Véleményem szerint egy remake vagy éppen adaptáció akkor jó, ha képes megtartani az eredeti mű esszenciáját, és hűen, de nem szolgalelkűen követi az alapjául szolgáló történetet. Hiszen, ami működik, teszem azt, egy háromszáz oldalas könyvben, az nem biztos, hogy működhet egy kétórás filmben. És, ami jó volt 2002-ben, az nem feltétlen elfogadható 2020-ban.

Hogy a Mafia: Definitive Edition egy jónak ígérkező remake-nek tűnt, azt már az augusztusi próbakör alatt realizáltam, pedig akkor csak egy szegletét ismerhettem meg a Mafia újrafeldolgozásának. Most viszont az elejétől a végéig megízlelhettem ezt az ikonikussá valószínűleg sohasem váló, de az eredeti játékhoz méltó, új Mafiát.

A taxisofőr

Bár valószínűleg nagyon sokan ismerik a sztorit, azért na, eltelt tizennyolc év az eredeti játék megjelenése óta, így már azok is felnőttek, akik aznap születtek. Szóval álljon itt egy kis alapozó, hiszen egy újszülöttnek minden vicc új.

Hősünk, Tommy Angelo, az 1930-as években, taxisofőrként éli dolgos mindennapjait. Egy este nem várt fuvart kap: két, a hétköznapokon szimpatikus, de jelenleg igen morcos emberke jelenik meg előtte, és szép szó helyett Colt 1911-esekkel kérik meg arra, hogy vigye el őket onnan. De lóhalálában, mert e két emberkét, Samet és Paule-t, bizony még náluk is morcosabb alakok üldözik, akik között szintén akad pár Tommy, csak éppen ezek a dobtáras fajtából.

A hajmeresztő negyven kilométer per órás autós üldözés közben Mr. Angelo bebizonyítja, hogy a kormányhoz remekül ért, amit Sam főnöke, Don Sallieri egy vaskos borítékkal jutalmaz. Tommy ezzel lezártnak tekinti az „üzletet”, viszont a Sallierik konkurenciája, a Morellók, akiktől hősünk megmentette Samet és Paulie-t, máshogy gondolják. Egy szép napon meglátogatják Tommy-t, és szétverik a taxiját. Ő csak azért nem jut hasonló sorsra, mert idejében eljut Sallieri bárjába, ahol menedékre és egy új, bűnökkel teli életre lel.

A technika ördöge

Mielőtt elkezdeném dicsérni a Mafia: Definitive Editiont, mint remake-et, hadd feleljek arra a kérdésre, ami valószínűleg sokak fejében megfogalmazódott, amikor kiderült, hogy a Hangar 13 felel ezért a játékért. Vagyis, ez is olyan technikai katasztrófa, mint a Mafia 3?

Örömmel jelenthetem, hogy legalábbis a PS4-es változat határozottan nem az (és a próbakör alapján a PC-s változat sem hemzseg a hibáktól). Mivel a Mafia 3-at is elég jól ismerem PS4-en, sőt meglehetősen friss az élmény, így higgyétek el, ha azt írom, hogy ezen a platformon ég és föld a különbség a Hangar 13 két játéka között.

Nincsenek látványosan ugráló fények, az autók nem repülnek két kilométert egy apró koccanástól, a gyalogosok nem vetik magukat a kerék alá, a kikötő fölött elrepülő repülőgép nem szippantja fel a hajókat, és minden karaktermodell egyben jelenik meg. Csak, hogy néhány olyan, a Mafia 3-ban megjelenő hibát említsek, ami élénken él bennem, és nem azért, mert emlékezetes volt, hanem azért, mert sűrűn megjelent. Ja, és egyszer sem omlott össze a játék.

A Mafia: Definitive Edition ilyen téren egy korrekt program lett, de azért hibamentesnek nem mondanám. Egyetlen alkalommal láttam egy autót, ami belesüllyedve az aszfaltba, elemeire robbant. Egy másik alkalommal egy rendőrautó, amit tisztes sofőrként követtem, kámforrá vált. Illetve az egyik átvezető videónak csak a hangja töltődött be, a kép elmaradt. És ennyi! Ez a három eset volt a legkirívóbb technikai hiba, amire vissza tudok emlékezni, ezeken kívül csak kisebb, távolról sem zavaró bugokat tapasztaltam, és azokból sem sokat.

