Kérjük jelentkezz be!
Risen

Risen

A Piranha Bytes új játéka!
#617270 blarskerin 2011. április. 18. 11:49
blarskerin
#617264 :: TOMYKILLER (2011. április. 18. 09:56)
Ésszerű ez az ellenérv is, a spekuláció ezért szép; jön az érv, majd az ellenérv. A másik két ötletem valóban földhözragadtabb, azonban ezek is meglehetősen fantáziadúsak. Először is mi van akkor, ha a mi hősünk nem más, mint maga Mendoza fia (vagy az öccse akár), ami majd a történet előrehaladtával fog kiderülni. A másik pedig a Gothic sorozatban is oly népszerű amnézia, amely az általunk irányított hőst kínozza. Mi van akkor, ha a hősünk űzte el az isteneket, azonban ez a csata megviselte magát a hőst is, aki ennek következtében szinte minden emlékét elveszített!
Remélem, nem érezted úgy, hogy le akartalak dorongolni, mert az állt a legtávolabb tőlem!
De az olvasmányaimból megtanultam, hogy az időutazást csakis akkor van értelme felhasználni egy történetben, ha az utazó különböző személyiségeinek tetteit logikailag igen passzentosan egymáshoz fűzik.

Én egy egészen másik kapcsolatrendszert vélek felfedezni a Risennel kapcsolatban.
De nem Mendoza és a névtelen hős, hanem a Risen és két másik világ között. Egészen pontosan a Risen, a Gothic-ok világa és a valóságos világ között.
Tudjuk, hogy a Gothic-ok világát és történetét a Piranha Bytes találta ki, a jogok mégis a JoWooD-nál maradtak. De nem hinném, hogy a piranha-s fiúk ilyen könnyedén lemondanának a saját világukról!
Azt is tudjuk, hogy a Gothic harmadik részének egyik (számomra legemberibb) befejezése szerint Xardas a névtelen hős segítségével kiűzi a világból az isteneket.
Szerintem itt kapcsolódik a Risen világa a Gothic-okéhoz. Hiszen a Risen alapötlete éppen az, hogy egy mágus elűzte a világból az isteneket és ennek következtében kiszabadultak az ősidőkben bebörtönzött Titánok. Miért ne lehetne az az isten-elűző mágus éppen Xardas?
Szerintem igen ötletes folytatása lenne a Gothic-oknak a Risen története.
Ráadásul csendes kis bosszúnak sem volna utolsó, ha a Piranha Bytes a maga módján így folytatná a Gothic-ok történetét, anélkül, hogy ténylegesen kimondaná ezt, és ezzel megsértené a JoWooD jogait.
#617264 TOMYKILLER 2011. április. 18. 09:56
TOMYKILLER
Ésszerű ez az ellenérv is, a spekuláció ezért szép; jön az érv, majd az ellenérv.
A másik két ötletem valóban földhözragadtabb, azonban ezek is meglehetősen fantáziadúsak. Először is mi van akkor, ha a mi hősünk nem más, mint maga Mendoza fia (vagy az öccse akár), ami majd a történet előrehaladtával fog kiderülni. A másik pedig a Gothic sorozatban is oly népszerű amnézia, amely az általunk irányított hőst kínozza. Mi van akkor, ha a hősünk űzte el az isteneket, azonban ez a csata megviselte magát a hőst is, aki ennek következtében szinte minden emlékét elveszített!
#617263 blarskerin 2011. április. 18. 09:40
blarskerin
Mondok egy érvet gyorsan az időutazás legutóbbi alátámasztása ellen,
Ha a fiatal harcos előre utazik az időben, hogy megállítsa idősebb önmagát, miért kellene fáradtságosan megküzdenie Mendozával?
Ha pontosan tudja, hogy későbbi önmaga a világ pusztulását okozhatja, sokkal biztosabb és egyszerűbb módszer, ha megöli magát, ezzel biztosan kiiktatva későbbi önmagát is.
Mendozával szemben különben sincs igazán esélye, hiszen az idősebb önmaga tudja, hogy sikeresen megküzdött saját magával (ha nem így lenne, akkor nem is létezhetne Mendoza). Arra is emlékszik, hogy hol és hogyan. Vagyis ki tudja védeni a támadást. És akkor megint ott az időparadoxon.

