Nekem sem kell majd szerencsére... Br ki tudja, lehet, jót tenne neki egy kis fagy. Így is fűt, mint a vaskazán.
szerk: Nálunk a fűtés külön állatfajta. Egy speciális rendszer van a házban, ami Európában is az egyik első volt. Épp emiatt számtalan gyermekbetegséggel bír. Néha túl meleg, másszor túl hideg...
Nekem nem kellett költöztetnem a gépemet az ablakcsere miatt.
Akkor még nem volt gépem.
szerk: nálunk azóta nagyon jó a fűtés, hogy kicserélték az ablakokat. És szerencse, hogy csak ablak-magasságban üvegezett a fal. Kivéve a két nagyobb szobában az erkély-ajtókat.
Nálunk csak szükség volna egy ablakcserére, de egyelőre anyagi okokból kifolyólag nem kivitelezhető. Mondjuk nemc sak ablak, hanem komplett nyílászáró-csere kéne. Na majd talán jövőre, ha Isten is úgy akarja...egyelőre nem úgy tűnik.
blars: Amúgy nálunk is, a nappli fala egy az egyben ablak. Sejted, milyen jó, hogy nem zár rendesen.
Nálunk kilenc éve cserélték az ablakokat. Szerencsére nyáron. De azt a felfordulást senkinek sem kivánom. A lakásunk olyan elrendezésű, hogy a konyának és a háromszobának az egyik fala végig ablak.
Sajnos el tudom képzelni, lévén a múltkor a vonaton nem működött a fűtés. Sőt, mi több, ment e légkondícionáló, így folyamatosan fújták be a hideg levegőt. Remek, nem? Szerencsére megúsztam tüdőgyulladás nélkül, de mire Győrbe értem, nem éreztem a kezem.
Hali, Chocho!
Náluk Szegeden most nagy felújutás folyik a lakótelepen. Cserélik a terek burkolatát és néhány panelházonmot cserélnek ablakot, novemberben!
El tudom képzelni,milyen frankó lehet ablak nélül ebben a kánikulában!
blarskerin: Thom és a korcsojázás? Nem éppen összeférhető fogalmak.
Amúgy én nem tudok és nem is akarnék korcsojázni. Csiáljak hülyét magamból egy egész tömeg előtt? Kösz, az egyetemen nap mint nap ezt teszem.
Amúgy nálunk meg épp lakásátalakítás folyik, elég szép ütemben. Eddig én is az igát húztam, most pedig a holnaptól rettegek. Reggel intézménylátogatásra megyek egy hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó középiskolába, déltől kettőig ZH-t írok pedagógiából, majd délután megírom a csütörtöki beadandómat a délelőtti élményeim alapján. Nincs megállás!
Biztos vagy eben, Kyokaza?
Próbáltad már -10 fokban, a szabadban a gépezést?
Képzeld el, milyen hatalmas szórakozás lehet félig lefagyott ujjakkal nyomkodni a billentyűket, meg a befagyott egyeret lökdösni!
Jó reggelt-napot mindenkinek!
Csodás kedvem van végre! Szabadnapos a feleségem és ráadásul még a napocska is kisütött.
Kell ennél több a jó hangulathoz?
Na jó only you megsúgom neked Kristen Bell (Heroes, Veronica Mars)
Nézdd el egy ilyen előembernek, hogy nem ismertem Kristen Bellt Majd bepótolom Bár mostanában nagyon nem vonz a Heroes, inkább Dextert és House-t nézek, a Veronica Mars-ot meg még nem láttam
Már előre sajnállak Már nem úgy van mint régen hogy ha valami elromlot azt elvitted egy szervízbe vagy otthon szét kaptad, megcsináltad most meg mindenből vehetsz teljesen újat.
Én DVD-lejátszómat operálgattam hasonló módon mikor benyelte a kölcsönzős filmet Meg is javult, de csak egy időre, utána teljesen (Royal, tetszik ez a szó: ) megmurdált
Már előre sajnállak Már nem úgy van mint régen hogy ha valami elromlot azt elvitted egy szervízbe vagy otthon szét kaptad, megcsináltad most meg mindenből vehetsz teljesen újat.
Tazook?.
Anno én is mániákusan gyűjtöttem őket.De egyszer nagyon átvertek(egyszer egy Ash-t elcseréltem 3 harcosra),szóval inkább leálltam vele.Meg persze egy idő után kicsit gyerekesnek véltem már.
LOL tééééényleg.Abból nekem 3 is volt.Nem tudom hogy lehet 3 széria volt????akkor mér csak 150XD arra emlékszem hofy volt valami nagyon különc pokemon nem tom a nevét de erős voltXDMeg voltak új részek amibe mégtöbb új pokemon van.Hú bakker akkor már szerintem 1000 is megvan.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.