Két éve már, hogy megjelent az első Attack on Titan-játék (a továbbiakban csak A.O.T.) – nevezetesen a Wings of Freedom –, előbb Japánban, majd Amerikában és Európában is. Hazájában mind kritikai, mind anyagi sikerből kijutott, a nyugati országokban viszont már nem volt ennyire fényes a helyzet, az újságok ugyanis elég rosszul fogadták a produkciót. Szerencsére ez az A.O.T.-re kiéhezett rajongókat cseppet sem zavarta, így pénzügyi szempontból világszerte jól teljesített a program, azaz semmi akadálya nem maradt, hogy a legújabb rész már a japán premierrel egyidőben kezdjen nálunk is.

NEM EMBERNEK VALÓ VIDÉK

Először is kezdjük egy rövid és spoilermentes gyorstalpalóval! Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy poszt-apokaliptikus, dark fantasy, steampunk világ, ahol is egyszer csak feltűntek az óriási, és szinte elpusztíthatatlan emberevő titánok, akik annak rendje és módja szerint kishíján a kihalás szelére juttatták az emberiséget. Utóbbi maradéka három koncentrikus körben, ötven méter magas falakat emelt, ezek belsejében lelve otthonra. A béke száz évig tartott, mígnem 845-ben – egyben a mi történetünk kezdetekor – a titánok át nem törték az első külső falat, és el nem indították az emberiség vélhetően utolsó háborúját.

Az első résszel ellentétben nem Erennel (a manga/anime főszereplője) fogjuk megtapasztalni a háború kezdetét, hanem névtelen és néma hősünkkel, akire a játék is csak a „mi emberünkként” fog hivatkozni, és nemcsak a nemét, hanem a teljes arcberendezését is kényünk-kedvünk szerint alakíthatjuk. Hősünkkel ott leszünk az első és második évad minden fontosabb momentumánál, igaz, a sorozat szerinti kánon történetet nem fogjuk befolyásolni. Tessék? Igen, jól olvastad: a játékban nemcsak a második, hanem a teljes első évad is helyet kapott! A hősünk adta új szemszög miatt én próbáltam a jó oldalát nézni ennek, de tény, hogy azoknak, akik rongyosra játszották a Wings of Freedom sztorimódját, már kicsit unalmas lehet ugyanazt látni, főleg mert helyenként bizonyos átvezetők is egy az egyben át vannak emelve az első részből, újra keverés ide-oda… de erről még lesz szó.

EGY TITÁNPÖRKÖLT RENDEL!

A titánok elleni harchoz az Omni-directional Mobility Gear (röviden ODM) lesz a legfőbb fegyverünk. Ennek segítségével Pókembert megszégyenítve fogunk az épületek és a titánok között repkedve eljutni akár a feladat célhelyére, akár a kiszemelt áldozatunk nyakszirtjéhez – egy titánt ugyanis ennek átvágásával likvidálhatunk. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy egy gombbal kilövünk egy kábelt, ami a legközelebbi két tereptárgyba kapaszkodik, majd a visszahúzás csúzliként hajít el bennünket, miközben a felszerelésünkre szerelt gázpalackokkal tudunk egy kis plusz sebességre szert tenni. A harcok közben úgy válik az egész pontosabbá, hogy egy gombnyomással kijelöljük kiszemeltünket, majd a rendszer valamelyik testrészét célozza be (pl. a lábát, kezét stb.), ezen viszont mi is változtathatunk (PC-n alapbeállításokon a görgővel).

A végtagcsonkítás áldozatunk könnyebb megsemmisítésen túl extra nyersanyagok megszerzését segíti elő, a rendszer egy aranyszínű kődarabbal jelzi, hogy éppen melyik végtag levágása után ütheti a markunkat jutalom. Az újoncoknak elsőre bonyolultnak tűnhet a harc, de higgyétek el, hogy kevesebb, mint 20 perc alatt rá fogtok érezni az ízére. A küzdelem piszkosul élvezetes, ami főleg annak köszönhető, hogy egyszerű és látványos, na meg mindig akad dolgunk a csatamezőn. Feladataink főleg a titánok lekaszabolásából állnak, ezt esetleg megfűszerezik az „Ölj meg 5 Titánt 4 perc alatt!”- vagy a „Védd meg az XY-t!”-típusú kihívások, de minden pályán előfordulnak „Menj oda és mentsd meg!”-féle mellékküldetések is. Az egésszel pusztán annyi a baj, hogy hiába a jól működő harcrendszer, mert ha a fent leírt küldetésfajtákra ráununk, és már a történet okozta adrenalin sem tartja bennünk a lelkesedést, akkor gyorsan önismétlővé válik a játékmenet.

