Amikor az Elite harmadik része megjelent, én a számítógépet még valami misztikus doboznak gondoltam, mert bár a csattogós falepkét tologató időszakomon rég túl voltam, de elég későn ismerkedhettem meg a kockaság világával, így a klasszikus Elite-epizódokról lemaradtam. 2014 nyarán figyeltem fel a készülő Dangerous alcímű újdonságra, melynél elkápráztatott a játék mérete és látványvilága, hiszen mindig is érdekelt a világűr, na meg a szimulátorok, és a nyílt, hatalmas bebarangolható területek is közel állnak a szívemhez. Azóta is nagy rajongó vagyok.
Ez történt az 1.0 kiadása óta
Az Elite fejlesztői nem követték az ipar többségénél tapasztalható „kiadjuk, javítjuk a nagyobb hibákat, de ennyi”-filozófiát, hanem a Horizons fejlesztése mellett az alapjátékról sem feledkeztek meg. Az 1.1-es verzióban a kötelező bugfixeken kívül megjelent a Community goal (közösségi célok), ami azt jelenti, hogy a játékosok beküldött javaslatai alapján, a Frontier által kijelölt helyeken például új űrállomások épülhetnek. Az építkezésekhez bárki csatlakozhat, általában nyersanyagokat kell szállítani, esetleg eltenni az útból egy akadékoskodó frakciót. Az egyik legérdekesebb így épült űrállomás, a Maia-rendszerbéli Obsidian Orbital: ez a helyszín 150 fényévre van a legközelebbi lakott rendszertől, a Plejádok-csillagköd közepén. Ráadásul a központi csillagnak egy kimúlt társa is van, sírhelyét egy kisebb fekete lyuk díszíti.
A Wingek (kötelékek) az 1.2-es verzióban jelentek meg. A funkció megkönnyíti a bandában tevékenykedők közötti kommunikációt, navigációt, valamint megoszthatóvá teszi a profitot és a vérdíjakat, több csapatmunkára sarkallva a játékosokat. Itt már új járgányokat is kaptak a parancsnokok: a Vulture-t és a Fer-de-Lance-t. A következő, 1.3-as verzió is hozott két új hajót, a Diamondback Explorert és az Imperial Couriert, de fő újítása a Powerplay, amivel a játék világában (is) megjelentek az oligarchák és csapataik, amiknek célja természetesen a minél nagyobb befolyás elérése a galaxisban. A játékos hűséget fogadhat ezeknek az érdekcsoportoknak, és siker esetén rangtól függően részesedést kap. A legvonzóbbak azonban a szintén rangoktól függően elérhető, exkluzív perkek, pl. nagyobb profit a kereskedésre, emelt vérdíjak, olcsóbb fegyverek, nagyobb jutalmak a felfedezésekért, és nem utolsó sorban különleges fegyverek. Mindegyik csoport más módszerrel próbál befolyást szerezni. Van, amelyik nyers erővel, más propagandával, esetleg ipari kémkedéssel, zsarolással, lefizetéssel, gyilkosságokkal. Az elvégzendő feladatok is eszerint alakulnak, így a harcos, bérgyilkos/kalóz, csempész és kereskedő beállítottságú játékos is találhat a stílusának megfelelő csoportot.
Gyanítom, hogy a Star Citizen befolyása miatt találták ki a készítők az 1.4-es frissítéssel aktivált Close Quarter Combat nevű új játékmódot, amelyben látványos helyeken (pl. egy bolygó gyűrűrendszerében keringő hatalmas, búvóhelyekkel teli űrállomáson) kell megvívniuk a pörgős multiplayer-csatákat a vállalkozó játékosoknak, bajnokságszerűen, egyenlő képességekkel rendelkező, nem módosítható űrhajókkal, deathmatch- vagy team deathmatch-módban. Ezúttal sem maradtak el az új járművek: Imperial Eagle, Federal Gunship, Federal Assault Ship. Az 1.5-ös frissítés az Horizons (2.0) megjelenésével együtt jött ki, és ahogy a verziószámból sejthető, ez a Horizonst nélkülöző játékosoknak is elérhető. Egy rakás újfajta küldetéstípussal színesíti az amúgy igencsak egyhangú bulletin boardot, de a fő attrakciót a csúcskategóriás, elképesztő méretekkel (és árcédulával) megáldott Imperial Cutter és Federal Corvette hajók jelentik, amelyeket a kisebb, már meglévő hajók módosított változatai, az Asp Scout, Keelback és Viper MkIV kísérnek. Na, most hogy letudtuk, miről maradtunk le a Dangerous óta, lássuk, mit is nyújt a teljes áron kiadott Horizons!