Remake a javából

Tehát a Mafia: Definitive Edition nem lett egy technikai sorscsapás, és szerencsére más aspektusokból nézve is jól sikerült. A Hangar 13 a történeten sem változtatott markáns mértékben, így aki ismeri a fontos részeket, azt nem fogja különösebb meglepetés érni. Ugyanúgy kezdődik és ugyanúgy is végződik, mint az eredeti, s a két pont közti út sem nagyon változott.

Inkább csak apróbb részleteket módosítottak, amik gördülékenyebbé, összefogottabbá tették a történetet, illetve itt-ott logikusabbá. Utóbbira példa az, amikor Tommy az üldözői elől Salieri bárjához fut. Az eredetiben beszaladt a bárba, nyomában a követőivel, ami elég nagy marhaság volt, hiszen a puskás jómadarak a rivális bandának, a Morellóknak dolgoztak. Erre bemennek fegyverrel a Salieri-fészekbe? Ennek semmi értelme! Nos, ezt a részt átalakították a készítők, így a két jómadár most már nem fut be Tommy után az oroszlán barlangjába, ehelyett Paulie jön ki üdvözölni őket Sam és Mr. Shotgun társaságában.

Szóval a narratíva oldaláról ilyen és ehhez hasonló kisebb változtatásokra lehet számítani. Ami a többi részt illeti, na, az alaposan megváltozott. A Hangar 13 teljesen újjáépítette Lost Heavent, ami szebb, mint valaha. De nem ez a legjobb, hanem az, hogy minden jellegzetesség megmaradt. A Corleone Hotel, a kikötő, az alagút, a régi börtön, a vidék, a reptér, és így tovább, s mindenre rá lehet ismerni. Már a sztori alatt is kellemes nosztalgiabomba a városban furikázni, de ha el akarsz merülni Lost Heaven felfedezésében, akkor ott az első fejezet után megnyíló Free Ride lehetőség, ahol korlátok nélkül lehet fel s alá kocsikázni.

Játékmenet terén a program a Mafia 3-ra épül, itt is ugyanúgy az ott megismert mechanika köszön vissza az irányításban, avagy a lopakodásban, a tűzharcokban vagy éppen az autóvezetésben. Annyi a különbség, hogy mivel itt a fizika sokkal jobban működik, mint a Mafia 3-ban, így érezhető a különbség a „Simulation” és a „Regular” autóvezetési módok között, pláne, ha még a sebességváltást is manuálisra tesszük. Előbbi ugyan kicsit nehezebbé teszi az autóvezetést, ugyanakkor pont ettől lesz élvezetes a Mafia: Definitive Edition ezen szelete, mert jól felidézi az eredeti játékot.

Az autók, illetve a sorozatban először megjelent motorkerékpárok ugyanis köszönő viszonyban sincsenek a mai járművekkel, és ez szerencsére a programban is érezhető. Lassúak, nehezen gyorsulnak, nagyobb sebességnél pedig annyira kormányozhatók, mint egy elhajított tégla. Egyik-másik meg csak akkor tud felmenni a meredek dombon, ha kiszállunk és megtoljuk. Szóval alaposan meg kell fontolni, mit használunk üldöző járgánynak – legalábbis „Simulation” módban. Ha pedig igazán „nosztalgiázni” akarunjk, az ominózus autóversenyzősdit „Simulation” vezetési módban és manuális sebességváltással érdemes kipróbálnunk.

Apropó, azt is skálázhatjuk, hogy a rendőrség hogyan reagáljon tetteinkre. „Regular” módban csak akkor fognak csúnyán nézni ránk, ha lőfegyverrel szaladgálva ritkítjuk a derék polgárokat, míg „Simulation” módban már a gyorshajtást, a piroson áthajtást és az ütközéseket sem tolerálják, ilyenkor pedig lehet elővenni a csekkfüzetet, hogy támogassuk az ügyünkben eljára biztos úr gyerekeinek iskoláztatását. Vagy magasabb körözési szinten készülhetünk a bilincs kattanására, már amennyiben nem szándékozunk ellenállni a letartóztatásnak, kockáztatva azt, hogy a helyszínen agyonlőnek.

