Ha valamivel, akkor általánosságban azzal nem lehet vádolni a hagyományos jRPG műfajt, hogy túl sokat óhajtana újítani a megszokott formulán. Bár ez sok esetben magára a szerepjátékos zsánerre is igaz, melynek megvannak a maga toposzai a mindent elsöprő gonosszal, amnéziás főhőssel, hajótöréssel és idegen földön ébredéssel és a többi. Ha a Tales of Arise, avagy a Bandai Namco 1995 óta népszerű sorozatának legújabb darabja ezek közül nem is hozza mindegyik klisét, azért bőven van benne megszokott összetevő. És persze ez sem mindenképpen negatívum, elvégre nem lehet minden jRPG NieR, ahogy Pillars of Eternity vagy The Witcher sem lehet minden szerepjátékból. De nézzük, hogy ezzel szemben mi megy jól a Tales of Arise-nak, és egyáltalán miről van szó!
Két világ között
Az Arise két ellentétes és teljesen más mentalitású világ közötti konfliktust helyez a történet előterébe, melynél a középkori jellegű Dahna, valamint a mágiával és egészen futurisztikus technológiával is kacérkodó Rena feszül egymásnak. Utóbbi ráadásul rendesen el is nyomja a fejletlenebb Dahna lakosait, akik sokszor halálukig dolgoznak rabszolgaként a fejük felett fegyverekkel strázsáló renai haderőnek. A múltját és még saját arcvonásait sem ismerő Vasálarcos ebbe az áldatlan állapotba csöppen bele, majd találkozik össze egy különleges képességű, szó szerint megrázó meglepetésekre képes, renai leányzóval. Shionne társaságában aztán megindul, hogy megismerje saját múltját, a birodalmak uralkodóit pedig megfossza isteni hatalmuktól, amivel a népet sanyargathatják.
A lényeg, hogy egy viszonylag nyitott, de nem sandbox univerzum folyosó-szerű kisebb-nagyobb helyszíneit kell bejárni, megküzdve közben a különböző lényekkel, kisebb-nagyobb mellékfeladatokat és főbb missziókat vállalva, hogy aztán az adott régió nagyurával is megküzdhessünk. Ezt eleinte párban, később már egyre terebélyesedő csapat társaságában teljesíthetjük, de a négyfős limiten felül a többiek már csak egy-egy speciális támadással segíthetnek be a harcokban, ha feltöltődik a mérőjük. Merthogy a normál támadásokon és vetődésen felül van egy speckó, amit teljes töltöttség esetén vethetünk be, és ez általában valamilyen személyes akciót eredményez. Azonban van egy ennél is brutálisabb, elsöprő erejű attak, aminél több karakter kombózza össze a speciális képességét: az ellenfél gyepálása közben, ha annak védelmét sikerült teljesen leverni, amit egy ikon jelez, akkor a megfelelő gomb lenyomásával egy igazán hatásos közös csapást sikerül összehozni.
Minden másra ott vannak a saját képességeink, eszközeink, ahogy ott van a mágia is. A skill-fa minden karakter esetében más, ráadásul meglehetősen terebélyes is, amivel mind az aktív, mind a passzív képességek variálhatók. Ráadásul tényleg mindenkinek megvan a maga stílusa, avagy a számos gyógyítási módszerben jártas varázslótól kezdve a védelmet megdolgozó harcosig sok mindenkit választhatunk, így egy jó kis csapatot létrehozva, melynél mindenkinek megvan a maga igen fontos feladata. És ha jól működik a szinergia, akkor bizony a harcok is egyre látványosabbá válnak, olyan mozdulatokkal, amiknél szinte a Dragon’s Dogma elképesztő vizualitása juthat az eszünkbe. Már csak azért is, mert a karakter szája be nem áll, folyamatosan kommentálják az eseményeket. Emellett persze lehet vásárolni, kovácsolni a ritkább anyagokból, ruhákat váltogatni és egyebek. Leginkább pedig felfedezni a világot, mert jRPG-ként a harc mellett ez a másik legfontosabb tennivalónk.
Tudsz rá haragudni?
Mint említettem, vannak ismert toposzok, vannak tipikus és nem mindig jó megoldások. Rengetegszer feleslegesen szaladgálhatunk ide-oda, amivel persze, könnyebben kijön az RPG-k tipikus 30-40 órás játékideje, de nem biztos, hogy mindig ezzel kell húzni az időt, pláne nem olyan pofátlan módon, hogy blokkoljuk a gyorsutazás lehetőségét… "bár megnyitottad, de tessék csak 10. alkalommal is bejárni azt az utat, mert az plusz 20 perc az össz játékidőben". Ismétlődnek a zenék és párbeszédek, utóbbiak közül ritka irritáló, amikor bizonyos gyűjthető lényeknél minden-egyes-alkalommal-ugyanazt-mondják-el-a-szereplők. És nem egyszer vagy kétszer kell meghallgatni.
Szóval a Tales of Arise messze nem hibátlan, sőt néhol monotonná, repetitívvé válik. Ettől függetlenül azonban, kliséivel együtt is hatalmas élmény egy-egy nagyobb harcával, miközben nemcsak a főellenfelek okozhatnak meglepetéseket, de az is, mikor egy mezőn egy igencsak szívós sárkány csap le a kis csapatodra. És ezek az összecsapások meglehetősen izgalmasak. Kiismerni az ellenfelet, jól variálni a csapat speckóit, egymást támogatva és arra is figyelve, hogy pótolhatatlan támogató soha ne essen ki. Ráadásul a Tales of Arise jelenleg az egyik legszebb jRPG a piacon, és talán a legkönnyebben fogyasztható is, bár aki a japán dolgokat nagyon nem bírja, az esélyesen ezzel sem fog megbarátkozni. Aki viszont kedveli a zsánert, az bátran kezdjen bele, mert a Tales of-sorozat az új epizóddal cseppet sem okoz csalódást, semmi szégyenkeznivalója nincs. Nagyon jó játék, se több, se kevesebb.
