Tesztek

A Double Fine fejlesztői mindig is híresek voltak arról, hogy játékaik nem álltak be a sorba, és mertek egyediek lenni – még akkor is, ha ez néha azzal járt, hogy a minőség, a fókusz vagy a tartalom volt a vízió és a valóság harcának elszenvedője. A Massive Chalice lenne az első kivétel?

Bizton mondhatjuk: nincs olyan hónap, amikor ne jönne legalább egy pixelpornóba fulladó indie-játék. A Duck Game a következő versenyző, amelybe a készítők annyi vad ötletet zsúfoltak, ahány hápogást hallani egy kacsafarmon töltött átlagos nap során.

A motorozásban igen tapasztalt Milestone S.r.l. a WRC-t követően a MotoGP-szériát frissíti fel évről évre, hogy a sportág szerelmeseinek mindent megadjon, ami elvárható. De vajon tényleg a maximumot sikerül hozni az aktuális szezonnal, vagy csak az elvárhatót?

A legtöbb túlélőhorrorral az a baj, hogy ha az ember kiismeri a metodikájukat, semmi sem marad bennünk, ami miatt érdemes újra elindítani őket. Erre a problémára találtak megoldást a Monstrum fejlesztői – igaz, valójában csak egy lyukat tömtek be egy másikkal.

1959. január végén az egyetemista Igor Alekszejevics Djatlov néhány társával, valamint egy tapasztalt magashegyi túravezetővel útnak indult az Otorten-hegy felé egy kéthetes felfedező kirándulás során. Egyikük sem élte túl az azóta is rejtélyes kalandot.

Tudom, utálod a MOBA-kat. Ki nem állhatod, hogy már a csapból is az folyik, hogy milyen népszerű a DotA 2, milyen új hősök érkeztek a League of Legendsbe, ennyi vagy annyi pénz jött össze a nemzetközi bajnokságra. De mielőtt lapozol egyet, ezt az egy cikket még olvasd el, ugyanis ez a játék pontosan neked készült!

A művészkedős játékok új erőre kaptak az indie térnyerésével, azonban nem minden arany, ami fénylik, szokták mondani. Nos, a Toren első ránézésre fantasztikus ICO-klónnak tűnik, öt perc játék után azonban rájövünk, hogy csak egy közepes utánzat.

A Square Enix sem szeret lemaradni a játékiparon végigsöprő trendekről. A felújítás-karavánra már többször is jegyet váltottak, most pedig a Final Fantasy X/X-2 duó indul ismét útjára. A PS3- és PS Vita-felújítások után PS4-re is megjelent a masszív JRPG-csomag.

Amíg a Nintendo hozza a rá jellemző minőségi színvonalat, addig a játékostársadalom elnézi a japán mamutnak, hogy ugyanazokkal a kabalákkal építgesse birodalmát. A Splatoon képében azonban friss univerzum és egy új játékstílus mutatkozik be Wii U-n!

Ha nem is övezte felfokozott várakozás a Destiny második kiegészítőjét, sokan mégis azt remélték, hogy a Bungie tényleg beváltja a szavát, és az extra fejlesztési időt az alapjáték és az első DLC által elkövetett hibáik elkerülésére fordítja. Sajnos a végeredmény nem ezt mutatja...

Négy hosszú év után megérkezett Magicka folytatása, szóval itt az ideje, hogy újra magunkra öltsük a köpenyt és a fejünkbe húzzuk a varázslókalpagot, hogy hűséges botunkkal útnak indulva újra felrobbantsuk társainkat. Néha azért kérjünk elnézést.

Ha nosztalgiával fűtve gondolsz vissza a kilencvenes évek elejére, amikor a szombat délelőtti külföldi adók rajzfilmjei jelentették a megváltást, akkor vess egy pillantást erre a játékra: a Chroma Squad a sentai zsáner előtt tiszteleg, nem is akárhogyan!

B.J. Blazkowicz visszatért, a ’60-as évek náci világbirodalma helyett viszont ezúttal „természetes környezetében”, az okkult erőkkel átszőtt második világháborúban küldi harcba a MachineGames. De vajon elég volt egy év felkészülési idő a misszióra?

Biztosan sokaknál tele a Steam kuckó padlása a roguelike és indie szerepjátékok táborát gyarapító szoftvercsomagokkal, de a júniusi horogra akadt fura szerzet egészen biztosan nem hasonlítható egyik korábbi zsákmányhoz sem. Monokróm monitorokat előkészíteni, támadnak az ASCII katonák!

Több mint fél évvel az Evil Within megjelenése után végre Juli Kidman történetére is pontot tesz a Tango Gameworks. A Consequence DLC már nem olyan átütően újszerű, mint az Assignment volt, hangulata és felépítése azonban így is bőven ajánlott csomaggá teszi.

Ugye ismered az érzést, amikor nagyon vársz valamit, aztán amikor megkapod, bármennyire is jó és szép, mégsem tudsz neki szívből örülni, és olykor még azt sem tudod megmagyarázni (mert tán magad sem érted), hogy miért? Nos, számomra ilyen a Broken Age második része.

Elérkeztünk a borgoviai szörnyvadász utolsó kalandjához, a finálé azonban keserédes: a lantot grandiózus befejezés helyett egy eddiginél is látványosabb, ám meglehetősen soványka búcsúval tesszük le, összességében kellemes szájízzel elválva a sorozattól.

Nagyjából ötévnyi, javarészt publikus fejlesztés után mérföldkőhöz érkezett a Kerbal Space Program: megjelent a véglegesnek mondható, 1.0 változat. És bár hosszú évek óta rendszeresen repülünk vele, a teljes változatot végre különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül is tesztelhettük.

A Metal Slug keresztezése a Keresztapával, avagy egy őrülten pörgő, látványos akcióplatformer spagetticsíkos öltönyben, sok fegyverrel, vérrel és süteménnyel. A menü valóban ínycsiklandozó, elfogyasztása után azonban mégis éhes marad az ember...

Az Astragon kiadó olcsó húsú, híg levű játékborzadályai és a Surgeon Simulator-féle clumsimek után nem csoda, hogy ferde szemmel közelítek egy büszkén szimulátornak aposztrofált autószerelő-játékhoz – csalódásom azonban nagyon kellemesnek bizonyult.

Visszatért a hatalmas vándorcirkusz, a közkedvelt színészekkel és színésznőkkel, akik a ringen belül (és kívül) élet-halál harcot mímelve szórakoztatják el a nagyérdeműt, amely sikítva, ordítva és önkívületi állapotban neveket kántálva élvezi a műsort.

Felébredsz egy idegen bolygó kihalt bázisán. Mindenfelé zsoldosok, mutánsok, meg egy rejtélyes fertőzés. Fegyvered van, de lőszered alig, úgyhogy lopakodnod kell, ha túl akarod élni a kalandot. Ezzel nyit a Solarix, és ez minden, ami érdekes benne.

Kezünk közé kaptuk a Cliffhanger Productions orkoktól, sárkányoktól, törpéktől és tündéktől sem mentes játékát, ami a sötét, disztópikus, és a fantasyelemek ellenére jövőbeli Bostonba kalauzol el minket. Kezdődjék a hajsza az árnyékok között!

Temetni jöttem Cézárt, nem dicsérni – valahogy így kezdődik Antonius gyászbeszéde. Nos, mi is azért gyűltünk össze, hogy tisztelegjünk a megboldogult Full Control stúdió maradványai előtt. És persze azért, hogy megtudjuk, nincs-e mégis valami dicsérni való a csapat utolsó alkotásában.