Lords of the Fallen
A Lords of the Fallen egy fantasy akció-szerepjáték, melynek története egy olyan világba kalauzol el, ahol ezer évvel ezelőtt meghalt isten. A természetfeletti entitás teteme úgy omlott a bolygóra, mint egy gleccser, és most, sok-sok emberöltővel később a holttest hegyként választ el egymástól két külön népet.
LittleBigPlanet Karting
A LittleBigPlanet Karting egy Mario Kart klón a LBP univerzumban, azaz most Mario helyett sackboyt ültetjük idiótábbnál idiótább járgányok volánja mögé. A játékban mind a gokartok, mind pedig sackboy testreszabhatók, mi több, komplett pályákat készíthetünk, ha úgy tartja a kedvünk.
Rise of the Triad (remake)
A klasszikus, 1995-ben megjelent, Apogee-féle Rise of the Triad remake-je, mely játékélményében, pályáiban megegyezik az eredeti játékkal, csak épp a grafikáról immár az Unreal Engine 3 gondoskodik.
The Sims 3: Évszakok (Seasons)
A harmadik szériában is megkapjuk a második rész egyik legjobb elemét, az évszakváltozást, de természetesen az új, nyitott világ sokkal több lehetőséget biztosít számunkra, sőt, teljesen új területeket is felfedezhetünk, lévén mélyen beúszhatunk az óceánba, megmártózhatunk a habokban, akár nyáron, akár télen, ha úgy hozza kedvünk.
Army of Two: The Devil's Cartel
A történet szerint Alpha és Bravo egy drogháború kellős közepén találja magát, a siker érdekében pedig maximálisan együtt kell működniük. Ahogy haladunk előre változatos új küldetéseket kapunk, mindeközben pedig egyre nehezebb lesz megkülönböztetni, hogy ki van velünk, és ki csatlakozott azok egyre népesebb sorához, akik holtan akarnak látni.
Everybody's Gone to the Rapture
Az Everybody's Gone to the Rapture névre keresztelt alkotás egy kis városban, Shropshire-ben játszódik egy órával a világ vége előtt. A játékosoknak az a feladata, hogy a hátralévő 60 percben minél jobban ismerkedjenek meg a körülöttük lévő világgal, és annak hat, még ott lévő lakosával. A tervezők szeretnék bemutatni, hogy egy városkában hogyan viselkednének, ha tudnák, hogy nagyon hamarosan vége mindennek -- válasz szerintük nem pánik lenne, inkább csak kellemetlenség.
End of Nations
Az egykori Westwood-tagok, illetve a Trion Worlds MMORTS-ében hatalmas online háborúkat vívhatunk egymás ellen, akár 56-an is. A programban ehhez mérten gigantikus pályák kaptak helyet, az üzleti modell pedig free-to-play, noha bizonyos extrákért (speciális egységek, új fejlesztések, stb.) valós pénzzel is fizetnünk kell.
Asura's Wrath
Az Asura’s Wrath alapvetően egy beat’em up akciójáték, amiben könnyedén betanulható mozdulatok (kis-, nagy- és távolsági támadás, kitérés, extra képességek) segítségével irthatjuk a hagyományos és főellenfeleket számtalan változatos pályán keresztül. Ez snassznak is mondható, a játék különlegességét a tálalás adja, és az, hogy a fejlesztők soha nem is tagadták, hogy nem az alap játékmenettel, hanem a mellé összehozott körítéssel igyekeznek lenyűgözni a játékosokat.
Combat Pilot
A Combat Pilot egy vadászgép-szimulátor, melyet a konzolos perifériákról elhíresült MadCatz belső csapata, a ThunderHawk készített. A program, bár teljes áron kínálják, tulajdonképpen a Microsoft Flight Simulator X kiegészítője -- a 2006-os repülős játék nélkül nem is futtatható, igaz, az abból teljesen hiányzó militáns irányvonalat követi le inkább. A Combat Pilotban megannyi repülőgép helyet kap, a legfontosabb funkciója pedig a többjátékos mód.
Final Fantasy XV
Az eddigi legsötétebb Final Fantasy, melyben egy elszigetelt birodalom utolsó örökösének történetét láthatjuk kibontakozni, egy olyan világban, amiben nem a fantasy-elemek, hanem inkább a valóság van túlsúlyban, amit különösen a modern épületek, az autók és országutak jelenléte bizonyít.
Jet Set Radio
A Jet Set Radio egy sandbox akció-kaland játék, melyben egy csapat gördeszkás lázadó segítségével kell megdöntenünk a kormány elnyomó hatalmát a cyberpunk stílusú Tokyo-tóban. A játékot extrém színvilág, cel-shaded grafika, remek zenék és megannyi érdekes funkció jellemzi -- utóbbiak közé tartozik a falak összegraffitizése és a rendőrség elől való állandó menekülés. A program a maga idején nagy siker volt Dreamcasten, aminek köszönhetően a Sega 2012-ben minden létező platformra kiadta digitális formában.
Infestation: Survivor Stories (The War Z)
Az Infestation: Survivor Stories (korábban: The War Z) egy zombis MMOG, melyben a játékosok a világ vége után igyekeznek túlélni az élőholtak egyre növekvő számát. A programban nincsenek konkrét küldetések vagy célok, mindössze az életben maradásért megy a harc. De vigyázz, nem biztos, hogy a zombik a legrosszabbak a kihalt vidéken! A kétségbeesés sokakat rávehet olyan dolgokra, amik bebizonyítják, hogy az ember a legnagyobb szörnyeteg mind közül...
