Alfred Hitchcock 1958-as filmklasszikusa, a Szédülés (Vertigo), előremutató technikai újításai ellenére is megbukott  bemutatásának évében, népszerűsége pedig csak évek múltán alakult ki. Videójátékos adaptációját az a Pendulo Studios kapta meg, melyet én személy szerint annak idején, a Runaway: A Road Adventure point & click kalandjáték kapcsán ismertem meg, bár a fejlesztők azóta többek között a Blacksad: Under the Skint is elkészítették. Kíváncsi voltam, hogy mit hoznak ki Hitchcock pszichodrámájából, ezért igen nagy elvárásokkal ültem le a Vertigo elé.

Ez a nap más mint a többi

Ed Miller napja elég rosszul kezdődik. Valahol egy kaliforniai kanyon mélyén ébred, tele zúzódásokkal, és nem emlékszik semmire. Mikor kicsit odébb vánszorog, megpillant egy összetört autót a szakadék mélyén, ami előhozza emlékeit lányáról és feleségéről, akik vele utaztak. Egyből bepánikol, és magát kezdi hibáztatni a baleset miatt. Szent meggyőződése, hogy lánya és felesége az ő hibájából haltak meg, csakhogy van egy kis bökkenő: a rendőrök egyetlen holttestet sem találnak, sem az autóban, sem annak környékén. Ed sérüléseit ellátják, és otthoni pihenéshez kötik a neves írót, aki továbbra is azt állítja, hogy a balesetnél vele utazott mind a kedvese, mind a kislányuk. Az ügy kibogozására egy terapeutát hívnak a házhoz, hogy derítse ki, mi is történt valójában azon a bizonyos napon.

Persze a történet meglehetősen bonyolult. Hagymázas emlékfoszlányokból kell összeraknunk a sztorit, ezért nagyon sok visszaemlékezést fogunk kapni, nem is mindig kifejezetten Ed múltjára koncentrálva. Merthogy a Vertigo jó kalandjátékhoz méltón több szereplőt is mozgat egyszerre: az írón kívül alakíthatjuk a terapeutát, egy rendőrt, és még sok másik karaktert. Mindennek a narratíva szempontjából van fontos szerepe, hiszen csak így áll össze előttünk a puzzle, és így kaphatunk teljes képet arról, hogy mi húzódik a háttérben. Akadnak QTE- és a modern kalandjátékokból (akár a Telltale, akár a Quantic Dream játékai is ide sorolhatók) átemelt mechanikák, például mikor úgy kell kinyitni egy ajtót, hogy nem elég csupán rákattintani, hanem az egér bal gombját nyomvatartva előbb felfelé, majd balra kell húznunk a kurzort – biztosan tudjátok, hogy mire gondolok.

Elemzünk, vizsgálódunk

Emellett a Vertigo kapott egy nyomozós mellékízt is, mikor hipnózis által egy adott, már korábban lejátszott jelenethez térhetünk vissza, és ott kutakodhatunk például a pontos dátum, vagy egy elsőre fel sem tűnő apróság után, hogy aztán a valóságba visszatérve mindez új információmorzsákat jelentsen az ügy felgöngyölítésében. Ezeket a nyomozásokat úgy tessék elképzelni, mint a Cyberpunk 2077 esetében: előre és hátra tekergethetünk egy eseménysort, az érdekesebb részeknél megállítva, és ott bizonyos dolgokat vagy szereplőket közelebbről megvizsgálva. Abszolút jól működik a gyakorlatban, és segít tisztábban látni néhány korábbi döntést vagy helyzetet, így lényegében fokozatosan derítjük ki mi, játékosok is, hogy mi az igazság.

A látványvilág egészen szép. A karakterek kissé rajzfilmszerűen eltúlzottak, de azért még nem karikatúraszerűek, és ez mindenképp jó pont. A szinkronhangok nagyszerűek, ahogy a zene is tökéletes (még az eredeti filmből is kölcsönöz dallamokat), és az irányításba is egy perc alatt bele lehet jönni, hiszen, ha épp nem interaktív átvezetőben veszünk részt, akkor TPS-nézetből irányíthatjuk a karaktereket. A Vertigo egyetlen kiemelhető negatívuma, hogy iszonyatosan sokat tölt. Nem viccelek, van olyan rész, ahol 5 perc alatt vagy 4-5 töltőképernyőt kapunk, és ezt egyébként semmi nem indokolja. Egy igazi fenevadon, a letesztelt Asus ROG Zephyrus S17-en játszottam a játékkal, mindent maxra húzva, és még így is annyit töltött, hogy az már konkrétan zavaróvá vált. Fogalmam sincs, hogy az optimalizálás vagy a portolás csúszott-e félre, de itt valamit nagyon benézhettek a spanyol fejlesztők.

Ettől függetlenül az Alfred Hitchcock – Vertigo kellemes kis kalandjáték lett. Ugyan az eredeti filmhez vajmi kevés köze van (noha easter eggként az elején, a moziban, ott ül az öreg Hitchcock is a hátsó sorban!), egy nagyon korrekt, izgalmas krimi kerekedik ki belőle, ami talán az egészségesnél többször veszi ki az irányítást a kezünkből, de aki a fentebb is látható előzetes alapján eldöntötte, hogy tesz egy próbát a játékkal, az nem fog csalódni. Csak a rettenetesen sok Loading-képernyőre kell felkészülni, amik hosszabb idő után komolyan kikezdhetik az idegeinket, míg végül mi is beülhetünk Norman Bates mellé az ikonikus motelbe. Oké, a helyzet távolról sem ennyire durva, szóval ha kedvet kaptatok némi nyomozgatáshoz, Mr. Hitchcock tárt karokkal vár benneteket!