Nehéz a dolga annak, aki mozifilm alapján készül játékot fejleszteni. Vagy szinte minden részletében ragaszkodik a filmhez, és ekkor megkapja, hogy rövid és lineáris a játéka, vagy elrugaszkodik a moziban látottaktól, és ekkor a rajongók tépik szét kegyetlenül. Az igazi sikerhez vezető út a harmadik lehetőség: ha a fejlesztők a film hangulatát, világát tudják megragadni, és aköré építenek egy jó játékot. Ezért lett siker a Riddick, vagy a Knights of the Old Republic. Sajnos a King Kong fejlesztői nem kaptak ekkora szabadságot, így alkotásuk nem kerül be a maradandó filmátiratok panteonjába. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a játék rossz lenne - sőt nagyon jó; csak éppen igaz rá, amit feljebb említettem - abszolút lineáris és meglehetősen rövid. Viszont amíg tart, lehengerlően intenzív és magával ragadó!

A majmok ura

Vagy elhisszük, vagy nem, de az a hivatalos szöveg, hogy Peter Jackson azért választotta a Ubisoftot a játékverzió gondozójának, mert beleszeretett a Beyond Good & Evilbe. Ez a játék annak ellenére sem lett sikeres, hogy aki elmerült benne, a 2003-as év egyik legjobbjának tartotta. Akárhogy is történt, Jackson, és a Beyondért felelős Michel Ancel találkoztak, kiderült, hogy bírják egymást, így nagy garral neki is láttak a játék kidolgozásának. A nagy játékos hírében álló Jackson tanácsadóként volt jelen a fejlesztés alatt, többek között neki köszönhető az is, hogy játék közben semmilyen kijelző nem „rongálja” a látványt.

Azt is a két zseni sütötte ki, hogy hiába King Kong a játék címe, nem ő lesz az egyedüli irányítható szereplő, sőt ilyen tekintetben derék gorillánk csak a másodhegedűs szerepét tölti be, hiszen a 29 pályából mindössze öt-hat zajlik az ő szemszögéből. Ehelyett a hangsúly Jack Driscollon van, a forgatókönyvíróból lett dzsungelharcoson, aki egy forgatócsoport tagjaként utazik a játék nagy részének helyet adó Koponya-szigetre. Az egész vállalkozás atyja egy Carl Denham nevű lecsúszott rendező, aki élete filmjén dolgozik, amellyel majd visszakapaszkodhat a csúcsra. Természetesen ez nem megy ilyen egyszerűen, először nagyobbacska rákokkal és százlábúakkal kell megküzdeni, majd megérkeznek az első dinoszauruszok, végül a szigetet lakó törzs fogságába kerülünk…



Királyi főemlős

Kilátásaink nem túl jók: minket egy póznához kötöznek, és vagy az éhség, vagy a vadállatok fognak velünk végezni - azonban a társaság üdvöskéje még rosszabbul jár, őt feltálalják a sziget urának, a Kong nevű majomnak. Végül azonban minden jól alakul - oké, ez elég erős túlzás… -, mi megmenekülünk, Annt meg nem eszi meg az óriásmajom, hanem beleszeret; vissza akarja vinni fészkébe, hogy ott gondoskodjon róla.

Innentől az amúgy sem lanyha iramú játék még inkább felgyorsul: elkezdjük kergetni Kongot, majd minket kezd el kergetni pár T-Rex, majd őket kezdi el széttrancsírozni Kong, akit aztán azok a repülő hüllők támadnak meg, akiket korábban mi ritkítottunk meg. Lesz aztán részünk vadvízi tutajozásban, olyan szörnyek bukkannak fel a mocsárban mászkálás közben, akik egy harapással tüntetnének el egy Dianogát (tudod, az a kis állat, amelyik Luke-ot akarta felfalni a szemétzúzdában), a történtektől megvadult bennszülött törzs égő nyilakkal kíván marasztalni minket, és egy rendkívül izgalmas pályán békésen vándorló (illetve később az általunk keltett bozóttűztől megvadulva száguldozó) brontoszauruszok lábai alatt-között kell manővereznünk. Minden pálya folyamatosan a maximumon tartja az adrenalinszintünket, állandóan kevés a lőszerünk, így primitív fegyverekhez kell fordulnunk, és akkor még nem is említettük Kong szintjeit, ahol aztán derekasan kiélhetjük elfojtott állati ösztöneinket!