Datura
A Datura egy érdekes játék, melyben egy névtelen és arctalan illetővel kell bolyonganunk egy, a túlvilágot szimbolizáló erdőben. A program első személyű nézetben játszódik, irányítása pedig vagy Move-val vagy SixAxisszal történik. Mindent a főhős kezével kell véghezvinnünk valós időben, és ha érintkezésbe kerülünk egy objektummal, az visszaidézi a karakter múltjának pár pillanatát. A játék mindössze két óra alatt végigjátszható.
Dear Esther
A Dear Esther egy kísérleti játék, melyben egy skót szigetet sétálunk körül, miközben egy Esther nevű nőhöz írt, irodalmi stílusú leveleket olvas fel egy nyugodt hangú narrátor. Harc, halál, feladványok nincsenek, csak a nyugodt, csodás séta, remek hangulattal és kísérteties befejezéssel. A program hossza körülbelül egy óra, de ahhoz, hogy minden levelet meghallgathassunk, többször neki kell futunk a Dear Esthernek. A játékért az a Thechineseroom felelős, akik az Amnesia: A Machine for Pigsért is.
Battlefield 4
A híres Battlefield-sorozat 4. számozott epizódja, mely ismét az oroszok ellen vezényli hadba a derék amerikai katonákat. A játék Frostbite 3-as motort használ, ami még részletesebb környezetrombolást tesz lehetővé -- ez főleg multiplayerben jelent fokozottan izgalmas meccseket. Fontos tudni ugyanakkor, hogy az engine PC-s változata kizárólag DX11-es videokártyával indul el.
Awesomenauts
A játék az oldalnézetes platformjátékok és a DotA játékmenetének érdekes keveréke, hiszen itt is az a feladatunk, hogy a hőseinket irányítva legyőzzük a másik csapatot, mégpedig a bázisuk elpusztításával, a különbség csak annyi, hogy mindezt oldalnézetben tesszük.
Re-Volt
Versenyjáték, melyben bivalyerős versenyautók helyet törékeny, de villámgyors távirányítású kocsit irányíthatunk, teljesen hétköznapi pályákon például egy bevásárló központban, vagy az utcán. A játékban összesen 28 kocsit és 14 pályát találunk, ezekkel pedig egyedül vagy többed magunkkal is játszhatunk.
Sonic Adventure 2
A 2001-ben Dreamcastre, illetve GameCube-ra megjelent Sonic Adventure 2, a sorozat tizedik évfordulójára készült, a játékosok pedig azt a feladatot kapták, hogy Sonicot, Knucklest, Tailst valamint Doctor Eggmant, Shadow the Hedgehogot és Rouge the Batet irányítva megmentsék a világot a pusztulástól.
F1 Race Stars
Az F1 Race Stars a Mario Kart összemosása a Forma 1-gyel: a játékban a híres sztárversenyzők nagyfejű, cuki kis másait terelgethetjük mini F1 kocsikban, mindenféle power up és akadály között.
Spartacus Legends
A sorozatot elindító Starz Entertainment és az új Spartacust megformáló Liam McIntyre közreműködésével, építőjellegű tanácsaival a Kung Fu Factory műhelyében készült a program, melyben egészen a kiképzéstől az óriási arénákban vívott viadalokig vezényelhetjük Spartacust, Crixust vagy éppen a saját magunk által megálmodott harcost. A játékosok több ezer fegyverkombinációt és egy robusztus fejlődési rendszert használva juthatnak a csúcsra, az igazi legendák közé, s természetesen nem csak offline, hanem online is megmérkőzhetünk a legjobb harcosokkal.
Ultima Forever: Quest for the Avatar
Az 1981 óta létező, Richard Garriott által teremtett klasszikus szerepjáték-univerzum újabb taggal bővült, sőt újabb online taggal, hiszen az Ultima Online az egyik legrégebbi MMORPG. Az Ultima Foreverben Britannia uralkodója, Lady British kéri segítségünket, mi pedig egy harcossal vagy egy mágussal elindulunk, hogy haverjaink oldalán kardélre hányjunk vagy szétbűbájozzunk pár ezernyi szörnyet.
PlanetSide 2
A PlanetSide 2 egy free-to-play MMOFPS, mely a Sony Online keze munkáját dicséri. A program a 2003-as első részhez hasonlóan egy sci-fi shooter, melynek sztorija több száz évvel játszódik a jövőben. A játékmenet kasztokra épülő multiplayer, melyben a járművek és a különböző felszerelések is komoly szerepet játszanak, de a legfontosabb a különböző területek feletti ellenőrzés -- gyakorlatilag ezért folynak a végtelen internetes háborúk. A grafikáért a csapat saját motorja felel, mely meglehetősen látványos, ám ennek ellenére sem igényel túl erős hardvert.
Knight Age
A Knight Age egy free-to-play MMORPG, melyben roppant aranyos grafika mellett tehetjük mindazt, amit a legtöbb fantasy online szerepjátékban. A programban van PvE és PvP, utóbbi pedig annyiban eltér a megszokottól, hogy nem csak a karakterek, hanem a hátasállatok képességei is befolyásolják a küzdelmek kimenetelét. Nem mindegy tehát, hogy milyen lény hátán ülünk, mint ahogy a felszerelésünk sem.
NiGHTS into Dreams HD
A történet szerint a gonosz Wizeman the Wicked minél több ideya összegyűjtésével akarja megalapozni a hatalmát, hogy ne csak az álomvilág rémálmokért felelős felét, hanem a kellemes álmoknak otthont adó Nightopiát, s magát a való világot is meghódítsa. Az egyik csatlósa, Nights azonban fellázadt, s a játék két főhősének álmaiban segítve igyekszik legyőzni Wizemant.