A földhözragadtabb elképzeléseket viszont szívesen elolvasnám!
#617261 TOMYKILLER 2011. április. 18. 07:32
TOMYKILLER
Ha érvelnem kellene, hogy szerintem még is miért helyálló a koncepcióm, akkor van rá magyarázat. Először is Mendoza-ról és a fiatal harcosról szinte semmit sem tudni, nem tudjuk, hogy Mendoza miért kattan be és tör hatalomra (talán legyőzte az isteneket, és ez a fejébe szállt?), a fiatal harcosról tudjuk, hogy azon szigeten, amelyen feloson a hajóra, körözés alatt áll! Azonban, hogy miért nem tudni, lehet egy félreértés miatt.

Az időutazásnál pedig gondoltam én is arra, hogy nem fiatalodik meg, ezért írtam, hogy előre utazott, és nem vissza! Miért utazna a hős, és mi tudja meggyőzni arról, hogy idősebb maga nem cselekszik majd helyesen? Teszem azt a második részben lévő vudu varázsló felnyitotta a szemét, hogy az idősebb saját magát meg kell állítani. Az időparadoxon tekintetében is van magyarázat, a hős nem tud hatni Mendoza-ra, s ezáltal meglépi, amit meg kell! Úgy gondolom, ha az ember
akkor azt nem felejti el még 100 év múlva sem!

Ha kicsit leülnék, még sokkal ésszerűbb magyarázatokkal lehetne alátámasztani a koncepciómat. Még egyébként van két ötletem, hogy a hős miért lett a második részben kicsit zizi, amennyiben érdekel titeket, akkor vázolom ezeket is, ezek már sokkal földhözragadtabbak.
#617253 blarskerin 2011. április. 18. 00:10
blarskerin
Nem lehet úszni.
Ha mélyebb vízbe érkezel, vagyis eltávolodsz a parttól, jön egy nagy szörnyeteg, felkap, megráz és utána a hős a parton fekve tér magához.
Nekem a Gothic-ok után nagyon furcsa volt ez a megoldás és hiányzott az úszás, amivel eldugott helyeket is el lehetett érni,
#617252 gorobal 2011. április. 17. 23:56
gorobal
#617250 :: blarskerin (2011. április. 17. 23:46)
Bocsi a dupláért! Az időutazásról mondanék még pár dolgot. Ha valakinek lehetősége van időutazásra, az nem jelentheti azt, hogy megduplázza, vagy megsokszorozza az életét. Ha visszamegy a saját fiatal korába, akkor nem lesz ismét fiatal, csak idősebb fejjel találkozhat fiatal kori önmagával. Végül ne feledkezzünk meg az idő-paradoxonról sem, amit nagypapa paradoxonnak is szoktak nevezni! Ha egy szereplő visszamegy az időben és találkozik fiatalabb énjével, akkor ugyanazt a találkozást kétszer kell megélnie (fiatalon is és idősen is), ráadásul a két találkozás ugyanannak az életnek kell, hogy a része legyen. Vegyünk egy "egyszerű" példát. Egy férfi harminc évesen épít magának egy házat. Amikor ötven éves lesz, feltör egy forrás a ház alatt, a ház összedől, megölve a férfi családját. Ha módja van visszamenni az időben, figyelmeztetheti harmincéves önmagát, hogy ne oda építse a házat. De valamiért mégsem lehet sikeres a figyelmeztetés. Egyrészt ötvenéves fejjel emlékeznie kellene arra, hogy harminc éves korában egy idős fazon rá akarta beszélni, hogy ne oda építkezzen. Másrészt, ha megfogadta volna a figyelmeztetést, nem dőlt volna össze a háza és nem lenne oka visszautazni az időben, hogy figyelmeztesse önmagát.
Khm, tyűha.

