Tesztek

Amikor az ember azt gondolná, hogy nincs új a nap alatt, olyankor érdemes szétnéznie az indie kínálatban, ahol döbbenetesen ötletes játékokat lehet találni. A TIS-100 egy újabb csodabogár, amely a programozás alapjaiból kanyarint jóféle puzzle-játékot.

Sokszor elmondtuk és leírtuk már, de nem lehet eléggé hangsúlyozni: a fontosabb és nagyobb kiadók biztos sikerre hajtó AAA-s címei mellett mindenképpen érdemes figyelni az indie fejlesztéseket, hiszen azok egyedi, klasszikus és új ötleteket egyaránt feldolgoznak. Ha pedig nem izgatnak minket a kisköltségvetésű garázsfejlesztések, nagyszerű címekről maradhatunk le. Olyanokról, mint mondjuk a Subterrain.

Pixeles grafika, szadizmusba hajló nehézségi fok, komplex játékmenet bárminemű segítség nélkül – ne szaladj ki a világból ezek hallatán, mert a Serpents of the Staglands esetében ez nemcsak a mérleg negatív, de a pozitív oldalát is nyomja.

Mélyen a föld alatt húzódik meg az emberiség utolsó bástyája, melynek lakói éppen forradalomra készülődnek, a jó felütés ellenére azonban elmarad a katarzis, a Traverser ugyanis egy szinte minden ízében csalódást keltő platform-kalandjáték lett.

Hajóra szállni élvezet, gyorsabban süvít, mint a képzelet. Átírva kicsit a klasszikus sorokat mindez remekül illik a Windwardra, amely ügyesen eleveníti fel a Pirates! emlékét, emellett pedig kiválóan relaxál is a sok pörgős és akciódús játék mellett.

Egy fejlesztő, akit mindenkinek ismernie kellene, bár kevesen ismerik. Egy játék, amit mindenkinek ajánlok, bár nem való mindenkinek. Egy cikk, mely nehezen született meg, mert az íróját elrabolták az ufók, és nem eresztették. De ő nem is akart elmenni.

Megérkezett teljes pompájában a Haemimont Games démonölős, leginkább a Van Helsing és Diablo címekre emlékeztető ARPG-je, s bár sokat nem vártunk tőle, az utóbbi idők egyik legkellemesebb csalódását okozta, sőt: meglepett minket!

Az újabb várostromok után sóvárgók ismét leckét kapnak a Stronghold Crusader 2-ből, ugyanis két új karakter érkezett a minap a Szentföldre. Sűrűsödik a mezőny, tágul a határ, de szép is minden... vagy mégsem?

Mitől lehet igazán sikeres egy sportjáték? Alapvetően a megvalósítástól, a hangulattól, illetve a kiegyensúlyozott játékmenettől kerülhetnek be a zsáner darabjai a közönségkedvencek közé, a Psyonix pedig mindent megtett és megtesz üdvöskéje érdekében.

Ant-Man nemcsak a mozik filmvásznára, de a flippergépbe is beköltözött a Zen Studios jóvoltából, amely a főhős nevéhez hűen egy kisméretű, ám annál mókásabb asztalt szentelt a Marvel hősének.

A Steamen megforduló indie játékok tömegében elég gyakran akadhatunk múltidéző alkotásokra, ezek közül viszont ritka a valóban szóra érdemes cím. A Dinocide viszont ügyesen hozza a NES-korabeli programok stílusát és tartalmát.

Ki ne ábrándozna arról, hogy sikeres kalandor lesz valami fantasyvilágban, hogy aztán regék szülessenek róla, és legendás szörnyek meneküljenek előle? Nos, a „valóság” ennél azért komorabb – de csak picivel. Itt az új RPG-menedzser-roguelike hibrid, a Guild of Dungeoneering!

Godzilla 60 év után is a szörnyek királya, ezt a legújabb feldolgozás is megerősíti. Ahogyan azt is, hogy a fejlesztők még ma sincsenek teljesen tisztában azzal, hogyan kellene a virtualitásba adaptálni az óriásgyík tombolását. A PS4-es verzió ebből a szempontból fél siker.

Bajba jutott birodalmak utolsó pillanatban bevágtató hőseiből sosem elég, főleg ha a Civvel nyakon öntött fantasyközegbe érkezik egy újabb bátor jelölt. Szerencsére ez a mostani nem egy sánta gebén jött, mert a gyorsaság kulcstényező lesz...

A kék egek meghódítása még várat magára, a négyévnyi fejlesztés után révbe ért Vector Thrust ugyanis minden szempontból gyenge lett. Csúnya, unalmas, hiányos és bugoktól hemzseg, egy igazi katasztrófa, amit ilyen állapotban nagy hiba volt kiadni.

Négy év kemény munkája után megjelent a Portal 2 rajongói kiegészítője, a Portal Stories: Mel, ami közel két tucat, az eredeti játékban látottaknál sokkal keményebb és csavarosabb feladvánnyal várja a sorozat rajongóit. Mindezt ráadásul teljesen ingyen.

Egy remek alapjáték után kellett nagyot villantania a Road To Gehennának, de nem volt miért aggódni: igen komolyan kellett volna dolgozni azon a készítőknek, hogy elrontsák ezt a DLC-t, és ez eszük ágában sem volt. Kisujjból kirázták a kötelezőt.

Rohamtempóban épül a Grinding Gear Games névhű játéka, a Path of Exile. Rendszeresen érkeznek a frissítések, az új ligák a profi, igazságos free-to-play alapokra helyezett akció-RPG-hez – most pedig eljött az idő, hogy a negyedik fejezettel új korszak kezdődjön a játék életében.

Hagyományos tower defense címekkel Dunát lehetne rekeszteni a Flash-oldalakon, ezért sokak szerint nincs is létjogosultságuk „komoly”, steames játékként. Ám ahogy azt már a műfaj több képviselője is bizonyította, nagyon is van, ha elég jók hozzá.

Újabb hipster játék, ami igazából nem is játék, mondhatná az, aki kizárólag gameplay-videó alapján vesz meg bármit is, és igen, a Her Story inkább interaktív novella, semmint hagyományos értelemben vett játék – mégis eredetibb, ötletesebb, innovatívabb, mint bármi, ami az elmúlt pár esztendőben megjelent.

Közel két év kellett ahhoz, hogy megjelenjen a Final Fantasy XIV első nagyobb kiegészítője, de megérte rá várni, mert a Heavensward egészen elképesztő mennyiségű tartalommal lett megtömve. Viszont érdekes módon elég komolyan meg kell dolgozni a megnyitásához…

A MOBA, azaz a Multiplayer-Online-Battle-Arena, manapság igen népszerű a játékiparban. Ez egy Warcraft 3 modifikációból kinőtt műfaj, ami egyesíti a stratégiai játékok és a szerepjátékok tulajdonságait. Van benne szintlépés, farmolás, tárgyvásárlás, mindez egy multiplayer csapatalapú küzdelembe öltve.

Bár a Bioware saját sci-fi trilógiája sok rajongó számára megosztó (viszont saját véleményem szerint hibái és nyitott kérdései ellenére is zseniális) véget ért, de a búcsú tőle a Citadel DLC-ben minden rajongó számára egyöntetűen tökéletes és keserédes.

A háború sosem változik, ahogy az sem, ahogy a játékok bemutatják – a Sunset most mégis teljesen máshogy közelít a témához, úgy, ahogy korábban gyakorlatilag senki: éretten.