcsa rémlény, Slender Man hátteréről. Közben persze a groteszk teremtmény sem pihen, folyamatosan járőrözik a környéken, így előle is kénytelenek vagyunk bujkálni, mert már a látványa is sebez minket. Slender Man egyébként egy internetes mém, a program alapjai tehát a világ fórumozóinak kreativitásából táplálkoznak.
Mark of the Ninja
A Klei Entertainment igazi meglepetést okozott 2010 októberében az oldalra görgetős beat 'em up Shankkel, bár a 2012 februárjában megjelent folytatás már nem okozott ekkora revelációt. A Mark of the Ninja grafikai megvalósítása a Shankben látottakhoz, vagyis ismét egy 2D-s, rajzfilmszerű, és tegyük hozzá: baromi hangulatos játékról van szó, ám a mechanizmus eltér tőle.
Uru: Ages Beyond Myst
A Cyan Worlds 1993-ban alkotta meg a legendás Myst sorozatot, melybe a mai napig a legjobb kalandjátékok tartoznak. Az utolsó rész, mely az End of Ages (Az idők vége) alcímet viselte, 2005-ben jelent. Az Uru: Ages Beyond Myst a sorozat egy mellékága, mely az addig megjelent játékoktól eltérően valós idejű grafikai megjelenítést, és TPS kameraállást alkalmazott. Annak ellenére, hogy a játék kedvező fogadtatásra talált mind a játékosok, mind a kritikusok körében, anyagilag nem volt sikeres, azonban máig hatalmas rajongótábora van.
The Walking Dead: Survival Instinct
A játék a tévésorozatra támaszkodik: Daryl Dixon és testvére, Merle kalandjait követi. A játékos a kőkemény Darylt irányítja, akivel csendesen és hatékonyan kell leszámolnunk az elénk kerülő zombikkal, miközben Atlanta felé tartunk, ahol talál biztonságosabb, mint Georgia mélyén.
The Trench
A játékban részben egy francia katonát testesítünk meg, aki az egyik lövészárokban várja a németek három nap múlva esedékes támadását. A kampány során az a feladat vár ránk, hogy a lehető legjobban készüljünk fel a közelgő ostromra, ami sok lőgyakorlatot és a védelmi vonalak megerősítését jelenti, míg a németek oldalán az lesz a fő célunk, hogy megtervezzük a támadást, s a megfelelő mennyiségű információ begyűjtéséhez még lopakodnunk is kell egy keveset.
The Ratchet & Clank Trilogy
A The Ratchet & Clank Trilogy egy PS-exkluzív HD kiadás, mely a PS2-es R&C trilógiát tartalmazza 1080p-s felbontásban, 3D-s támogatással és 60 fps sebességgel. A játékok klasszikus platformerek, melyekben a két címszereplő igyekszik átverekedni magát az egyre nehezebb és nehezebb pályákon. A játékélményt járműhasználat és fejlődő eszközök, fegyverek mélyítik, illetve a harmadik epizódban van többjátékos mód is, PSN támogatással és bezsebelhető trófeákkal.
JoJo's Bizarre Adventure All-Star Battle
Az Asura's Wrathot jegyző CyberConnect2 csapata a távol-keleten nagyon jól ismert JoJo's Bizarre Adventure animesorozatot dolgozza fel. A PlayStation 3-ra elérhető program egy verekedős játék, ami az 1987 óta megjelent hét történetet igyekszik egybe gyúrni, így tehát a közkedvelt karakterek lesznek jelen, hogy szétverjék egymást.
Atlantis Evolution
2002-ben, amikor a Cryo Interactive bezárta kapuit, úgy tűnt, hogy az Atlantis széria is meghalt, hiszen a saját brandjük volt: az első Atlantis címet viselő játék még 1997-ben jelent meg, majd 1999-ben a második rész. Szerencsére korábbi Cryo fejlesztők összeálltak, és elkészítették az Atlantis Interactive Entertainment égisze alatt a negyedik Atlantis játékot, mely az Evolution (Fejlődés) alcímet viselte. A játék körülbelül 30 órányi szórakozást kínál, a zenéjét pedig az Atlantis 1-2 muzsikáját írók alkották.
Tony Hawk's Pro Skater HD
Az első két Tony Hawk's Pro Skater-játék pályáit és játékmenetét kombináló, felfrissített grafikával ellátott újrakiadás.
Call of Duty Online
A CoD Online egy, a kínai piacra szánt F2P shooter, melynek játéktartalma a korábbi epizódokból lett összeollózva.
Blacklight: Retribution
A Blacklight: Retribution egy free-to-play internetes FPS, mely a műfaj hagyományainak megfelelően mikrotranzakciós rendszerrel is fel lett szerelve, így ha valaki szeretne kevesebb belefeccölt játékórával is ütőképes maradni, igazi pénzért is vehet különböző holmikat. A program Steamről is letölthető.
Total War: Rome 2
A Total War: Rome II a zseniális első rész nyomdokain haladva vezényel vissza bennünket az ókori Róma fényűző életébe, mely korban az aranynál csak a vértől ragacsos penge csillant szebben.