Két ösvény az őserdőben

Mint említettem, a játék túlnyomó részében Jack Driscollt fogjuk irányítani, méghozzá FPS nézetből. Egy szál pisztollyal kezdünk, arzenálunkat később a minket kereső apró hidroplán által ledobott ellátmányos ládákból egészíthetjük ki. Lesz gépfegyverünk és shotgununk, de vitathatatlanul a mesterlövészpuska a leghasznosabb (mivel egyszerre csak egy fegyverünk lehet, ezt fontos tudni)! Általában néhány társunkkal fogunk átkecmeregni a dzsungelen, ami tovább növeli a feszültséget, mert a legtöbben közülük könnyen sebezhetők. Egyedül hajónk első tisztje, Hayes képes lőfegyvert használni, a többiek legfeljebb dárdákkal képesek megvédeni magukat. Nem mintha ez elítélendő lenne, hiszen lőszerhiányunk miatt mi is sokszor fogjuk ezt használni. Szerencsére elég sűrűn találunk földbe szúrt dárdákat, vagy végső esetben egy régi dinóhullát (a hegyes csontokat ragadhatjuk meg - ez kimeríthetetlen fegyverforrás), úgyhogy primitív eszközökben nem lesz hiány, és a sebzésük is elég magas.

Az ilyen fegyverekhez kapcsolódik egyébként a játék sűrűn alkalmazott két logikai feladványa (a „keresd meg a hiányzó kart a kapunyitó gépezetből” menetű alküldetéseket nem sorolnám ide). Az egyik, amikor dárdánkra feltűzünk egy méretes hernyót, halat, avagy szúnyogot, majd az így preparált fegyvert elhajítjuk. Ez azonnal feltüzeli a környéken tartózkodó ragadozókat, akik csapot-papot (és társainkat) otthagyva odakepesztenek a lakomához. Ez jól jön, amikor százötven pókot kell arrébb terelnünk, mert ki akarjuk kémlelni, ki lakik a következő teremben; vagy ha éppen ki akarunk csalni egy szörnyeteget a nyílt terepre. A nagyobb dinókat már nem tudjuk ilyen egyszerűen elcsalni - ők viszont imádják a repülő hüllőket zabálni, így aztán sokkal jobban megéri néhány golyót ereszteni egy ilyen lénybe, mint ugyanezeket elpazarolni a vastagbőrű dinóra. A másik sűrűn alkalmazandó trükk a gyújtogatás. A másképp áthatolhatatlan tüskés bozótot csak úgy tudjuk eltüntetni, ha egy égő dárdával megpiszkáljuk (a lángoló fegyver egyébként az ellenfelek ellen is hatékony). Néhol egész messziről kell Prométheuszként elhozni a parazsat, máskor arra kell figyelni, hogy a vízesések, esős részek alatt áthaladva kialszik a tűz.

Konggal játszva teljesen más képet ölt a játék, ilyenkor széles mosollyal az arcomon téptem szét azokat a dinókat, amelyek elől már három pálya óta kétségbeesetten menekültem, egy csapással öltem meg öt olyan denevért, amelyből egyetlen darab is komoly veszély volt korábban… A küzdelem maga elég egyszerű (addig csépeljük az ellenfelet, amíg el nem fekszik, ilyenkor lehet brutálisan kivégezni egérrongáló gombnyomogatás árán), de rendkívül élvezetes. Főleg azok a pályák, ahol közben Annre is kell vigyázni, esetleg őt kell ide-oda pakolni, hogy tűzzel megtisztítsa előttünk az utat. Az ugrálós részek is meghökkentően látványosak, ráadásul leesni sem lehet - hogy ez mennyire jó, azon lehetne vitatkozni, de mindenképpen igaza van Peter Jacksonnak, aki szerint megalázóan nézne ki, ha a dzsungel királya egyszerűen lepottyanna a mélybe ugrálás közben…



Speciális effektek

Manapság igen divatos dolog minden effektet belepréselni egy játékba, amelynek eredményeként megkapjuk a műanyag karaktereket, a higanyszerű vizet vagy éppen a vakító bloom-effekt túlburjánzását. A King Kong nem sok mappinget és shader-machinálást alkalmaz, a víz néhány egymáson csúszó textúrából áll, és néhol az árnyékokkal is akad probléma. Ez azonban abszolút nem számít, a King Kong gyönyörű lett, mert tehetséges emberek - a Ubisoft és a WETA legjobb grafikusai - dolgoztak rajta. Kong kidolgozása, a dinók mozgása tökéletes, a dzsungel meg maga a csoda! Néhol viharban, a szél által szaggatott liánok és páfrányok között haladunk előre, máskor verőfényben kapaszkodunk fel a sziget legmagasabb csúcsára, alattunk pedig elterül az óriási esőerdő folyókkal és madárseregekkel. Átverés persze, hiszen nem mehetünk el oda, mint a Far Cryban, de az összhatás lehengerlő. Az meg külön csoda, hogy célkereszt és életerő-mutató nélkül is abszolút játszható a King Kong; nagyszerűen lehet célozni a dárdákkal is, sebesülés után pedig a vörösödő képernyő mutatja, hogy gáz van. Minél többször sérülünk egy pályán, annál tovább tart a vörösség - és ha ilyenkor kapunk be még egy súlyosabb találatot, menthetetlenül kifekszünk.

Írta: Grath