Habár mind a mai napig vérzik a szívünk a hihetetlenül jó koncepcióval rendelkező, de a játékmenet terén rengeteg hiányossággal küszködő Kane & Lynch játékok miatt, azért egy szempontból mindenképpen jó, hogy ezek a programok megbuktak: a fejlesztő IO Interactive-nak ismét össze kellett kapni magát, hogy bebizonyítsák, nem véletlenül istenítette őket mindenki az ezredfordulót követően. A visszatéréshez szerencsére azt a Hitman-sorozatot választották, amivel korábban sem tudtak hibázni, ráadásul a kiadójuk a Square Enix lett, akik már a Sleeping Dogs kapcsán is tanúsították, hogy minden támogatást megadnak a szárnyaik alá vett fejlesztőcsapatoknak. A Blood Money megjelenése óta eltelt hat év alatt a (játék)világ ugyan sokat változott, azonban a visszatéréstől a kőkemény Hitman fanatikusoknak sem kell félnie, ugyanis az Absolution megtartotta a korábbi részek esszenciáját. A lényeg még mindig a jól megtervezett, okos játék, lopakodással és feltűnés nélküli likvidálással, kiegészítve jó néhány újdonsággal, 2012-es színvonalon tálalva.
Hűen a gyökerekhez
Az Absolution nem lacafacázik, egyből a dolgok közepébe csap: a 47-es ügynök első feladata, hogy likvidálja az ICA (Internation Contract Agency) egykori összekötőjét, Diana Burnwoodot, azt a nőt, aki korábban nemcsak instrukciókkal látta el hősünket, de meg is mentette a kopasz bérgyilkos életét. Hiába a már-már baráti kapcsolat, a 47-es faarccal veszi tudomásul a megbízását, majd elindul az első (gyakorló) küldetés, amiben szépen visszarázódhatunk a Hitman világába, illetve lehetőségünk adódik megismerkedni a vadonatúj, illetve továbbfejlesztett játékelemekkel.
A meglehetősen akciódús előzeteseket látva rengetegen felhördültek, hogy a fejlesztők Rambóvá változtatták a csendes gyilkost, azonban érdemes tudni, hogy a marketing által sugallt kép nem mindig egyezik meg a végtermék kínálta lehetőségekkel. Így van ez most is, méghozzá a legpozitívabb értelemben, hiszen az Absolution lényege továbbra is az, hogy lehetőség szerint észrevétlenül teljesítsük a ránk bízott feladatokat, amelyeknél minden esetben egy a cél: a kiválasztott személy(ek) likvidálása. A megbízások során persze ezúttal is elképesztő arzenál áll a rendelkezésünkre a gyilkoláshoz, és bárkit eltehetünk láb alól, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy muszáj is élnünk ezekkel a lehetőségekkel. Nehézségtől függően – a Hitman játékok lényegét félreértve – akár egy szimpla TPS mintájára is keresztüllőhetjük magunkat a pályákon, de az Absolution csak akkor mutatja meg a rejtett kincseit, ha szem előtt tartjuk minden bérgyilkos legfőbb mantráját: „kerüld a feltűnést, a célszemélyre koncentrálj”.
Semmi cicó
Az oktatópálya Diana likvidálását is jelenti, és a nagyjából 20-30 perces küldetésben megismerkedünk mindennel, amit a hátralévő órákban használni fogunk. Hősünk a tereptárgyak takarásában láthatatlan, egyetlen gombnyomással hozzájuk tud simulni, vagy át tud vetődni rajtuk, továbbá képes észrevétlenül váltani az egymáshoz közeli fedezékek között. A pályákon elszórva rengeteg szekrénnyel, kukával és egyéb tárolóval találkozhatunk, és ezekben az egységekben nemcsak a már likvidált karaktereket lehet elrejteni (egyszerre maximum kettőt), de mi magunk is megbújhatunk bennük, sőt, még arra is van lehetőség, hogy észrevétlenül kikukucskálva felmérjük a terepet.
A lopakodás persze nem mindig zavartalan, az NPC-k mozognak a pályán, sokszor épp ott, amerre mi szeretnénk haladni. Szerencsére a ránk váró területeken rengeteg olyan tárgy található, ami csak arra vár, hogy mi felvegyük őket: könyv, borosüveg, bögre, injekciós tű, szobadísz, csupasz tégla, kés, vagy akár tűzoltóbalta. Bármily hihetetlen, a 47-es ügynök ezek mindegyikét képes halálos fegyverként használni, ám néha az is elég, ha felkapunk egy poharat és elhajítjuk, ezzel terelve el az útban lévő figurák figyelmét. Ha sikerrel járunk, akkor sunnyoghatunk tovább, vagy vérmérséklettől függően a mit sem sejtő áldozat mögé lopózva gondoskodhatunk arról, hogy soha többé ne kerüljön az utunkba. A drasztikusabb megoldás kivitelezhető a mindig nálunk lévő zongorahúrral, egy hangtompítós fegyverrel, vagy a kezünk ügyébe kerülő tárgyak bármelyikével – mindegy mit használunk, a lényeg az, hogy mindig takarítsunk el magunk után.