On: A Risen első részében tényleg nem lehet úszni? (Még nem sokat játszottam.)
#617251 fyktyvf 2011. április. 17. 23:56
fyktyvf
#617250 :: blarskerin (2011. április. 17. 23:46)
Bocsi a dupláért! Az időutazásról mondanék még pár dolgot. Ha valakinek lehetősége van időutazásra, az nem jelentheti azt, hogy megduplázza, vagy megsokszorozza az életét. Ha visszamegy a saját fiatal korába, akkor nem lesz ismét fiatal, csak idősebb fejjel találkozhat fiatal kori önmagával. Végül ne feledkezzünk meg az idő-paradoxonról sem, amit nagypapa paradoxonnak is szoktak nevezni! Ha egy szereplő visszamegy az időben és találkozik fiatalabb énjével, akkor ugyanazt a találkozást kétszer kell megélnie (fiatalon is és idősen is), ráadásul a két találkozás ugyanannak az életnek kell, hogy a része legyen. Vegyünk egy "egyszerű" példát. Egy férfi harminc évesen épít magának egy házat. Amikor ötven éves lesz, feltör egy forrás a ház alatt, a ház összedől, megölve a férfi családját. Ha módja van visszamenni az időben, figyelmeztetheti harmincéves önmagát, hogy ne oda építse a házat. De valamiért mégsem lehet sikeres a figyelmeztetés. Egyrészt ötvenéves fejjel emlékeznie kellene arra, hogy harminc éves korában egy idős fazon rá akarta beszélni, hogy ne oda építkezzen. Másrészt, ha megfogadta volna a figyelmeztetést, nem dőlt volna össze a háza és nem lenne oka visszautazni az időben, hogy figyelmeztesse önmagát.
És pontosan ezért nem érdemes belemenni az ilyen időutazós dolgokba még játékokban sem, csak viszonylag megmagyarázható szintig, mert alaposan végiggondolva simán szétcincálható az egész eseménysorozat.
#617250 blarskerin 2011. április. 17. 23:46
blarskerin
Bocsi a dupláért!
Az időutazásról mondanék még pár dolgot.

Ha valakinek lehetősége van időutazásra, az nem jelentheti azt, hogy megduplázza, vagy megsokszorozza az életét.
Ha visszamegy a saját fiatal korába, akkor nem lesz ismét fiatal, csak idősebb fejjel találkozhat fiatal kori önmagával.
Végül ne feledkezzünk meg az idő-paradoxonról sem, amit nagypapa paradoxonnak is szoktak nevezni!

Ha egy szereplő visszamegy az időben és találkozik fiatalabb énjével, akkor ugyanazt a találkozást kétszer kell megélnie (fiatalon is és idősen is), ráadásul a két találkozás ugyanannak az életnek kell, hogy a része legyen.

Vegyünk egy "egyszerű" példát. Egy férfi harminc évesen épít magának egy házat. Amikor ötven éves lesz, feltör egy forrás a ház alatt, a ház összedől, megölve a férfi családját.
Ha módja van visszamenni az időben, figyelmeztetheti harmincéves önmagát, hogy ne oda építse a házat. De valamiért mégsem lehet sikeres a figyelmeztetés. Egyrészt ötvenéves fejjel emlékeznie kellene arra, hogy harminc éves korában egy idős fazon rá akarta beszélni, hogy ne oda építkezzen. Másrészt, ha megfogadta volna a figyelmeztetést, nem dőlt volna össze a háza és nem lenne oka visszautazni az időben, hogy figyelmeztesse önmagát.
#617244 blarskerin 2011. április. 17. 23:02
blarskerin
Szerintem túl meredek.
Időutazással, vagyis inkább többszörös időutazással sok mindent meg lehet magyarázni.
Többszörös időutazás alatt azt értem, amikor valaki visszamegy az időben, hogy kijavítson egy hibát, de ezzel egy másik bajt okot, tehát újabb időutazást tesz, hogy ezt is kijavítsa. Ilyen módon egy adott korszakban akár négy-öt személyként is jelen lehet az illető.
De hogyan lehet ezt egy csihi-puhi kalandjátékban ábrázolni? A játékosok hány százalékát érdekelné egyáltalán egy ilyen bonyolult történet?

De van más gond is.
Melyik Mendoza utazik az időben? Faranga szigetére ugyanis egyszerre érkezik egy idős inkvizítor és egy fiatal harcos. A fiatal harcos még nem mágus, az inkvizítor meg hatalomra tört, amiért még a sziget lakóit is feláldozná. Azt se feledjük el, hogy az isteneket hamarabb elűzte a mágus, mint ahogy Mendoza és a névtelen harcos megérkezik Farangára! Szóval ott már semmit sem lehet helyrehozni.
A Risen 2 pedig a hajók és a fegyverek alapján saccolva legalább 150-200 évvel a Faranga szigeti kalandok után kezdődik.

Én fenntartom a véleményemet, hogy a történet egyszerűen folytatódik, ahogyan a Gothic-ok követték egymást, csak a piranha-s fiúk most egy modernebb eszközökkel megrakott világot akartak ábrázolni.
Túl nagynak tartom az időbeli ugrást, de ha pergő, érdekes történetű játékot kapunk, akkor nem fog annyira zavarni, hogy ne akarnék játszani vele.
#617232 TOMYKILLER 2011. április. 17. 22:04
TOMYKILLER
Valóban nem lehet, azonban a történet végén katarzisként robbanhat az egész! Nem azt mondom persze, hogy már most a második rész végén, hanem esetleg valamikor, persze ez csak az én spekulációm. Semmiféle utalás, vagy bizonyíték nincs rá.

