A játék ihletője Bram Stroker híres regénye, a Drakula; igen, ihletője, hiszen a srácok alaposan átírták, de a sajátos, viktoriánus/gótikus hangulat, a rémisztő sztori megmaradt csakúgy, mint a fő karakterek. A könyv első részét, Jonathan Harker kalandját csak a van Helsingnek írt levélből ismerjük meg; a játék alapvetése, hogy a srác menyasszonyát, Minát Dracula elkapja, így a professzor és társa, Seward doki a nyomába ered, Londonon, Kairón és Bécsen át egyenesen Erdélybe, a gróf kastélyába. A zárójelenet nem olyan feloldozó, mint a könyvben, sőt, a fejlesztők elég kegyetlenül bánnak a hősökkel. A játék során azért az nyilvánvaló lesz, hogy a Frogwares emberei gyakorlatilag egybegyúrták az eddigi XIX. századi kalandjaikat, hiszen nem nehéz észrevenni, hogy a vámpír után nyomozó, éles eszű Helsing és a Minát pátyolgató, barátját segítő Sewer a klasszikus Holmes / Watson doktor felállást testesíti meg, és azért a Cthulhu-mítoszból is átmentettek ezt-azt fiúk, amivel elsősorban Egyiptomban, illetve a halottfeltámasztás-szálban fogunk szembesülni.

Hol a logika mostanában?...

A játék mechanizmusa klasszikus, külső nézetes „mutass és kattints”, elsősorban a tárgygyűjtögetésre és –kombinálásra épül, megspékelve pár logikai puzzle-val. Nem mondom, hogy ez a recept tökéletes lenne, hiszen például nyilvánvaló, hogy elkötelezettnek kell lennünk a műfaj irányába, amikor Van Helsing egy urnából megtölt egy özvegyi fátylat tucatnyi dögléggyel, majd bepakolja a táskájába azzal, hogy ez még jó lehet valamire, vagy amikor a bécsi egyetem könyvtárában ugyanilyen lazán zsebre vág egy emeletes, guruló csigalépcsőt... Az a pár, előbb említett agytorna pedig olyan, amin el lehet tölteni egy fél délutánt – a baj az, hogy egy-kettő esetében a megoldás annyira nem kézenfekvő, és olyan kevés segítséget kapunk hozzá, hogy a játékot ezek miatt én csak a kemény kihívásokat kedvelő kalandoroknak ajánlom jó szívvel, ennek hiányában, és a játék nyelvét nem értve biztos az elakadás, és végső esetben a végigjátszásba való kétségbeesett bepillantás. Az szent igaz, hogy az egyes rejtvények önálló megfejtése orgazmusközeli élményhez juttat, de ez olyan, mint amikor szex előtt három órán át hámozod ki a csajt a ruháiból, és mire „beljebb jutsz”, már majdnem elmegy a kedved az egésztől... Hozzáteszem, újabb negatívumként: sajnos néha a logika szabadságra megy a tárgykombinálásnál is, felbukkan a jó öreg, sokat emlegetett „Gabriel Knight álbajsza”, a túlerőltetett, túlságosan kicsavart megoldások – például Erdélyben, a fogadóban, amikor kolbászból kell kulcsmásolatot csinálnunk, én a fejemet fogva zokogtam...

