Tagadhatatlan tény, hogy miközben a hangos és látványos videojátékoknak, a minél nagyobb tömegben élvezhető online kikapcsolódásnak kőkemény bázisa van, aminek hála igazán populáris címeket lehet elővarázsolni a piaci kalapból, egy másik vonal messze nem ilyen zajos, viszont a művészeti vonalért kimondottan sokat tett. Az introvertált virtuális kalandozások mára külön zsánert élveznek, és bár kevésbé egyértelműek vagy direktek, mint a tömegek számára népszerű társaik, komoly mélység van bennük. Minthogy a videojáték szórakoztatási élmény, erre is, arra is szükség van, de kimondottan szegényebb lenne a felhozatal, ha nem ismerünk meg olyan gyöngyszemeket, mint a Limbo, a Journey vagy éppen az Inside. A részben az EA-ből kiszakadt (EA Vancouver, avagy Madden, Need for Speed, NBA), emellett a Microsoftnak is besegítő (Halo-széria, Minecraft, Age of Empries), kanadai SkyBox Labs is ezt az irányt választotta a Stelánál, és bizony a látszólag a Playdead klasszikusának nyomában járó kaland már a beharangozóknál is megvett magának a látványvilágával, így nagyon kíváncsi voltam a végeredményre.

A semmiből jött

A nyitányból nem sok derül ki. Egy női alak jelenik meg a semmiből, szó szerint a földön materializálódva, hogy utána kijussunk a mélyből, felfedezve a teljesen ismeretlen, egyre inkább halottnak hitt világot. Más dolgunk nincs, mint mindig megnézni, hogy merre a tovább, illetve ha valamikor lezárt ajtóval vagy egy csapdával találkozunk, akkor átjussunk rajta, lehetőleg ép bőrrel. És természetesen hamar kiderül, hogy annyira nem vagyunk egyedül, halálos fenyegetésből pedig kapunk bőven. Nem elég, hogy a különböző ősi és kevésbé régi helyek önvédelmi mechanikái a bőrünkre pályáznak, így képesek elevenen megégetni, darabokra szaggatni, de sorra tűnnek fel olyan létformák, amik előszeretettel küldenek vissza minket az utolsó checkpointhoz. Azt pedig soha ne feledjük, hogy bezony, itt is igaz a mondás, miszerint mindig van egy nagyobb hal.

Hősnőnk egyébként nem beszél, nem próbál kommunikálni, csak és kizárólag a kevéske mozgási fázisra hajlamos, amikkel a történetet is előre görgethetjük. A sztorit, ami amúgy némán, nagyjából másfél, két és fél óra alatt letudható, hogy utána néhány kérdőjellel gazdagodjunk, bár számos válaszra is lehetőséget ad a befejezés. A táj már sokszor eleve önmagáért beszél a kihalt városokkal, a veszélyes erdőkkel és háborús mezőkkel, a hófedte téli területekkel és különleges szentélyszerű belsőkkel. A Stela képekkel és hangulattal mesél, az pedig kimondottan jól megy neki.

Egy kellemes kis kaland

Már most szögezzük le, hogy a Stela nem hoz semmi nagy újdonságot, nem reformálja meg az ipart, néma szavaival leginkább csak a korábbi, a műfajban nagy meglepetéseket elért címek nyomdokában járva igyekszik egy saját történetet elmesélni. És hangulat terén mindezt nagyon ügyesen oldja meg. Itt-ott a Limbo mellett visszaköszön még akár a tavalyi év nagy durranása, az A Plague Tale: Innocence, de bekerülnek a képbe más játékok is, viszont nagyon kevés olyan mechanikát tartalmaz, ami kicsit is újdonság volna. Néhol fedezékbe húzódhatunk, elbújhatunk, amúgy viszont leginkább egyszerű tárgyhasználatra, kapaszkodásra, rohanásra van lehetőségünk.

Grafika terén nagy csodákat nem érdemes várni, de összkép szempontjából jól teljesít a program, illetve a hangok és zenék is hasonlók, elvégre egy-egy pillanat azért erősen elkapott, miközben máshol leül az audiovizuális élmény. Kisebb bugok előfordulnak, nekem speciel volt olyan, hogy ki kellett lépnem a főmenübe, mikor olyan mentést hozott össze a rendszer, hogy folyton nyerhetetlen szituációból indult a karakterem.

Máskülönben viszont nagy problémákkal sem találkoztam, maga a Stela cselekménye viszont pont annyira érdekfeszítő, változatos és izgalmas, hogy könnyedén mellette ragadtam, élveztem a vele töltött időt. Különösen a szálló pernye és az égő környezet volt nagy hatással rám, de szerintem mindenki találhat neki tetsző, emlékezetes küldetést. Számomra egyedül a végén lévő színes ugrálgatás és repkedés volt kicsit sok, de ez is személyes dolog, szóval lehet, másnál abszolút nem okoz problémát. A SkyLabs alkotása így egy kellemes kalandtúra egy gondolkodásra és találgatásra is késztető univerzumban, amit én speciel nagyon tudok értékelni – még ha mindez nem is maradandó vagy felejthetetlen.

Támogasd te is a PC Gurut!