„What kind of sorcery is this?”
Alig hiszem el, pedig látom! Tényleg összehozta az angol csapat a bolygókra és holdakra való leszállást. Tavaly ilyenkor igencsak szkeptikusan álltam hozzá ezen ígéretükhöz. Nehéz volt elképzelni, milyen módon tudják kivitelezni, hogy milliárdnyi, azaz több százmilliárdnyi égitest valószerű, változatos domborzatot kapjon, és még be is lehessen barangolni azokat. Pedig ez nemcsak hogy sikerült, de a planéták elképesztően jól is néznek ki közelről, felszínüket kráterek, több kilométer mély árkok és magaslatok teszik egyedivé. Egyelőre csak a légkörnélküliekre lehet leszállni, ennek valószínűleg az az oka, hogy a légkörbelépés szimulációját még nem sikerült megoldania a fejlesztőcsapatnak (nem is ígérték a 2.0-ra, csak távlati cél). Na meg a legtöbb eddig elérhető űrszekér nem éppen olyan alakkal rendelkezik, ami sűrű légkörben való repülésnél előnyös és realisztikus lenne. Képzeljük csak el, hogy egy Anacondának vagy egy Type-6/7/9 teherűrhajónak az ormótlan teste milyen rossz légellenállási együtthatóval rendelkezhet! Emellett a földszerű bolygók és vízi világok esetében elvárható, hogy legyen valami növényzet is, nagyvárosok, a sarkok közelében úszkáló jégtáblák, illetve valami időjárásféle sem árt (miközben a kezem bilibe lóg). Elképzelhetetlen nagy feladatnak tűnik, de ha a domborzatot és a galaxist összehozták, talán ez is sikerülni fog a procedurálisan generált hókuszpókusszal.
A holdjáró ük-ük-ük... unokája
Ha az űrhajónk el van látva felszíni jármű hangármodullal (planetary vehicle module), akkor ajánlatos, hogy legyen is benne valami. Ez a valami jelenleg csupán egy Scarab nevű nyolckerékhajtású, géppuskaállványt alapáron tartalmazó, körülbelül autóméretű, pókra hajazó formájú kis jármű lehet, de bízom benne, hogy ez az igen rövid lista bővülni fog. Tényleg kicsi, mert ebben ülve, és visszanézve repülő eszközünkre látszik, hogy még a „kis” űrhajók sem aprók igazából, hiszen akár a legkisebb Sidewinderben is elfér több Surface Recon Vehicle (avagy SRV – ez a felszíni járművek kategóriája). Minden hozzávaló baráti áron érhető el, így a kezdő játékosnak sem kell hónapokig grindelni, hogy aszfalt… vagyis porbetyárkodhassanak. Az SRV-n jelen van a plasma repeater nevű fegyver, de ezzel ne próbáljunk űrhajókra lövöldözni, ugyanis nincs egy súlycsoportban a nagy vasak szuperágyúival. Ha nem kötekedünk, nem kell félni a fejünk fölött szálldogáló madárkáktól, mert azok radarján csak akkor jelenünk meg, ha tüzelünk rájuk. A bolygójárónk fegyverét tehát csak meteoritokra és egyéb „földi” célpontokra érdemes használni. Itt választhatunk az elég lassan működő automata és a jó kezekben gyors manuális célzás között. Az információszkennerrel, a bázisok kommunikációs pontjait lehet igénybe venni, hackelni.
