Ráadásul én úgy tudom, hogy az alapjáték magyarítása is elég felemás. Van ami le van fordítva, van ami nincs. Csak a baj van vele, én nem is használtam.
Jövőhéten megveszem: a kérdésem az lenne hogy a kiegek is le vannak forditva?
A magyaritások portálról szedtem le a honositást.
Ha esetleg valaki ismeri és játszott már ezzel a honositással, nyugtasson már meg!
Üdv.
Én épp a minap játszottam végig sokadszor a Shadows of Amn-t (a ToB már nem tetszik annyira, szerintem már túlzás a sok jó fegyver és varázslat) egy Skald karakterrel. Még ennyi idő után is találtam véletlenül egy addig számomra ismeretlen küldetést, mikor Demi-Lich barátunkhoz véletlenül a ház másik ajtaján át akartam bemenni és hirtelen egy olyan szobában találtam magam, ahol addig nem jártam (középen egy kerek asztallal, tele iszonyat erős ellenfelekkel és a végén egy nagyon komoly fegyverrel).
Szerintem ma már egyik játék sem adja vissza azt a hangulatot, ami a Baldur's Gate 1-2 (és persze a Fallout 1-2 , ami bizonyos szempontból teljesen más, de a mai napig a másik király az PRG-k trónján) világára jellemző volt. A legtöbb játékos sajnos nem igényli már, hogy egy játék összetett és gondolkodtató legyen, csak a látvány meg a brutalitás fontos. Tisztelet persze a kivételnek!
Én nagyon örülnék egy Baldur's Gate szerű igazi AD&D alapokra helyezett játéknak, de könyörgöm, ne Baldur's Gate legyen a címe! Félek olyan lenne, mint az új Fallout. Nagyon jó játék... azoknak, akik annak idején a régi részekkel nem játszottak!!!
Sikerült megoldani a méreg problémát. Valóban bug volt, de nem kellett újratelepíteni, elég volt párszor ki-be járkálni a fogadóból és harmadszorra sikerült beszélni Lothanderrel. Ha valaki belefutna a problémába, próbálja ki...
Így már sikeresen a 7. fejezetben vagyok, úgyhogy nemsokára végre jöhet a BG2. Viszont felfedeztem, egy másik bugot is, annak ellenére, hogy patchelve van a játék.
Nem akadályoz a haladásban, de mindenképpen érdekes: ha ugyanazon a karakteren használ az ember boots of speedet és egy free action gyűrűt, a gyűrű miatt mindig, mikor új területre ér a karakter, "elmegy" a speed-hatás, és belassul a karakter. Ilyenkor le kell venni a gyűrűt is és a cipőt is, majd újra felvenni Nem sokat számít, csak idegesítő néha...
Hát nem is tudom. Én a Durlag Towert 5-6 szintű partyval kisöpörtem. Nehéz az nem kétséges, de utána az egész BG 1 óvodás szintűnek tűnik
Most viszont Chapter 5-ben akadt gondom. Marek megmérgezett álmomban, és 10 napom van megtalálni az ellenmérget. Ahhoz h megkapjam egy bizonyos Lothandernek kell segítenem, akinek meg kell szereznem a geas remover scrollt a Water Queen-ből.
Nahmost scroll megvan, Lothandert is felkerestem, de nem tudom odaadni neki a scrollt. Még beszélni sem enged vele a játék, és már csak pár nap lehet hátra...
Lehetséges bug, vagy valamit rosszul csináltam/ok ?
Aha, akkor jó, ideje beszerezni valahonnan, ha mást nem megveszem a BG Sagát. Kösz az infót. A TOTSC csak idegesített, mert tök nehéz volt a Durlag's Tower.
Nem, a Throne of Bhaal folytatja a BG2-t, nem úgy mint a Tales of the Sword Coast, ami új tartalmakat adott az alapjátékhoz, amit az alap történet során érhettél el.
Tegnap jutottam a Baldur's Gate végére! Sarevokot elég könnyű volt leölni, de a Semaj nevű mágus jól elvarázsolta () pár karakteremet. Már átimportáltam magam a BG2-be.
Egy kérdés: a Throne of Bhaal mennyire egészíti ki a játékot? Csak annyira mint a Tales of the Sword Coast az első résznél?