Little Inferno
A Little Inferno története szerint az emberiséget szörnyű veszély fenyegeti, mert a világunk folyamatosan kihűl, és félő, hogy az összes gyermek meg fog fagyni. A megoldás: vegyük rá a cuki kis gyerkőcöket, hogy önként égessék el játékaikat, ezzel tartva melegen a testüket a jégkorszak közeledtével.
Sid Meier's Civilization 5: Gods & Kings
A nagyszerű Civ5 kiegészítő lemezében 27 új egység, 13 új épület és kilenc új csoda mellett kilenc friss civilizáció kapott helyet, természetesen egyedi jellemzőkkel és vezetőkkel. Emellett friss scenariók is várnak ránk, visszatérnek a vallások, és a fejlesztők a harcrendszert is átdolgozták, illetve a mesterséges intelligencián is csiszoltak, hogy még dinamikusabb legyen. Fejlődött a diplomácia és a kémkedés is, valamint megjelent két új várostípus is, a kereskedő és a vallásos.
The Expendables 2 Videogame
Az online és offline kooperatív módot is tartalmazó, ranglétrával megtoldott akciójátékban az a feladat hárul ránk, hogy mentsünk meg egy elrabolt milliárdost, de ahogy azt már megtanulhattuk Stallone filmkarrierje során: nincs olyan, hogy egyszerű küldetés, így Barney Rosst, Gunner Jensent, Hale Caesart és Yin Yangot irányítva golyózáporra és robbanások egész hurrikánjára számíthatunk.
Football Manager 2012
A Sports Interactive és a SEGA együttműködésben 2012-ben ismét elkészült az aktuális év focimenedzser játéka, melybe a fejlesztők rengeteg újdonságot építettek be. Az egyik legjelentősebb fejlesztés az átigazolásokat és a szerződéseket érinti, melynek segítségével jobban lehet kezelni a tárgyalásokat, lezárva azokat a szerződéspontokat, amelyekre nincs meg az anyagi fedezet. Új hűségrendszer, új kameranézetek, megújult időjárásrendszer, és még sok más -- ezt kínálja az egyik legjobb focimenedzser-szimulátor sorozat új része! Játékosok, irány a pálya, kezdődjön az edzés!
The Bard's Tale
Az első Bard's Tale játék a hőskorban, 1985-ben jelent meg, míg egy új 2004-ben
PS2-re és Xboxra, és csak egy évvel később PC-re. Az új program azonban se
nem folytatása, se nem újraalkotása az Interplay által fejlesztett 1985-ös játéknak, annak a jogai ugyanis a mai napig az EA tulajdonában
vannak.
A program egy humorban bővelkedő akció-kaland, nem nagyon lehet
ráilleszteni az RPG kategóriát, ugyanis nincs benne készlethasználat és különböző karakterosztályok sem. A játék már 3D-ben
pompázik, egy fej felett lévő kameranézettel, melyet a
DarkAlliance Engine hajt.
Populous: The Beginning
A Peter Molyneux nevével fémjelzett Bullfrog istenjáték-szériájának harmadik része, immár 3D-ben, amelyben egy sámánt kell terelgetnünk a kampány 25 fejezetében, leigázva az ellenséges törzseket, mind újabb mágikus erőkre szert téve, hogy végül magunk is istenné válhassunk.
Dead State
A Dead State egy zombis szerepjáték, melynek középpontjában a teljesen megsemmisült civilizáció utáni túlélés áll. A játékosnak barátokat kell szerezni, menedéket kell találnia, és persze el kell kerülnie, hogy a húsra vágyó élőholtak lakomájává váljon. A programot komoly történet szövi át, mely 10 ezer sornyi dialógust tartalmaz -- ezt sok nagyszabású RPG is megirigyelheti, holott a Dead State egy közfinanszírozású projektnek indult a Kickstarteren.
Dragon Quest X: Rise of the Five Tribes Online
A Dragon Quest X egy MMORPG, mely a Nintendo Power magazin szerint "a Wii platformjának legambiciózusabb próbálkozása". A játék Astoltia világában játszódik, mely öt kontinensre tagolódik és hat játszható fajt számlál -- érdekesség, hogy bár a program elején mindenki emberként indul, a sztori egy pontján átalakulhat a másik öt fajjá, azaz törpévé, ogrévé, elffé, puklipóvá és weddie-vé. Fontos: a PC-s megjelenési dátum kizárólag Japánra érvényes, Európában nem adták ki a játékot, bár trükközéssel el lehet érni.
Final Fantasy VII
Elgondolkodtatok valaha rajta, hogy van-e lelke a Földnek? Él-e körülöttünk az általunk ismert világ, vagy nem több kitermelendő energiánál? Nos, a Final Fantasy VII univerzumában a két fogalom sajnos lefedi egymást: a Földet egy gonosz megacég zsigereli ki, pénzzé alakítva a bolygó életerejét és ezzel elhozva a világvégét.