Felszerelésünket küldetések teljesítésével, valamint a fent említett módon szerzett – esetleg a pihenőzónákban található kereskedőktől vásárolt – nyersanyagok segítségével tudjuk fejleszteni, vagy éppen teljesen lecserélni azt másféle ODM-ekre, amiknek, mondjuk, nagyobb a pengetárolója, de kisebb a kilőhető kábelük hossza. Felszerelésünk mellett karakterünket is fejleszthetjük, aki minden küldetés teljesítése után tapasztalati pontokkal gazdagodik, a szintlépéssel együtt pedig növekszik az úgynevezett SP számának maximális korlátja is. Itt lényegében arról van szó, hogy be tudunk rakni magunknak különböző passzív képességeket, amiknek van egy adott SP száma, így szabva korlátot a játékosnak, hogy ne aktiválhassa egyszerre az összest.

Ezekből a passzív képességekből van, amelyik az alaptulajdonságainkat erősítik (erő, ügyesség, stb.), de vannak, amik extra támadási képességgel (és egyben animációval) ruháznak fel minket. Ezeket a skilleket a sorozatból ismert karakterektől tudjuk megszerezni, és itt jön képbe a játék „viszonyrendszere”: névtelen hűsünkkel lehetőségünk lesz baráti viszonyt ápolni pl. Levivel vagy Erennel, akik a „viszony-szintlépés” után újabb és újabb képességeket nyitnak meg. A viszonyt főleg beszélgetésekkel, helyes válaszok megadásával (értsd nyalizással) és ajándékokkal tudjuk növelni, amelyeket a fent is említett pihenőzónákon tudunk beszerezni. Emellett helyeet kapott a játékban egy co-op multiplayer is, amely során az egyjátékos kampányban is megtalálható expedíciókra mehetünk többedmagunkkal: lényegében a már kiismert pályák újra játszásáról van szó, véletlenszerű feladatokkal.

WINGS OF FREEDOM 1.5

A grafikát és a hangokat felesleges hosszasan ecsetelni. Mivel egy anime adaptációval van dolgunk, így termesztésesen csak japán szinkronnal lett ellátva a játék, ezt három nappal a megjelenést követően egészítette ki az angol felirat. A szinkronszínészek maradtak az eredetiek, velük együtt pedig – egy maréknyi új számot leszámítva – a teljes soundtrack is átvándorolt a sorozatból. A grafika szinte maradt egy az egyben az első rész szintjén, kicsit élesebbek lettek a textúrák, jobbak a fény-árnyék effektek… és ezzel el is érkeztünk a program legnagyobb hibájához.

A karakterkreáláson, valamint a történet egy új szemszögből való elmesélésén túl az Omega Force-os srácok egy az egyben átemelték az első részt, annak minden előnyével és hibájával együtt. Legyen szó akár átvezetőkről, a továbbra is butácska AI-ról vagy éppen az összes küldetéstípusról, ezeket mind láttuk már, és hát hagynak maguk után egy olyan kellemetlen érzést, hogy az A.O.T. 2 inkább érződik a Wings of Freedom Remastered kiadásának, semmint egy új, önálló programnak. Viszont én azt mondom, hogy még ezt is le lehetne nyelni, hiszen a játék ügyesen elszórakoztat. Viszont teszi mindezt jelenleg PC-n is 70 euróért, aminél még egy vadonatúj, teljesárú AAA-s program is lényegesen olcsóbb. Akik ezen is túl tudják magukat tenni, és élnek-halnak az A.O.T.-ért, azok egy pörgős, élvezetes és autentikus játékkal tudják majd kivárni a harmadik évad érkezését, a többiek viszont várjanak meg egy leárazást.