A legjobb az lenne, ha új történetet találnának ki, de lennének utalások az eredeti történetre is . Mondjuk könyvekben. Akkor jó elégedetten érezhetné magát, aki kitolta a többi részt is.
Csőlátást el kellene felejteni, meg ezt a negatív hozzáállást (úgysem ez, úgysem az)!
Dragon83nak igaza van, nem Children of Bhaal a játék neve. Hanem Baldur's Gate.
Ja és nem mindegy, hogy miről nevezik el, területről vagy tudomisén miről, ha a történet jó?
A 3D és az eddig megszokott nézet nem zárja ki egymást...az NWN féle nézet nekem sem jött be, de kérem szépen az NWN nem BG és nem is IWD...
Azért ne temessük el a játékot, mert nem a BioWare csinálja, attól lehet jó, ha tényleg kiderül, hogy xar akkor lehet, de még ne!!!
(amúgy nem tudom mi volt a baj az IWD2 grafjával )
lonelywolf18 írta:
(amúgy nem tudom mi volt a baj az IWD2 grafjával )
Én sem értem. Szerintem gyönyörű annak a játéknak a grafikája. Mint a legtöbb jól "megrajzolt" 2D-s grafika.
Csőlátást el kellene felejteni, meg ezt a negatív hozzáállást (úgysem ez, úgysem az)!
Dragon83nak igaza van, nem Children of Bhaal a játék neve. Hanem Baldur's Gate.
Ja és nem mindegy, hogy miről nevezik el, területről vagy tudomisén miről, ha a történet jó?
A 3D és az eddig megszokott nézet nem zárja ki egymást...az NWN féle nézet nekem sem jött be, de kérem szépen az NWN nem BG és nem is IWD...
Azért ne temessük el a játékot, mert nem a BioWare csinálja, attól lehet jó, ha tényleg kiderül, hogy xar akkor lehet, de még ne!!!
(amúgy nem tudom mi volt a baj az IWD2 grafjával )
Ööö, ha jól tudom a játék címe az, hogy Baldur's Gate és nem az, hogy The children of Bhaal. Tehát nem kellene a Bhaal-os sztorit folyatatni. Csak Baldur's Gate (vagy épp Athlatka) városa körül játszódnának az események. A lényeg, hogy minőségi játék legyen, a BG-re jellemző kidolgozott sztroival, karakterekkel és világgal.
De valószínűleg pont az nem lesz (lévén nem a BioWare csinálja). Amúgy nem tudom miért kötelező egy FR játékot egy városról/területről elnevezni.
Ööö, ha jól tudom a játék címe az, hogy Baldur's Gate és nem az, hogy The children of Bhaal. Tehát nem kellene a Bhaal-os sztorit folyatatni. Csak Baldur's Gate (vagy épp Athlatka) városa körül játszódnának az események. A lényeg, hogy minőségi játék legyen, a BG-re jellemző kidolgozott sztroival, karakterekkel és világgal.
Baldur's Gate 1-2t folytatni eretnekség lenne. Sztori ToB végén lezárult és pont. Mit találnak ki? Jön még egy tucat tesó aztán védjük kis isteni birodalmunkat?
Hát nem gyengén lenne gagyi. Szörnyen erőltetett is lenne bármit is találnának ki. Ha meg semmi köze az előtményekhez, akkor meg nem tudom miért kell ragaszkodni a Baldur's Gate névhez
Baldur's Gate 1-2t folytatni eretnekség lenne. Sztori ToB végén lezárult és pont. Mit találnak ki? Jön még egy tucat tesó aztán védjük kis isteni birodalmunkat?
Mivel idén jön d D&D 4. kiadása, ezért megnyugodhatsz, hogy (valószínűleg) nem azt a rendszert fogja használni mint az NWN, de nem is azt mint a régi Baldur's Gate-ek. Már persze ha lesz egyáltalán. De bevallom őszintén én jobban örülnék ha nem lenne, mert úgysem tudna felnőni az elődökhöz, így lenne egy csilli-villi játék, csúnya belsővel. (Arról nem is beszélve, hogy jön a 4. kiadású Forgotten Realms is, így valószínű hogy semmi köze nem lenne a mostani játéknak az előzményekhez)
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.