Késsel a pisztolypárbajban

Mint írtam, a játék a Mafia 3-ra épült, de azért mégsem teljesen ugyanaz  és most nemcsak a technikai hibák hiányára gondolok. A készítők egyik koncepciója az volt, hogy a vietnami veterán Lincoln Clay-hez képest a katonai kiképzésben nem részesült Tommy Angelo amatőrnek tűnjön a fegyverek terén.

Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy Tommy képtelen hajszálpontosan lőni. A fegyverek célzókája nem túl pontos, viszonylag nagy hibahatárral szórják szét a golyót. Ha nem mozgunk, és a pisztoly torkolatától egy lépésre az ellenség is hajlandó türelmesen várni a halálra, akkor könnyű kivitelezni egy headshotot. Ellenkező esetben jobb testre lőni, mert a karika minden moccanásunkra, beleértve a lövések visszarúgásából származó mozdulatokat is, nőttön-nő, a golyók meg egyre nagyobb területen szóródnak szét.

Ez meglehetősen élvezetessé (és néha bosszantóvá) teszi a játékot, főleg, ha azt is hozzávesszük, hogy Tommy fenemód gyorsan képes kiterülni, az ellenfelei pedig vele ellentétben mesterlövészek. Ha ez nem lenne elég, bár nem taktikai zsenik, azért nem is hibbantak. Ellenlábasaink pedig, bár olykor hajlamosak veszettül lőve elhagyni a fedezéket, a legtöbb esetben gondosan elbújnak valami mögé, és csupán fegyverüket kidugva abajgatnak minket. Nem nagy taktikai előny, de a mesterlövésznek csak viccből nevezhető Tommy-t irányítva ez bőven elég az életünk megnehezítéséhez.

Szerencsére Mr. Angelo 2002 óta megtanult verekedni, így, ha a tűzharcban nem is jeleskedik, az öklét, a fa testápolót vagy a bicskát annál jobban tudja használni. Az ökölharcok meglehetősen egyszerű, de élvezetes módon működnek: az egyik gombbal kitérhetünk ellenfelünk ütése elől, egy másikkal pedig ezután bevihetünk néhány jobb őszintét vagy egy balhorgot.

A játék emellett a lopakodást is bevezette a történetbe, de a Mafia 3-mal ellentétben ezt a részt nem lehet fütyürészve végigjátszani. Merthogy Tommy nem tud fütyülni, így nem csalhatja oda magához az ellenfeleit, neki kell mögéjük sunnyogni. Mondanám, hogy ez szintén kihívást jelent, de sajnos a Mafia: Definitive Edition nem ad túl sok lehetőséget a lopakodásra. Ez valahol érthető, hiszen az eredeti játék narratívája lopakodást még csak nem is tartalmazott, így a Hangar 13 csupán pár küldetést tudott megtoldani ennek lehetőségével, például azt, amiben egy raktárból kell ládákat kilopnunk. Itt a ládapakolást kihagyták, a helyébe került a lopakodós szakasz.

A méltó örökös

A Mafia: Definitive Edition mindent összevetve egy jó játék lett. A Hangar 13 remekül építette újra Lost Heavent, és elég változtatást hozott az eredeti játékhoz képest ahhoz, hogy a nosztalgia mellett újat is mutasson. Ugyanakkor önmagában valószínűleg nem lenne belőle klasszikus, nemcsak a minősége, de a mai kor miatt sem. A Mafia 2002-ben újszerűnek hatott, friss élményt nyújtott, ma azonban a maffia téma már kicsit lerágott csont. Viszont a Definitive Edition még így is méltó örököse az eredeti programnak.

A harcrendszer és a vezetés élvezetes, a történet, ami egyezik az eredetivel, még mindig jó. A karaktereket ezúttal jobban megismerhetjük, és ami nagy előny, hogy a Mafia: Definitive Edition szorosabbra húzza a kapcsolatot a trilógia egyes részei között. Egy szó, mint száz, a Hangar 13 ezúttal kitett magáért. Ha nem is alkottak aranyat, de tanulva a Mafia 3 hibáiból, korrekt módon dolgozták fel a 2002-es Mafiát.