#617227 autita 2011. április. 17. 21:53
autita
háát elég meredek,de van benne ráció,de ezt így mind nemigazán lehet leadni párbeszédekben,szerintem
#617220 TOMYKILLER 2011. április. 17. 21:44
TOMYKILLER
Most támadt egy elborult ötletem a Risen-nel kapcsolatban! Az időutazás eme teória szerint igenis elképzelhető, persze ez csupán a fantáziám szüleménye, semmi konkrét információ nem utal erre a lehetőségre. Nos, a Risen 2 hősének kinézetét elemezgettem, hátha el van rejtve rajta valami "fejlesztői üzenet", és ekkor jött az isteni szikra. Na már most, az isteneket egy mágus űzte ki a világból, aminek következtében kiszabadultak a Titánok, kik bosszújuktól megrészegülve az emberiség ellen indultak, hogy szolgasorba, vagy halálba taszítsák őket.


Lehet kicsit meredek a koncepció, vagy nagyon?
#617148 TOMYKILLER 2011. április. 17. 18:16
TOMYKILLER
Az általad linkelt kép alapján már biztos, hogy egy mozgatható ágyú látható a képen. Ilyen képek, mint amilyenek most voltak, szerintem már nem lesznek, ezeket nem szívesen adják ki a fejlesztők, de legalább tudni lehet, hogy az alfa-béta állapotban miként nézett ki a játék.
#617147 blarskerin 2011. április. 17. 18:10
blarskerin
Nagyon tetszenek a képek!
Belinkelem ide egy hajóágyú képét, amin még a működtetéshez szükséges köteleket is ábrázolták.
#617130 TOMYKILLER 2011. április. 17. 16:44
TOMYKILLER
Elkészült a beígért poszt, az érdeklődőknek erre tessék!
#616864 blarskerin 2011. április. 15. 22:28
blarskerin
A Risenben elég sok mindent ötvöztek.
A pengés botok elég egyértelműen a távol-keletről kerültek a fegyverek közé, mivel Európában inkább lándzsákat használtak.

Nekem az elöltöltő fegyverekkel az a bajom, hogy két nagy hibát is el lehet velük követni a játékban.
Az egyik a Pirates of the Caribbean-ban (egyik kedvenc hajózós-kalózos játékom) történt, ahol nem kellett tölteni a pisztolyokat. A hős eltette a fegyverét és az szépen csendben magától megtöltődött.
A másik, ha túl realisztikusan ábrázolják a töltést. Az majd egy perces, komoly figyelmet igénylő folyamat, amitől a játékos csak megutálja a pisztolyát-muskétáját.
De maga az elöltöltős lőfegyverek harci alkalmazása elég bonyolult, hiszen lőttek és ütöttek, sőt dobtak is velük.

Egy fantasy-ban persze bármi elférhet.
De nekem valahogy jobban bejöttek az eddigi fegyverek. És persze túl nagynak érzem az időbeli ugrást az íjaktól a kovás pisztolyokig.
#616860 autita 2011. április. 15. 22:19
autita
a gothic inkább olyan német lovagos volt,a risen meg északitáliai reneszánsz,kicsit assasins creedes számomra,de mivel fantasy,sztem nembaj,h 1 bizonyos szintig keverednek benne a dolgok
#616855 blarskerin 2011. április. 15. 21:54
blarskerin
Valójában nem védték Khorinis kikötőjét az ágyúk, csak ott állt egy-két meglehetősen elhagyatott és elnagyolt ágyú a rakparton.
És ha emlékeim nem csalnak, akkor bizony a főhős által megkaparintott hajón is voltak ágyúk. Persze ott is csak díszletnek.
Csodálkoztam is a Risen kezdetén és a kikötőben látható hajón, mert az a Gothic II hadihajójához képest komoly időbeli visszalépést jelentett.

