Tesztek

A Valve fejlesztőcsapatát senkinek nem kell bemutatnom. Olyan játékokat tettek le az asztalra, mint a Half-life, Portal és Counter-Strike, valamint ennek a tesztnek az alanyát: a Left 4 Dead sorozatot. A Half-Life által elért, single player játékpiacot meghódító siker után, az említett játék modifikációjából teljes játékká avanzsáló Counter-Strike-al, valamint a Team Fortress Classic c. játékkal biztosította előkelő helyét a Valve Corporation a többszemélyes játékok kategóriájában is. Ezt a pozíciót a multiplayer játékok egyre duzzadó és folyton változó piacán máig őrzi az előbb szóbahozott többszemélyes játékok aktuális epizódjainak töretlen népszerűségével, valamint „új jövevények” sikerességével. Ilyen például a felkarolt MOBA király: a DOTA 2 és kooperációra építő játékok egyik ékköve: a Left 4 Dead. Nos… az biztos, hogy egyik imént felsorolt címmel sem nyúltak mellé a Valve szakemberei.

A „régen minden jobb volt” egyfajta hazai mém, ami azonban igazságot legfeljebb nyomokban tartalmaz. Ennek ellenére jól eshet visszatérni a klasszikus ezredfordulós RTS-ek világába addig is, amíg a Starcraft II befejező epizódjára várakozunk.

A Thomas Was Alone után Mike Bithell egy teljesen más, lényegesen komolyabb fába vágta a fejszéjét. A Volume a lopakodós játékok desztillált esszenciáját párosítja az akciójátékok pergő ritmusával, majd csomagolja az egészet egy érdekes történetbe.

Pozitív csalódások. Talán a legjobb pillanatai a videojátékos hobbinak, mikor egy program kapcsán rossz vagy éppen átlagos élményt várnánk, majd a meglepetés erejével csap le ránk a hangulat vagy a látvány. A Klaus is ilyen, elvégre a La Cosa Entertainment nagyszerűen összerakta a PS4-exkluzív platformert.

A GOG-os újrakiadást és a mobilos felrázást követően végre PC-s újrarázást is kapott a szöveges szerepjátékok talán utolsó nagy uralkodója – uralkodóképzés élesben!

Végeláthatatlan eső, örök sötétség, neonfényben pompázó utcák, szadista hatóságok, gátlástalan megavállalatok és azok kegyetlen zsoldosai – ez a Satellite Reign világa. A Syndicate szellemi örököse mocskos, kegyetlen és végtelenül szórakoztató játék.

Nehéz szülés volt, de végre itt van közöttünk Max, immáron az Avalanche Studios alkotásában, hogy az országutak bandái rettegve meneküljenek a homokdűnék alatti titkos rejtekhelyek biztonságába, mikor meghallják nevét, vagy éppen autójának közeledtét.

Komor hangulat, brutális ellenfelek, óriási szörnyetegek, minden sarkon ott leselkedő halál. Akik kenik-vágják a King’s Fieldeket, Souls-játékokat, sőt még a Bloodborne-t is végigjátszották már legalább háromszor, azoknak jelenleg várniuk kell a DS harmadik epizódjáig. Hacsak nem állnak neki egy új, egeres indie kalandnak.

A PixelJunk sorozatban eddig sok mindent láthattunk, de olyat még nem, amilyen a Nom Nom Galaxy. Ebben a sandbox, építgetős játékmenet keveredik egy gyár menedzselésének ügyes-bajos teendőivel, egy érdekes, bár hibáktól nem mentes receptet alkotva.

Videojáték a videojátékokról, kihasználásra váró bugokkal, szabadon átalakítható világgal, és egy olyan történettel, amit maga az élet írt: végtelenül egyedi paródia humor nélkül, az élvezetnek szentelve.

Nem sok játékkészítőnek adatik meg, hogy fél évtizednél is többet ülhet a következő játékán, de ha az embert Kodzsima Hideónak hívják, gyermeke pedig az a sorozat, amely hegyeket mozgat meg és gépeket ad el, akkor semmi sem elképzelhetetlen – még az sem, hogy a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain újradefiniálja a lopakodós játékok műfaját.

