Tesztek

A Steamen megforduló indie játékok tömegében elég gyakran akadhatunk múltidéző alkotásokra, ezek közül viszont ritka a valóban szóra érdemes cím. A Dinocide viszont ügyesen hozza a NES-korabeli programok stílusát és tartalmát.

Ki ne ábrándozna arról, hogy sikeres kalandor lesz valami fantasyvilágban, hogy aztán regék szülessenek róla, és legendás szörnyek meneküljenek előle? Nos, a „valóság” ennél azért komorabb – de csak picivel. Itt az új RPG-menedzser-roguelike hibrid, a Guild of Dungeoneering!

Godzilla 60 év után is a szörnyek királya, ezt a legújabb feldolgozás is megerősíti. Ahogyan azt is, hogy a fejlesztők még ma sincsenek teljesen tisztában azzal, hogyan kellene a virtualitásba adaptálni az óriásgyík tombolását. A PS4-es verzió ebből a szempontból fél siker.

Bajba jutott birodalmak utolsó pillanatban bevágtató hőseiből sosem elég, főleg ha a Civvel nyakon öntött fantasyközegbe érkezik egy újabb bátor jelölt. Szerencsére ez a mostani nem egy sánta gebén jött, mert a gyorsaság kulcstényező lesz...

A kék egek meghódítása még várat magára, a négyévnyi fejlesztés után révbe ért Vector Thrust ugyanis minden szempontból gyenge lett. Csúnya, unalmas, hiányos és bugoktól hemzseg, egy igazi katasztrófa, amit ilyen állapotban nagy hiba volt kiadni.

Négy év kemény munkája után megjelent a Portal 2 rajongói kiegészítője, a Portal Stories: Mel, ami közel két tucat, az eredeti játékban látottaknál sokkal keményebb és csavarosabb feladvánnyal várja a sorozat rajongóit. Mindezt ráadásul teljesen ingyen.

Egy remek alapjáték után kellett nagyot villantania a Road To Gehennának, de nem volt miért aggódni: igen komolyan kellett volna dolgozni azon a készítőknek, hogy elrontsák ezt a DLC-t, és ez eszük ágában sem volt. Kisujjból kirázták a kötelezőt.

Rohamtempóban épül a Grinding Gear Games névhű játéka, a Path of Exile. Rendszeresen érkeznek a frissítések, az új ligák a profi, igazságos free-to-play alapokra helyezett akció-RPG-hez – most pedig eljött az idő, hogy a negyedik fejezettel új korszak kezdődjön a játék életében.

Hagyományos tower defense címekkel Dunát lehetne rekeszteni a Flash-oldalakon, ezért sokak szerint nincs is létjogosultságuk „komoly”, steames játékként. Ám ahogy azt már a műfaj több képviselője is bizonyította, nagyon is van, ha elég jók hozzá.

Újabb hipster játék, ami igazából nem is játék, mondhatná az, aki kizárólag gameplay-videó alapján vesz meg bármit is, és igen, a Her Story inkább interaktív novella, semmint hagyományos értelemben vett játék – mégis eredetibb, ötletesebb, innovatívabb, mint bármi, ami az elmúlt pár esztendőben megjelent.

Közel két év kellett ahhoz, hogy megjelenjen a Final Fantasy XIV első nagyobb kiegészítője, de megérte rá várni, mert a Heavensward egészen elképesztő mennyiségű tartalommal lett megtömve. Viszont érdekes módon elég komolyan meg kell dolgozni a megnyitásához…

A MOBA, azaz a Multiplayer-Online-Battle-Arena, manapság igen népszerű a játékiparban. Ez egy Warcraft 3 modifikációból kinőtt műfaj, ami egyesíti a stratégiai játékok és a szerepjátékok tulajdonságait. Van benne szintlépés, farmolás, tárgyvásárlás, mindez egy multiplayer csapatalapú küzdelembe öltve.

Bár a Bioware saját sci-fi trilógiája sok rajongó számára megosztó (viszont saját véleményem szerint hibái és nyitott kérdései ellenére is zseniális) véget ért, de a búcsú tőle a Citadel DLC-ben minden rajongó számára egyöntetűen tökéletes és keserédes.

A háború sosem változik, ahogy az sem, ahogy a játékok bemutatják – a Sunset most mégis teljesen máshogy közelít a témához, úgy, ahogy korábban gyakorlatilag senki: éretten.

A Ronin egy mondatba sűrítve igencsak komoly cuccnak tűnik: bosszúszomjas bukósisakos nindzsaként kell nagy hatalmú gonosztevőket levadásznunk egy hibrid, valós idejű és körökre osztott megoldásokat egyaránt tartalmazó játékban. Sajnos a valóság azonban ennél picit árnyaltabb.

A Pillars of Eternity után semmi meglepő nincs abban, ha még ugyanabban az esztendőben megjelenik egy másik, a klasszikus RPG-k világát idéző játék – az azonban izgalmasabbá teszi a hírt, hogy az RTS-ek stílusát is vegyítő Kyn egy kétemberes csapat alkotása.

A Paradox sikerjátéka újabb komoly kiegészítőt kapott, és ezúttal nincs finomkodás, mint Way of Life-ban. A középkori örömök hajszolása után a Horse Lords jurtát állít, nyilakat hegyez, és odacsap a nyugatnak!

Az indie fejlesztőknek köszönhetően a kissé kopottas, körökre osztott stratégia műfaja sincs elhanyagolva: a Legends of Eisenwald a középkori Németországba kalauzol el minket, hogy kastélyokat foglaljunk el, és néha jól leverjünk pár parasztot.

Thomas Paine 1776-ban megjelent Common Sense, azaz a Józan ész című politikai röpirata úgy tűnik, megihlette a Paradox svéd koponyáit, és innentől reménykedhetünk, hogy a soron következő kiegészítő nem csupán a címében, de szellemiségében is követni igyekszik azt.

A 2015-ös év a börtönöké: tavasszal megjelent az Escapists, ahol szökni kell, ősszel pedig érkezik a végleges Prison Architect, ahol pedig ellenkezőleg, börtönt kell építeni – a furcsa helyzet az, hogy az utóbbi szórakoztatóbb.

Egy varázsvilág kiált segítségért, mert egy gonosz boszorkány tartja rettegésben lakóit, de ami ennél is vérlázítóbb, főszereplőnk édesanyját is fogva tartja. A feladatunk tehát megmenteni mindenkit, majd újraegyesíteni a családot. Nem bonyolult, ugye?

Szerencsére manapság sem halt ki a 2D-s platformerek műfaja, sőt, még a nagyobb cégek is rendre újabb és újabb kísérleteket tesznek a zsáner felélesztésére. Ezúttal a Sega próbálkozik Tembót, a vagány elefántot szélnek eresztve, akin a világ sorsa múlik.

A világnak ezúttal is egy hősre van szüksége, hogy az megküzdjön a túlvilági fenevadakkal és borzalmas szörnyetegekkel: az Odallus segítségével visszatérhetünk gyermekkorunk legszebb emlékeket produkáló videojátékaihoz, ráadásul igazán minőségi formában.

Mi történik akkor, ha egy tapasztalt fejlesztőcsapat egy jól bevált szériát nem bővít, hanem inkább csak elvesz a megszokott tartalomból, miközben a játékmenetet és a minőséget majdnem a maximumig húzza? A Formula 1 aktuális epizódja erre ad tökéletes választ.