Ha jobban belegondolunk, az eddigi expanziók nagy változásokat nem hoztak a veszélyeztetett, afrikai és tengeri fajok bevezetésével, valamint a hozzájuk kapcsolódó kötelező kiegészítőkkel (új épületek, modellek és kampányok). Az eddigi újításként bevezetett vízi show-kon és járműves körutazásokon túl reménykedtünk, hogy ennyi idő után csak sikerült valami komolyabb változtatással előállniuk.

Zoo Tycoon 2: Extinct AnimalsZoo Tycoon 2: Extinct AnimalsZoo Tycoon 2: Extinct Animals

Kihalt állatok világa


A dinoszauruszok természetesen csak az alapjátékra telepítve hajlandóak megelevenedni, de gondolom, ezzel nem mondok újat. Kapunk két új kampányt, melyek mindegyike három pályát rejt. Ez lehet, hogy kevésnek hangzik, de ne feledjük az öt új kihívássorozatot sem.

Ez a kiegészítő vonultatja fel a legtöbb új állatot, épületet és személyzeti egységet, míg korábbi társai a díszítésre felhasználható kellékek (növények, ételek, menedékek) magas számával büszkélkedhettek. Ez elsőre arra enged következtetni, hogy esetleg némi játékmenetbeli újítás is belefért a fejlesztési időbe. A sejtésünk beigazolódik, mivel jócskán megspékelték minijátékokkal a már jól bevált tycoon műfajt. Ha már kész vagyunk a parkkal, boldogok a látogatóink és az állataink, nem kell csinosítgatással elütnünk az időt, ugyanis lehetőségünk nyílik új fajok felkutatására és kifejlesztésére az erre alkalmas laboratórium megvásárlásával. A már ismert FPS nézetben egy kereső eszközzel a parkunk területén nézelődhetünk őskori leletek (csontok) után, melyeket először puzzle szerűen össze kell illesztenünk, majd interaktívan kifejlesztenünk. Ez annyit tesz, hogy adott időben kell adott gombot megnyomnunk, és a hibaaránytól függ majd az állat közérzete, egészsége és az egyéb tényezők.

Ha valakit hidegen hagynak ezen apró szórakozások, és csak a menedzselésre akar koncentrálni, a fejlesztők neki szánják a paleontológusokat, akik elvégzik a kutatómunkát. A minijátékok között a felbőszült óriás húsevők megnyugtatása és a beteg állatok gyógymódjának megtalálása igencsak fárasztóra sikeredett. Szerencsére ezeknek is megvan a maga helyettesítő épülete, így a vadállatbefogók automatikusan cselekednek. Az új kellékek között találni igen ötleteseket és hasznosakat. A mesterséges ásatás, a gleccser, a barlangi alagút vagy az új szórakoztatószemélyzet mind nagyon feldobják a parkot és még jól is mutatnak.

Zoo Tycoon 2: Extinct AnimalsZoo Tycoon 2: Extinct AnimalsZoo Tycoon 2: Extinct Animals

A teremtés eredménye


Az Extinct Animals az eddigi legjobb kiegészítőnek tekinthető, igen sok és értékelhető tartalommal ruházza fel az alapjátékot. A gépigénnyel nem lesz gondunk, de ne is várjunk lélegzetelállító grafikát. A kedves állatok és a hangulatos környezet mellett, azért szemet szúrnak az objektumokon és egymáson áthaladó élőlények, valamint az elnagyolt animáció is zavaró, a poligonszám is a múlt évezredet idézi. A hangok és a zene minősége nem javult, de eddig sem volt rossz. Passzol az alap koncepcióhoz és a fiatalabb korosztály ízléséhez. Továbbra is kellemesen szórakozhatunk vele, a rajongók szeretni fogják, de manapság szerintem ez már kevés.