...pedig ezúttal sem volt könnyű dolguk, hiszen Nick Park agyszüleménye mára már a popkultúra része; Wallace, a sajtimádó, tipikusan angol ezermester a maga idióta találmányaival, és a bajokból őt kiráncigáló szuperintelligens beagle, Gromit eddig három rövid- és egy mozifilmben öltött testet, és mind az utóbbi, mind az előbbiek közül kettő Oscar-díjat is nyert. Eleddig két játék született a szériából a platform/akció műfajban, kaland még nem; áldassék a sors, hogy erre a TTG kapott lehetőséget, hiszen zseniálisan oldották meg a feladatot: a cím tulajdonképpen egy újabb animációs film, melyet te rendezel, és olyannyira igaz ez, hogy a karaktermodelleken látszanak a gyurmafilmre jellemző ujjlenyomatok, formázó szerszám nyomok, ami hihetetlen stílusérzékre vall. A modellek egytől egyig nagyszerűek, a szinkronszínészek is remekelnek – egyetlen bánatunk az lehet, hogy Wallace eredeti hangja, Peter Sallis nem állt rendelkezésre. Amit azonban ki kell emelnem, az Gromit animációja: bár az imádni való eb néma, de testbeszéde, mozdulatai többet mondanak minden szónál, sírva röhögtem egy-egy gesztusán, helyet érdemel játékország panoptikumában a legjobb karakterek között. Csodálatos patikusok dolgoznak a Telltale csapatában: a humor bájos és kedves, de nem tolakodóan sok, minden a helyén van – megemelem a kalapom a srácok előtt, újból. És még valami: az interfész tökéletesen passzol ebbe az univerzumba; hogy magamat ismételjem: stílusérzék, csillagos ötös.
Furcsa dolog ugyanakkor, hogy a készítők olyannyira koncentráltak az eredeti mű hangulatának visszaadására, hogy eközben kicsit háttérbe szorult a játék. Bár kalandcímről van szó, de például tárgykombinálás nincs, és miután egyszerre úgy féltucatnyi holmi lehet nálad, plusz helyszínből sincs túl sok, senkinek nem fog gondot okozni némi gondolkodással és próbálgatással a továbbjutás, bár jelzem, az angolul nem tudók egy szójátéknál el fognak akadni. Ráadásul a környezet sem annyira interaktív, mint volt például a Sam and Max esetében: ott ugye tele volt a képernyő mindenféle holmival, amivel kapcsolatba kerülve áradt ránk a jó értelemben vett hülyeség, ahhoz képest kissé steril, már-már unalmas a West Wallaby Street és környéke. Szintén nagy kár, hogy kihagyták a fiúk a kézenfekvő ziccert: Wallace ugye egy fúró-faragó koma, így vártam volna valami Incredible Machine-féle mókát, hogy például a reggeli tojást készítő gépet nekünk kelljen összeállítani, ez feldobta volna a játékmenetet is. És ha már a hibáknál tartunk, meg kell jegyeznem azt is, hogy a játék Xbox 360-ra is elkészült (sőt, már le is teszteltük), így a fejlesztők kénytelenek voltak eltérni a klasszikus point and click irányítási sémától, a karaktereket nekünk kell terelgetni külső nézetes módban, ami sajnos PC-n okoz majd pár kellemetlen pillanatot, hacsak nincs kéznél egy játékvezérlő. Mindezt tetézi, hogy bűn rövid a cucc: 3-4 óra alatt letudhatod, és bár négy részt fogunk kapni az elkövetkező hónapok során, így a mai idők sztenderd 15 órás játékideje a végére talán összejön, azért ez nem ugyanaz: nem mindegy, hogy az ember egyszerre ehet meg egy finom pizzát, vagy havonta kap belőle egy-egy vékony szeletet, melytől ráadásul még éhesebb lesz...
Mindezzel együtt a Wallace and Gromit nemcsak ajánlott, de kötelező vétel is minden játékosnak, és nemcsak a kalandkedvelőknek. Ha minden fejlesztő ennyi intelligenciával és tehetséggel nyúlna az alapanyagokhoz, nem lenne itt semmi baj. De ez már egy másik történet...
Furcsa dolog ugyanakkor, hogy a készítők olyannyira koncentráltak az eredeti mű hangulatának visszaadására, hogy eközben kicsit háttérbe szorult a játék. Bár kalandcímről van szó, de például tárgykombinálás nincs, és miután egyszerre úgy féltucatnyi holmi lehet nálad, plusz helyszínből sincs túl sok, senkinek nem fog gondot okozni némi gondolkodással és próbálgatással a továbbjutás, bár jelzem, az angolul nem tudók egy szójátéknál el fognak akadni. Ráadásul a környezet sem annyira interaktív, mint volt például a Sam and Max esetében: ott ugye tele volt a képernyő mindenféle holmival, amivel kapcsolatba kerülve áradt ránk a jó értelemben vett hülyeség, ahhoz képest kissé steril, már-már unalmas a West Wallaby Street és környéke. Szintén nagy kár, hogy kihagyták a fiúk a kézenfekvő ziccert: Wallace ugye egy fúró-faragó koma, így vártam volna valami Incredible Machine-féle mókát, hogy például a reggeli tojást készítő gépet nekünk kelljen összeállítani, ez feldobta volna a játékmenetet is. És ha már a hibáknál tartunk, meg kell jegyeznem azt is, hogy a játék Xbox 360-ra is elkészült (sőt, már le is teszteltük), így a fejlesztők kénytelenek voltak eltérni a klasszikus point and click irányítási sémától, a karaktereket nekünk kell terelgetni külső nézetes módban, ami sajnos PC-n okoz majd pár kellemetlen pillanatot, hacsak nincs kéznél egy játékvezérlő. Mindezt tetézi, hogy bűn rövid a cucc: 3-4 óra alatt letudhatod, és bár négy részt fogunk kapni az elkövetkező hónapok során, így a mai idők sztenderd 15 órás játékideje a végére talán összejön, azért ez nem ugyanaz: nem mindegy, hogy az ember egyszerre ehet meg egy finom pizzát, vagy havonta kap belőle egy-egy vékony szeletet, melytől ráadásul még éhesebb lesz...
Mindezzel együtt a Wallace and Gromit nemcsak ajánlott, de kötelező vétel is minden játékosnak, és nemcsak a kalandkedvelőknek. Ha minden fejlesztő ennyi intelligenciával és tehetséggel nyúlna az alapanyagokhoz, nem lenne itt semmi baj. De ez már egy másik történet...
