Tesztek

Nem minden DLC-t tartunk a játékosok elleni bűnnek, és amikor először hallottunk az AC III alternatív történelmet megelevenítő kiegészítőjéről, azonnal felcsillant a szemünk. Aztán megérkezett a DLC, és szép lassan az arcunkra fagyott az elégedett mosoly...

A Ubisoft idén nem viccelt az Assassin’s Creedet illetően. PC-re és a nagy konzolokra elhozott egy ámulatba ejtő 3. részt, PS Vitán pedig egy olyan játékkal rukkoltak elő, amihez foghatót még nem nagyon láthattunk kézikonzolon. Kár, hogy a végső polírozásra már nem nagyon jutott idő a fejlesztők háza táján...

Éppen öt éve, hogy az Assassin’s Creed első része berobbant a videojátékos köztudatba, és bár a debütálás nem lett maradéktalanul sikeres, a Ubisoft tanult a hibáiból, és napjaink legerősebb sorozatát építette ki az orvgyilkosok kalandjából. Ami Altairnak nem sikerült, azt Ezio csípőből hozta: magával ragadó játékmenetet, tartalmas küldetéseket, érdekes karaktereket és izgalmas történetet. A tavalyi Revelations ugyan már a fáradás jeleit mutatta, de a kiadó időben lépett, és elhozta nekünk a valódi folytatást, amiben már egy új hős és egy új világ várja a rajongókat. A kérdés csak az, hogy megismétlődik-e az Assassin’s Creed II bravúrja,

Ami az elődnél nem sikerült, azt most maradéktalanul pótolja a CD Projekt. Régi vágy teljesül a konzolos Witcher megjelenésével, ráadásul olyan minőségi újrakiadásról van szó, amelynek minden fejlesztő számára a legkiválóbb példaként kellene megmaradnia!

Immáron harmadik alkalommal bújhatunk Ezio Auditore da Firenze bőrébe, ám ezúttal már nem Itália dombjai között kell rendet tennünk, a kötelességünk keletre, Konstantinápolyba szólít, ahol többek között egy ősi ereklyét feltáró kulcsgyűjtemény felkutatása, és a templomos erők megtörése lesz a feladatunk.

Szexszel mindent el lehet adni, azonban a sikerhez több kell. A lengyel recept szerint a meztelen csajok mellé kell még vér, erőszak, fajgyűlölet, és ha van rá lehetőség, koronás fejek is a porba hullhatnak: ezt egybeöntve ugyanis olyan történet kerekedik, hogy még a legelszántabb kritikusok sem találhatnak fogást rajta.

A bejelentést követően szkeptikusok voltunk az ACB-vel kapcsolatban, rókabőrt kiáltva nem hittük, hogy egy év alatt a második részhez méltó új epizódot lehet készíteni. Így utólag töredelemesen bevallhatjuk, hogy tévedtünk, a Ubisoft Montreal megcsinálta, mi pedig csendben tátjuk a szánkat.

A sztori középpontjában egy mesebeli táj, egy varázserővel bíró maszk, valamint egy titokzatos hős, Gabriel Belmont áll. Ő a Fény Testvériségének tagja – feladatuk a vidék ártatlanjainak védelme, valamint hogy fenntartsák az egyensúlyt a sötétség erőivel szemben. Minthogy a Lords of Shadow totális újragondolása a lassan negyed évszázados és kissé megfáradt Castlevania sorozatnak, ennek megfelelően szakít az előzmények ezer évet átölelő történetvonalával, azonban kedves gesztusként a sorozatban eddig szerepet kapó helyszínek vagy karakterek, még ha csak említés szintjén is, de ezúttal is képviseltetik magukat. A madridi fejlesztőiroda évek óta csúcsra járatott Mercury Engine motorjának legújabb változata először vizsgázik élesben: a technikai háttér minden képzeletet felülmúlóan részletesen jeleníti meg főhősünk zivatar áztatta csuromvizes ruhaszöveteit, bámulatosan hangulatos az évszázados romok hasadékaiban kapaszkodni – de a fagypont körüli hőmérséklet keltette leheletek is hátborzongatóan atmoszferikusra sikeredtek. A gyönyörű vizuális megjelenítéssel, finomhangolt játékelemekkel, széles skálán mozgó ellenfelekkel és egész képernyőt betöltő gólemekkel kétség sem férhet hozzá, hogy igazán igényes darabbal van dolgunk, még akkor is, ha helyenként az Assassin’s Creed vagy a God of War ihlette jelenetek köszönnek vissza. A kamerabeállítás az egyetlen olyan aspektusa a játéknak, amivel egyáltalán nem kell vesződnünk, talán ennek is köszönhető, hogy minden egyes táj olyan élénk, dús és részletgazdag, hogy kedvünk lenne megérinteni.

A Szabó név hallatán persze felhördül az emberfia, de valójában csak a hölgy férje – Etienne Szabó, az idegenlégió magyar származású tisztje – kapcsán mutatható ki némi szittya rokonság. A játék és valóság közti párhuzam pedig lényegében kimerül annyiban, hogy a főszereplő brit és kém, no meg hölgy, akit Violette-nek hívnak. A főhős tevékenységi köre is sokkal szélesebb (és véresebb), mint a realitásban, hisz az eredetileg Sabotage 1943 munkacímmel futó alkotás a 2. világháborús, lopakodós-késes, szabotőr jellegű műfajban készül utat törni magának. A kameraállás a női karaktereknél megszokott nézd a hátsóm beállítást szorgalmazza, és bár sokszor fogjuk kombinéban látni a törékeny idomokat, ez nem az a játék, ahol a csábításnak szerepe van. Sötétből kinyúló hideg acél tesz pontot az ilyen ábrándokra…

Miközben reneszánsz korabeli „rokona” a nagyobb konzolokon hatalmas sikert aratott, a középkori arab gyilkos, Altair visszatér PSP-re.

Valószínűleg nincs olyan olvasónk, akinek be kellene mutatnunk az Assassin’s Creed nevű játékot, a Ubisoft tavalyi nagy dobását, amit mindenki messiásként várt a bejelentés óta. Cirka négy hónappal ezelőtt a fátyol lehullott a játékról, Xbox360-on mindenki nekiugrott a középkorban tevékenykedő Altair kalandjainak és bizony kiderült, hogy nem minden arany, ami fénylik. Néha csak ezüst...