A 47-es ügynök – jó szokásához híven – akár át is öltözhet, ezzel cselezve ki a mit sem sejtő karaktereket, és nemcsak a jobb létre szenderített figurák göncei ölthetőek fel, de a pályákon találhatunk ügyesen elhelyezett ruhacsomagokat is, csak keresni kell őket.
Bérgyilkos ösztön
Az Absolution legvitatottabb játékeleme az ösztön névre (instinct) hallgató funkció, ami részben megkönnyíti a küldetések megoldását. Az új extra a képernyő jobb alsó sarkában, egy sárga csíkként jelentkezik, és gombnyomással aktiválható. Használata lényegében kiváltja a régi minitérképet, hiszen az ösztön segítségével ideiglenesen „átlátunk” a falakon, illetve egy lángoló vonal azt is megmutatja, hogy a közelünkben mozgó karakterek milyen irányba haladnak. Az instinct használata ráadásul kiemeli a látóterünkbe eső tárgyakat, illetve felhívja a figyelmünket azokra a pályaelemekre, amelyek a közvetve vagy közvetlenül a segítségünkre lehetnek a célpont kiiktatásában.
Az utóbbiak igazából alapfunkciók, melyek az eligazodást segítik, ám az ösztön a meglehetősen meleg helyzetek orvoslására is jól használható. Ha felfedeznek, és egyszerre több figurát kell elintéznünk, akkor a speckó funkció aktiválásával kiválaszthatjuk a Point Shooting opciót, ami ideiglenes időlassulást eredményez, nekünk pedig lehetőségünk adódik villámgyorsan több áldozatot is kijelölni, akiket a bullet time feloldása után a 47-es ügynök szép precízen kivégez. Ám az ösztön nemcsak az agresszióra, de az álcánk fenntartására is alkalmas. Ha álruhában vagyunk, és valakinek így is felkeltjük a figyelmét (amit egy külön ikon jelez a képernyő közepén), akkor az instinct használatával elkerülhetjük, hogy lelepleződjünk – főhősünk ilyenkor ügyesen eltakarja az arcát, vagy megigazgatja a kalapját, ezzel kerülve el, hogy végleg kiszúrják.
A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy az ösztön egy minden problémát megoldó szuperfegyver, ám a fejlesztők gondosan ügyeltek rá, hogy a játék ne legyen sokkal könnyebb általa. A Point Shooting és az álruhás akció felemésztik a képernyő jobb oldalán lévő csíkot, ami csakis easy fokozaton regenerálódik, normálon és afelett már csak úgy tudjuk visszatölteni, ha különleges manővereket hajtunk végre: egy fejlövés, egy csendes kiiktatás (silent takedown), vagy a hullák elrejtése után ismét lesz miből gazdálkodnunk. Akinek pedig ez az új funkció túlságosan „sok”, és úgy érzi, hogy bőven megvan nélküle, az ignorálhatja az egészet, vagy felválthat a keményebb fokozatokra, ahol az ösztön használata eleve korlátozottabb.
Légy kreatív!
Megmaradt a játék lényege, akad pár új és érdekes funkció, ám mindez még nem teszi igazán emlékezetessé az új Hitmant, sőt, lényegében csak arra elég, hogy egy szimpla folytatás legyen. Adott tehát a kérdés, hogy az IO Interactive mégis mivel tette különlegessé az Absolutiont? Aki játszott az előrendelőknek készített Sniper Challenge-dzsel, az már tudhatja, hogy mitől válik elképesztően addiktívvá és az átlagosnál jóval több időt felemésztő játékká az ötödik Hitman.
Az Absolutionben már „nem elég”, hogy elvégzed a feladatot, itt rengeteget számít, hogy miképp viszed véghez az egészet, és itt most nemcsak arról van szó, hogy ne őrült mészáros módjára szaladj végig a küldetéseken. Ebben a játékban szinte minden egyes pálya a lehetőségek tárháza, ahol nemcsak egy megoldás létezik, hanem rögtön egy tucat, és itt most nem arra kell gondolni, hogy a kakaós bögre helyett a Lenin szoborral vágod fejbe a célpontot. A likvidálandó személyt meg lehet ölni egyetlen közeli pisztolylövéssel is, de mennyivel stílusosabb, ha megmérgezed, ha felrobbantod, ha a mélybe lököd, vagy ha a fejére pottyantasz valami igazán nagyot. Jópofa dolog a mesterlövész puska is, viszont azt nem cipeled mindenhová magaddal, így előbb találnod kell egyet, majd meg kell keresned azt a pontot, ahonnan kényelmesen bemérheted a célpontot. De maradhatsz a mindig hatásos zongorahúr mellett is, ám az a legnagyobb tömegben nem alkalmazható, így rá kell jönnöd, hogy miképp csalhatnád egy elhagyatott helyre az áldozatodat. Minél nagyobb az adott pálya és minél több a likvidálandó személy, annál több lehetőség vár rád – neked csak fel kell kutatnod őket, és rá kell jönnöd, hogy miként fordíthatnád azokat az áldozataid ellen.
