Vegyes érzéseim vannak az IllFonic csapatával kapcsolatban. Rövid pályafutásuk során szinte minden alkalommal kiváló alapanyag állt rendelkezésükre a mesteri, instant klasszikus játékok készítéséhez, legyen szó akár a Péntek 13, akár a Predator-filmek licenceiről. Azonban úgy tűnt, mintha ők maguk sem nőttek volna fel egészen a megálmodott koncepciókhoz, és mintha kissé a sors is ellenük dolgozott volna (mint amikor a Péntek 13 franchise jogai körül kialakult vita miatt végül el kellett kaszálniuk az utolsó DLC-ket és javításokat). Ezek a tényezők talán mind szerepet játszhattak abban, hogy ezúttal egy teljesen saját, filmsorozatoktól független ötlettel próbálkoztak (a még idén esedékes, náluk készülődő multiplayer Szellemirtók-játék előtt), mellyel kifejezetten a gamer kultúrát és a játéktermek szerelmeseit célozták meg.

Játékmentés

Az egy évnyi Early Access után végre PC-n és konzolokon is megjelent (sőt, PlayStationön egyből a havi PS Plus-játékok közé került) Arcadegeddon egy PvP és PvE játékmódokat is kínáló, multiplayer, de akár egyedül is tolható, laza, színes, pörgős akció TPS. A nem túl távoli jövőben a teljes játékipart leigázta a AAA kategóriás Fun Fun Co. kiadó, mely a konzolos játékeladásoktól a közösségi terekként szolgáló játéktermekig bekebelezett mindent, hogy aztán kreativitást nélkülöző, nagyköltségvetésű rókabőreivel árassza el azokat. Az egyetlen kivétel Gilly játékterme, melynek névadó tulajdonosa veterán játékfejlesztőként saját játékaival próbálja feltölteni a kínálatot. Legújabb, világmegmentő alkotása az Arcadegeddon, egy több, különböző játékgép összekötésével megalkotott VR kabin, melyet azonban próbaüzeme során feltör és elkezd irányítása alá vonni a Fun Fun Co. Gilly más megoldás híján unokaöccséhez, Plughoz és barátaihoz fordul, hogy lépjenek be a játékba, és próbálják meg belülről megtisztítani azt az FFC-től.

Az Arcadegeddonba lépve random generált pályák során kell végigküzdenünk magunkat, melyek szintenként különböző stílusokat képviselnek, ám az utunkba kerülő ellenállást minden esetben az FFC által irányított programok, ügynökök és vírusok képviselik. A pályák teljesítése során fokozatosan nő a nehézségi szint, mely az ellenfelek számát és szívósságát állítja, illetve időnként lehetőségünk nyílik opcionális főellenfélharcok teljesítésére is. Esélyeinket a pályákon elszórt, különböző típusú ládák szétlövésével, illetve felnyitásával növelhetjük. Így juthatunk ugyanis a szakaszok közötti boltban elkölthető valutához, illetve passzív bónuszokat biztosító hackekhez és új fegyverekhez. A változatos fegyverarzenál és a harcrendszer az Arcadegeddon fénypontja. A laza, ütős elektronikus dallamokra hangolt pályákon folyamatos ugrálással, besiklásokkal, skillek aktiválásával irtani az FFC ügynököket, kísérletezni a különböző mordályokkal (melyek között a rakétavetőtől a társakat gyógyító sugárfegyverig számos opció felbukkan), még órák után is addiktívnak bizonyul. Amire szükség is van, ugyanis sajnos mind az ellenfelek, mind a pályákon teljesítendő feladatok, de még maguk a pályatípusok is fájdalmasan ismétlődőek. Az emelkedő kihívás pedig egy ponton túl már csak színesebb, agresszívabb, nagyobbat sebző és több életerővel felszerelt variánsokat dob be a már unalomig ismert ellenfelekből.

De hol a sereg?

A játék hubjaként Gilly bárja szolgál, ahol az egyes nekifutások között két fő tevékenységet végezhetünk. Egyrészt kihívásokat vállalhatunk a különböző játéktermi bandák vezetőitől, melyek teljesítéséért cserébe új kozmetikai tárgyakat nyithatunk meg, és előre léptethetjük az amúgy fájdalmasan súlytalanul kezelt történetet. Emellett a nekifutások során szerzett virtuális javakkal vásárolgathatunk. Bár kissé szemet szúr, hogy a játék lényegében már a tutorial során bemutattója a csak valódi pénzért megvásárolható AR Coin nevű valutát, ez azonban szerencsére csak kozmetikai elemekre költhető, illetve a játékban is megnyerhető fizetőeszközök válthatóak ki vele. Ténylegesen fejlődni egyrészt szintünk növelésével tudunk, melynek révén egyre több megvásárolható és fejleszthető aktív, illetve passzív skill válik elérhetővé számunkra. Másrészt kezdő fegyverarzenálunkat úgy bővíthetjük, hogy a játékban lootként felszedett mordályokat addig használjuk, amíg legalább egyszer szintet nem lépnek. Ezután a legutoljára elért maximális szintjükkel bepakolhatjuk őket kezdőfelszerelésünkbe. Kellően fejlett karakterrel pedig már később dönthetünk úgy, hogy eleve lényegesen megemelt nehézségi szinten lépünk be a játékba vagy keresünk játékostársakat.

Gilly bárjából egy másik kabinethez lépve próbálhatjuk ki a kompetitív módokat is, melyek nyolc, szintén random összeválogatott játéktípusból állnak, és a kooperatív módhoz hasonlóan egyszerre legfeljebb négy játékos küzdhet meg bennük. A mód egyetlen hátránya, hogy viszonylag korán eldől, ki is fogja a végén megnyerni a sorozatot, milyen kompetitív kihívások teljesítése tűnik reálisnak, ez pedig azt eredményezi, hogy a hetedik-nyolcadik versenyszámra általában már csak ketten maradnak. A játékosbázis eleve vegyes, a tesztelés kezdetén egyszerűen nem találtam társakat a multis opciók kipróbálásához, így ezekkel egészen a megjelenésig kellett várnom. De még akkor is csak a bekapcsolt crossplay mellett, szinte kizárólag konzolos partnerekkel párosított össze a játék. Ennek oka valószínűleg az Arcadegeddon repetitív jellege. Ugyan nem követtem, hogy a játék pontosan mennyit fejlődött az Early Access során, de nagyon elbírt volna még több pálya- és ellenféltípust (és javítást is, glitchek és bugok ugyanis itt-ott még akadtak). Vagy legalább egy hangsúlyosabb történetet. Vagy bármit, így ugyanis, ha az IllFonic nem fogja minimum 2-3 havonta legalább egy méretesebb kiegészítéssel megtoldani a játékot, elképzelhetőnek tartom, hogy a többség durván 10-15 óra után még barátokkal is rá fog unni a kínált lehetőségekre. A koncepcióban pedig ennél azért több lett volna.