Eleve a gothic-ok is, meg a Risen is elég kevert kultúrájú világot mutatnak. Sok szereplő ruházata későbbi korokra utal, és a fegyverek (kardok, páncélok, csatabárdok és íjak) sem mindig egy korból valók.
Ezért fogalmazom meg a kifogásaimat, melléjük írva, hogy elfogadjuk az új környezetet, fegyvereket - ha a Risen 2 is hozza a korábbi játékok hangulatát, pergő cselekményét.
#616852 autita 2011. április. 15. 21:37
autita
de azért az eddigi piranha játékokban is voltak oda nem illő fegyverek pl: a gothic 2ben a kikötőt ágyúk védték,és tudtommal azokon kívül sehol sincs lőfegyver a gothicokban,és a risen megy úgyis kicsit ilyen XV.sz-i beütése volt,szal nem lesz olyan nagy érvágás szerintem
#616850 blarskerin 2011. április. 15. 21:28
blarskerin
Az elszigetelődés ilyen mértékű eltérést nem hozhat létre, ha a birodalomból jövő inkvizítort Faranga szigetén is elfogadják főhatalomnak. De az is valószínűtlen, hogy egy nagy hatalmú valaki a kalózoktól hemzsegő vizeken egy nyitott fedélzetű, aprócska bárkán kelne útra, amikor a kalózoknak ágyúkkal megrakott gallionjaik vannak.
Azt hiszem ehhez elég arra gondolni, hogy mekkora eltérés volt az észak-amerikai telepesek, és az angol anyaország lakói között, akiket egy egész óceán választott el egymástól. Ennek ellenére az amerikai gyarmatokon is muskétás katonák biztosították a rendet, nem pedig íjas-nyilas európai harcosok.

Az időutazás egészen jó ötlet - lenne.
Vegyük úgy, hogy egy határt átlépve mindenki visszakerül az időben. Az inkvizítor, Vasszakáll és az üldözői is.
De még mindig ott a kérdés, hogy a hajóik és a fegyvereik mitől változnak át?

Más szóval szerintem kár itt bármiféle logikus magyarázatot keresgélni.
A piranha-s fiúk egy modernebb világban akarták folytatni a történetet, mi pedig elfogadjuk a döntésüket.
Persze ettől még lehet véleményünk a kicsit zavaróan nagy technikai ugrásról.
Hogy ez mennyi időt jelent? Nézzetek utána, hogy mennyi idő telt el az első kézi ágyúk (arquebus-ok) alkalmazásától a kanócos muskétákig és a videóban látható pompásan kidolgozott kovás pisztolyok megjelenéséig!
#616848 autita 2011. április. 15. 21:16
autita
nekem azért is nagyon bejövős ez a kalózosdi,mert az armada of the dammned nem fog kijönni.
és én az elszigetelődésre teszem a voksom,h miért ennyire mások a tárgyak
#616843 TOMYKILLER 2011. április. 15. 20:28
TOMYKILLER
Utólag reagálok a kommentekre itt is. Van pár új képem azon modellről, amelynél nem egyértelmű, hogy szekeret, vagy épp egy ágyút kíván megformálni a művész, az új képek alapján úgy fest, hogy a kettő kombinációját! A szekérre van valamilyen módon rárögzítve az ágyú, azonban az nem kivehető, hogy miképpen.

A trailer tekintetében vannak elméleteim, hogy mi az oka ennek a hirtelen "fejlődésnek", olyanok, mint például; az elszigetelődés, más földrészre való utazás, ha nagyon meredek akarok lenni, akkor pedig még az esetleges időutazást is idesorolnám.

Míg a következő poszt megíródik, addig belinkelek ide pár Full HD felbontású Risen 2 háttérképet. Véleményem szerint szépek ezek a képek!

#616795 blarskerin 2011. április. 15. 17:24
blarskerin
Nem baj, ha csak a környezetet mutatják be, én akkor is nagyon várom a képeket!
#616733 TOMYKILLER 2011. április. 15. 08:37
TOMYKILLER
Közel 30 képet sikerült szereznem a Risen2-ről, ezek már ingame képek, azonban ezeken csak a környezetet vehetjük szemügyre, többek között a dinamikus napszakváltakozást. Ennek köszönhetően megfigyelhetjük, hogy az árnyékok hogyan reagálnak a nap mozgására, vagy szemügyre vehetjük, hogy milyen az, ha az éj sötétjét még sejtelmesebbé teszi egy sűrű ködfátyol. Hamarosan közzéteszem ezen képeket!
#616398 blarskerin 2011. április. 14. 11:59
blarskerin
Elég érdekes kis videó!
Nekem az az egy bajom van vele, hogy mind a fegyverzet, mind a ruházat évszázadokkal a Risen első része utáni. Szóval vagy az első rész szigete és az inkvizítor nyitott fedélzetes bárkája volt nagyon elmaradva a világtól, vagy a főszereplő élt "kicsit tovább" a megszokott életkornál.
Ettől függetlenül a videó kidolgozása nagyon tetszett!