Az Absolution szépségét pont az adja, hogy kreativitást vár el a játékostól, és a különböző lehetőségek felfedezése tényleg igazi sikerélményt okoz, ráadásul nem is egyszer, ugyanis a már teljesített pályák bármikor újrajátszhatóak. És újra fogjátok játszani őket, mert az egyes szakaszok végén mindig kaptok egy részletes statisztikát, ami összegzi a teljesítményeteket. A lista magában foglalja a megszerezhető álruhákat, a megtalálható fegyvereket és tárgyakat, továbbá az alternatív likvidálási módokat és az egyéb speciális feladatokat (használj különféle álcákat, ne öltözz át, stb.), így pontosan láthatjátok, hogy mit sikerült már végrehajtanotok és mit nem. Ha pedig maradt feloldatlan kihívás, be nem gyűjtött fegyver és tárgy, akkor szinte biztos, hogy hozzánk hasonlóan addig nem nyugszotok, amíg rá nem jöttök, hogy miképp lehet őket megoldani vagy megszerezni. A programban speciális feladatból (Challenges) összesen 250 van, szóval a legnagyobb maximalisták biztos, hogy jó ideig ellesznek ezzel a játékkal.
Ráadásul a teljesítményünk után pontokat oszt és von le a rendszer, a begyűjtött pontok pedig idővel szintlépést, új bérgyilkos képességeket és különböző fejlesztéseket eredményeznek. Ha szeretnétek fejlődni, akkor érdemes lesz odafigyelni az akciókra, ugyanis minden egyes felesleges áldozat, minden egyes felfedezett holttest, minden egyes lebukás súlyos mínuszokat eredményez, szó szerint, ugyanis a számláló simán becsúszhat a nulla alá is. Ha viszont fifikásak vagytok, ha megoldjátok a pályán kitűzött kihívásokat, ha nem vesznek észre, ha időben elrejtitek a holtesteket, akkor dőlnek majd a pontok, azok után pedig az olyan hasznos fejlesztések, mint a gyorsabb újratöltés, a gyorsabb gyógyulás, a nagyobb sebzés, a gyorsabb reakcióidő és még sorolhatnánk.
Fényesre polírozva
A Hitman: Absolution tehát bőséges tartalommal és elképesztően magas újrajátszási faktorral várja a játékosokat. Viszont nemcsak a játékmenet van nagyon rendben, de a csomagolás is, amiben mindezt az IO Interactive átnyújtja nekünk. Diana likvidálását követően a 47-es ügynök egy Veronica nevű kislányt vesz a pártfogásába, és a ránk váró húsz küldetések során azt kell kiderítenünk, hogy az egykori kontaktunk miért fordult szembe az egész ügynökséggel Veronica miatt. Hősünk kénytelen szembeszállni a saját szervezetével, és idővel nemcsak a rendőrséggel gyűlik meg a baja, de még a maffia is belekeveredik a történetbe, így jó néhány célponton keresztül jutunk el a végső igazsághoz. A sztori bőven tartogat fordulatokat, és a hangulatot nagyban növeli, hogy a Square Enixnél most sem spóroltak a körítést illetően. A fontosabb karakterek hangjait és mozdulatait híres színészek adják, és a történetbe ültetett meglehetősen egyedi, sok esetben teljesen infantilis és őrült karakterek tökéletesen ellensúlyozzák a mindig mogorva, ritkán kommunikáló 47-es ügynököt.
Az átvezető jelenetek stílusosak, a szinkron tökéletes, a figuráknak köszönhetően a játék élettel telik meg, így nemcsak vándorolunk egyik feladatról a másikra, hanem egy kicsit át is éljük a sztorit. A beleélést pedig nagyban segítik a ránk váró pályák, amelyek a legtöbb esetben több szakaszból épülnek fel, ráadásul a küldetések is változatosak. Legtöbbször ugyan el kell intézni valakit, de akad, hogy menekülni kell, van, hogy információt kell gyűjteni, sőt, az egyik legfrappánsabb misszióban a saját felszerelésünket kell visszaszereznünk. A helyszínek mesteri módon ki vannak dolgozva, minden pálya él, köszönhetően a remek dizájnnak és az egyedi NPC-knek, amik sok esetben érdekes történetekkel, vicces momentumokkal ajándékozzák meg a játékost. A fejlesztők tényleg odafigyeltek az atmoszférára, ráadásul rengeteg geget és kikacsintást ültettek a játékba, többek között olyan ikonikus figurákat, mint Kane és Lynch, vagy a Loch Ness-i szörny...
A Hitman: Absolution vitán felül az idei év egyik legjobb játéka, egy remek sorozat újabb kiváló része, minden szempontból lenyűgöző tartalommal, legyen szó akár a történetről, akár a hangokról vagy a grafikáról, a több hétnyi elfoglaltságot nyújtó, újrajátszásbarát játékmenetről nem is beszélve. Ha szeretted a korábbi részeket, akkor muszáj beszerezned, de ha eddig nem játszottál Hitman játékkal, és szereted a lopakodós stílust, akkor is felejthetetlen élményben lesz részed.