Vérgőzös bosszúhadjáratának során Kratos világokat és isteneket pusztított el, hogy így, leszakított testrészeken lépdeljen be a halhatatlanság panteonjába, ahova a belépőt a PS-brand szolgáltatta számára, közben minden idők legkegyetlenebb „hősévé” téve őt.

Eljött az anime-rajongók ideje, hiszen a szigetországban már tavaly debütált, a legismertebb sorozatok karaktereit egy irtózatos csatára összeengedő J-Stars Victory VS egy plusz jelzéssel a végén megjelent nálunk is, ráadásul immáron PS4-re is.

Amikor az ember azt gondolná, hogy nincs új a nap alatt, olyankor érdemes szétnéznie az indie kínálatban, ahol döbbenetesen ötletes játékokat lehet találni. A TIS-100 egy újabb csodabogár, amely a programozás alapjaiból kanyarint jóféle puzzle-játékot.

Sokszor elmondtuk és leírtuk már, de nem lehet eléggé hangsúlyozni: a fontosabb és nagyobb kiadók biztos sikerre hajtó AAA-s címei mellett mindenképpen érdemes figyelni az indie fejlesztéseket, hiszen azok egyedi, klasszikus és új ötleteket egyaránt feldolgoznak. Ha pedig nem izgatnak minket a kisköltségvetésű garázsfejlesztések, nagyszerű címekről maradhatunk le. Olyanokról, mint mondjuk a Subterrain.

Pixeles grafika, szadizmusba hajló nehézségi fok, komplex játékmenet bárminemű segítség nélkül – ne szaladj ki a világból ezek hallatán, mert a Serpents of the Staglands esetében ez nemcsak a mérleg negatív, de a pozitív oldalát is nyomja.

Mélyen a föld alatt húzódik meg az emberiség utolsó bástyája, melynek lakói éppen forradalomra készülődnek, a jó felütés ellenére azonban elmarad a katarzis, a Traverser ugyanis egy szinte minden ízében csalódást keltő platform-kalandjáték lett.

Hajóra szállni élvezet, gyorsabban süvít, mint a képzelet. Átírva kicsit a klasszikus sorokat mindez remekül illik a Windwardra, amely ügyesen eleveníti fel a Pirates! emlékét, emellett pedig kiválóan relaxál is a sok pörgős és akciódús játék mellett.

Egy fejlesztő, akit mindenkinek ismernie kellene, bár kevesen ismerik. Egy játék, amit mindenkinek ajánlok, bár nem való mindenkinek. Egy cikk, mely nehezen született meg, mert az íróját elrabolták az ufók, és nem eresztették. De ő nem is akart elmenni.

Megérkezett teljes pompájában a Haemimont Games démonölős, leginkább a Van Helsing és Diablo címekre emlékeztető ARPG-je, s bár sokat nem vártunk tőle, az utóbbi idők egyik legkellemesebb csalódását okozta, sőt: meglepett minket!

Az újabb várostromok után sóvárgók ismét leckét kapnak a Stronghold Crusader 2-ből, ugyanis két új karakter érkezett a minap a Szentföldre. Sűrűsödik a mezőny, tágul a határ, de szép is minden... vagy mégsem?

Mitől lehet igazán sikeres egy sportjáték? Alapvetően a megvalósítástól, a hangulattól, illetve a kiegyensúlyozott játékmenettől kerülhetnek be a zsáner darabjai a közönségkedvencek közé, a Psyonix pedig mindent megtett és megtesz üdvöskéje érdekében.

Ant-Man nemcsak a mozik filmvásznára, de a flippergépbe is beköltözött a Zen Studios jóvoltából, amely a főhős nevéhez hűen egy kisméretű, ám annál mókásabb asztalt szentelt a Marvel hősének.

A Steamen megforduló indie játékok tömegében elég gyakran akadhatunk múltidéző alkotásokra, ezek közül viszont ritka a valóban szóra érdemes cím. A Dinocide viszont ügyesen hozza a NES-korabeli programok stílusát és tartalmát.