Nagy szerencsénkre a pixelvadászatot a mostanság divatos „mankógomb” beiktatásával kiküszöbölték a fiúk (a szóköz lenyomására megjelenik az adott képernyő minden interaktív pontja – hová mehetünk, mit vehetünk fel), ami tekintve, hogy a játék nagyrészt erre épül, jelentős százalékban sötét helyeken bóklászunk, és a háttér kétdimenziós, kifejezetten hálás. Ez a megoldás, plusz az a tény, hogy addig nem mehetünk ki egy helyszínről, míg ott minden szálat el nem varrtunk (erre maga Helsing figyelmeztet, sőt néha el is mondja, mi még a teendőnk), valamint hogy egyszerre kb. 6-10 tárgy lesz nálunk, és ezeket elég gyorsan végigpróbálgathatjuk az „itt kell valamit használnod” pontokon, persze finomítja a kihívást. Ez utóbbit és az előbb említett nehéz rejtvényeket összevetve kissé kiegyensúlyozatlannak hat a dolog – a szóközt nyomogatva, a holmikat végigpróbálgatva simán lepörgethető lenne a kaland egy hosszú délután alatt (még akkor is, ha egy igazi, ortodox kalandornak ezek a megoldások csalásként hathatnak), viszont aki egymaga próbálja megfejteni a logikai „párbajokat”, végigolvassa a dokumentumokat, végigüli a párbeszédeket, ezt az időt kitolhatja akár két délutánra is. Más kérdés persze, hogy a második és többedik végigjátszás mindezek ismeretében már jórészt értelmét veszti, és legfeljebb a hangulat lehet az, ami arra késztet minket, hogy ismét levegyük a polcról a dobozt.

...bársonybélésű koporsóágyban...

Tulajdonképpen a játék körítésére kell a legkevesebb szót vesztegetnem, hiszen akik láttak már Frogwares kalandot, azoknak sok meglepetést nem okoz, sőt, pár karaktermodell, grafikai megoldás érzésem szerint vissza is köszön innen-onnan, de hát ugye miért dolgozzanak fölöslegesen... A színvonal hasonló az eddigiekhez, nagy általánosságban jól néz ki a cucc, hangulatosak a helyszínek (bár relatíve kicsik), a karakterek és animációjuk is dicsérhető, az átvezető, renderelt filmek is remekek, igaz, minden téren van még hová fejlődniük a srácoknak, de az összhatás kellemes, egyes helyeken (mint amilyen a temető) egészen pazar. Hadd emeljem ki külön a szinte tökéletes viktoriánus hangulatot, és a vérvörös szín hangsúlyos használatát (rózsák, függönyök és jó sok vér), ami remek stílusérzékre vall, és alaposan feldobja a cuccot.

Sajnos a szinkronhangokról kevésbé tudok pozitívan beszámolni, itt bukik ki általában a szűk büdzsé, a legrosszabb, amikor „nem színészek” próbálnak meg nagyon nagyot alakítani egy szerepben, és ez a „túlspilázás” bizony itt is tetten érhető. A másik, sőt szerintem nagyobb gondot a főhős ismétlődő szövegei jelentik; nem hiszem, hogy annyi plusz költséget jelentett volna 10-12 szövegváltozat felmondása és beépítése a játékba, az állandó „ezt elteszem” és „tökéletes” helyett... A klasszikus, hegedű/zongora alapú zenével nincs nagy baj, amire nagykönyv szerint való, arra megfelelő: a hangulat megteremtésére és fenntartására.

Egy hörpintés a nyakból...

Értékelés, összegzés gyanánt ugyanazt kell leírnom, mint amit az Operation: Wintersun esetében: nehéz lenne ennél klasszikusabb point ’n click kalandot készíteni; tipikus iskolapélda, húsz éve bevált játékelemekkel. Persze nem tökéletes, magán hordozza a műfaj alaphibáit is, amit azért egy ilyen rutinos csapattól már nem várnánk; meglehetősen rövid, nehézségét tekintve picit kiegyensúlyozatlan, és nem is hagy bennünk mély nyomokat. Ám a sztori jó, a hangulat remek, az audovizuális összhatás dicsérhető. Kalandrajongóknak mindenképp ajánlott, de aki csak az alapmű és a horrorelemek miatt kíváncsi rá, az is tehet vele egy próbát, szerintem nem fog csalódni, még ha egy icipici tüske marad is benne – de ugye ez még mindig jobb, mint egy jókora facövek a szívben...