A francia Don't Nod (korábban Dontnod) csapatát elsősorban fejlesztőként ismerhetted meg. Sokan az első Life is Strange idején vésték be nevüket a kalandjátékokat megreformálók nagykönyvébe, azonban néhányan talán emlékeznek még a hetedik konzolgeneráció egyik rejtett gyöngyszemére, a Remember Me-re, amely szintén a párizsi székhelyű bagázstól származik, és mind a mai napig megállja helyét a sci-fi témájú TPS-ek között. A Don't Nod megítélése napjainkban elég változó. A Life is Strange 2 már egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a Twin Mirror pedig egyenesen a középszer posványába süllyedt, hogy az akció-RPG Vampyrról ne is beszéljünk. Ennek ellenére teljesen random előkerül tőlük egy-egy olyan minőségi darab is, mint mondjuk a Tell Me Why. A Gerda: A Flame in Winter a Don't Nod első, kiadóként megjelentett játéka, és bár a fejlesztést a PortaPlay végezte, a franciák is jelentősen részt vettek a munkálatokban. És hogy milyen lett a végeredmény?

Régi környék, új problémák

A sztori Gerda, egy félig német, félig dán állampolgár körül forog, akinek nyugodt élete a feje tetejére áll, amikor városkáját a második világháború alatt megszállják a nácik. Éppen hazatérsz, és Gerdát már ott várja férje, Anders, a vasútállomáson. Eddig minden szép és jó, de a környéken érezhető a feszültség. Ez a feszültség pedig még tovább növekszik, mikor nem sokkal később a Gestapo kopogtat az ajtón, és elviszik Anders-t, mivel szerintük az ellenállást segítette egy gyár felrobbantása során. Innentől indul be igazán a játék, ugyanis a Don't Nod korábbi címeihez hasonlóan a döntéseidnek igen nagy szerepe van, és nagyon nem mindegy, hogy kiknek az érdekeit szolgálod. Négy frakció áll rendelkezésre (dánok, németek, náci megszállók és az ellenállás), és ezeknek a tagjai aszerint állnak szóba (vagy épp ignorálni) Gerdával, hogy mennyit segítesz, illetve nem segítesz nekik. Néhány választható párbeszéd például zárolásra kerül, ha a frakcióhoz fűződő kapcsolatod túl alacsony, ami befolyásolja azt is, hogy az események miképp játszódnak le körülötted.

Tulajdonság-pontokat is gyűjthetsz (például józanész vagy együttérzés), amelyek hasonlóan befolyásolják, hogy mit mondhatsz vagy tehetsz. Ezek a pontok minden egyes találkozásnál, vagy fontosabb eseménynél egyre csak gyűlnek, és sokat hozzá tudnak tenni az egyes frakciók megítéléséhez. Itt nincs fekete és fehér: a nácik nem mind gonoszok, és az ellenállók sem mind jók. Alaposan meg kell ismerned mindegyik oldalt, hogy aztán eldöntsd, kiket segítesz, mondjuk, információkkal vagy gyógyszerrel. A tulajdonság-pontok pedig a háttértörténetek megismeréséhez is jól jönnek, hiszen mondjuk, az Insight felhúzásával különféle jegyzetekből és párbeszédekből előre össze tudod rakni például egy menekült sztoriját, anélkül, hogy ő azt elmesélné neked. Egy elég komplex rendszert építettek a játékba, amit egy valami még tovább nehezít: az idő múlása.

A Gerda: A Flame in Winter eseményei ugyanis több napot ölelnek fel, de korlátozott idő áll rendelkezésedre, hogy egy napot letudj. Ez azt jelenti, hogy egészen biztos, hogy nem jutsz el mindenhova, nem tudsz beszélni mindenkivel, és emiatt fontos eseményekről is lemaradsz. El kell dönteni, hogy merre indulsz, kiket keresel fel, és így tovább. Gyógyszert lopsz a beteg lelkésznek, vagy a nácikkal jópofizol a kocsmában? Néha nagyon nehéz döntések elé állít a játék, és pont ezért igazi csemege a kalandjátékok kedvelőinek. Lecsupaszítva persze hozza a műfaj sajátosságait, lehet tárgyakat gyűjteni, dokumentumokat olvasgatni, emberekkel beszélgetni, de nincsenek például rejtvények, és mint említettem, az idő véges – alaposan meg kell gondolnod, hogy melyik nap mit csinálsz. A 7-8 órás végigjátszás után emiatt aztán újra és újra neki lehet futni az egésznek, amíg minden sztoriszálat meg nem ismersz. Negatívumként talán csak annyit emelnék ki, hogy elég lassan indulnak be az események, illetve némelyik karakter már-már tenyérbemászóan pozitív lett.

Ez is a pokol, csak másképp

A játék nem tartalmaz valós idejű 3D-s animációkat, hanem sokkal egyedibb, már-már impresszionista művészeti dizájnnal rendelkezik. Szinte olyan érzés, mintha csendélet-festmények sorozatán keresztül élnéd át a cselekményt, de ez az ábrázolás remekül illeszkedik az elmesélt történethez – és ez bizony egy komor történet. A határok a jó és a rossz között elmosódnak, a második világháború árnyéka pedig ott magasodik az egyébként varázslatosan szép város fölött. Itt olyanok is kedvesek lehetnek Gerdához, akik embereket küldenek koncentrációs táborokba, míg mások az elnyomás ellen küzdve követnek el szörnyűségeket. Témáját tekintve egyáltalán nem könnyű játék, de talán ez áll a legközelebb a második világháború hiteles bemutatásához. Nem egyszemélyes hadseregként aprítod a nácikat, hanem egyszerű civilként próbálod kiszabadítani a férjed a Gestapo fogságából, közben pedig olyan szívszorító, drámai történeteket ismerhetsz meg, amelyek örökre veled maradnak.