A földi járművek fizikája elég jól sikerült (az irányításról már vegyesebbek a vélemények), az égitesten uralkodó gravitáció erősen befolyásolja a viselkedésüket. Alacsony tömegvonzásnál jobban csúszkál a verda, cserébe jó nagyokat lehet ugratni a dombokon. Magasabbnál viszont erősebb a tapadás, gyorsabb a földet érés, amire ajánlatos figyelni. Bizony könnyen sérül a gép, a pajzs pedig csak a fegyverek találatait tompítja, ellentétben az űrhajók pajzsával, ami nem ilyen válogatós. A legnagyobb poénja a kis kerekes pókunknak, hogy pár csöppnyi rakétával is ellátták, amik az ugratás közbeni irányítást szolgálják, mert fejjel lefelé talajt fogni nem jó. Akár Michael Knightnak is képzelhetjük magunkat a függőleges gyorsítórakéták használatával, ami a sorozatban látható turbo boosthoz hasonló mutatványt tesz lehetővé.
Mi van lent?
A felszínen is találhatók települések, ezek többsége bányászati és katonai létesítmény, amelyek elsősorban a felvett feladatoknál játszanak szerepet, egy kis lövöldözés, esetleg némi információ illetéktelen eltulajdonítása erejéig. Az ilyen létesítményeket általában repkedő kis drónok védik, ezeket már az SRV fegyverei is legyűrik. Előfordulnak nagyobb városok is, amelyekhez leszállóhelyek tartoznak. Az ilyen bázisokon elérhető szolgáltatások nagyjából megegyeznek az űrállomásokon már megszokottakkal, tehát gyakorlatilag egy kiterített űrkikötőről beszélhetünk. Az SRV radarjával meteoritokat lehet keresni, ezeket szétlőve és a cargo scooppal nyersanyagokat tudunk összeszedni, amiből különböző finomságokat állíthatunk elő, három fokozatban. A basic cucc kicsivel többet tud, mint a bolti, a standard jobb tulajdonságokkal rendelkezik, a premium pedig a legjobb. Természetesen a jobb minőségű holmikhoz több és ritkább nyersanyag kell. Fegyvereknél a drágább lőszerrel nagyobb sebzés érhető el, de lehet űrhajójavító csomagot is összerakni (felfedezőknek nagyon jól jön), vagy egyszer használatos FSD injection pakkot összeállítani – ebből a prémiumszintű megduplázza a következő hipertér ugrás maximálisan lehetséges távolságát.
Csak ne olyan sietősen
A tartalom tehát bővült, és ez jó. Viszont a Frontier is beleesett abba a tipikus hibába, hogy az ünnepekre mindenáron ki akarta adni a játékot, holott elidőzhetett volna rajta még egy kicsit, ugyanis hemzseg a hibáktól. Egyes GPU családokon egykilométeres közelségben eltűnnek a felszín textúrái, máshol többszáz méteres tüskék lógnak ki a földből, néha nem lehet üzemanyagot tölteni, van, akinek felszálláskor rögtön felrobban a több milliót érő űrhajója, és van, akinél a még le nem adott felfedezések vesztek el a 2.0-s frissítéskor. A személyes kedvencem a hibák közül a felszíni bázisok jégpálya-leszállóhelye. Ha rágurulunk egy ilyenre a Scarabbal, akkor minden tapadás megszűnik, állóra fékezett kerekekkel kell megvárni, amíg lecsúszunk a platformról.
Ezen hibák nagy része már a béta időszakban is jelen volt, és sokan jelentették is ezeket, de így sem halasztották el a megjelenést. Sajnos az egyik legégetőbb problémát, amely a magasabb szinteken elérhető küldetések jutalmával van kapcsolatban, még mindig nem sikerült orvosolni: ha már van egy közepes hajónk, egyszerűen nem éri meg küldetéseket teljesíteni, mert túl alacsonyak az értük járó jutalmak, így a kereskedés sokkal több hasznot hoz. Ez sokakat zavar, mégis kevesen merik említeni a Frontiernek, mivel ők gyakran az egyszerűbb megoldást, a nerfelést választják.
A fejlesztők mindenesetre állítják, hogy még nagyon sok változás várható, a Horizons ugyanis nemcsak egy kiegészítő, hanem amolyan szezonbérlet is: a vásárlók a 2016-os esztendő során újabb és újabb frissítéseket, DLC-ket kapnak, állítólag tele tartalommal. Hogy így lesz-e, az a jövő zenéje, azonban már most dicséretes, hogy a csapat nem köpte szemen a rajongókat, a Horizons ugyanis a hibái ellenére is ajánlott minden igazi fanatikusnak.
