Kevés olyan játék van idén, amit akkora várakozás előzött meg, mint az Assassin’s Creed harmadik részét. Az elvárások persze nem alaptalanok, hiszen az AC-széria az elmúlt években egybeforrt az igényesség fogalmával, és az új részt úgy harangozták be, hogy az legalább akkora változást fog hozni, mint a 2009-es második rész -- az alábbiakban kiderül, hogy sikerült-e beváltani az ígéreteket.

Meglepő kezdés

Az első piros pont azért jár a fejlesztőknek, mert egy olyan nyitánnyal várják a játékost, amire senki nem számított. Azt hittük, hogy a kötelező tutorial után azonnal Connort irányíthatjuk, ám a sztori jóval a főhősünk születése előtt veszi fel a fonalat (1754-ben), és még csak nem is az amerikai kontinensen. Azt, hogy kivel és hol léptek majd először akcióba, nem szeretnénk elspoilerezni, a lényeg az, hogy manapság -- mikor minden kikerül az internetre még a megjelenés előtt -- igen ritka, ha egy játék már az első percekben nem várt és kellemes meglepetést okoz. Az élmény viszont nem tökéletes, ugyanis a „titokzatos” szereplő magával hozza azt a kellemetlen tényezőt, hogy az AC III első 3-4 órája teljesen lineáris, nyoma sincs a korábbi részek szabadságának: előre meghatározott módon hajtjuk végre a program által ránk bízott feladatokat. Az új helyszínek ugyan részben ellensúlyozzák a monotonitást, de egy idő után azért elkezd viszketni az ember feneke, és alig várjuk, hogy lerázzuk magunkról a játék által ránk kényszerített béklyókat.

A természet gyermeke

Aztán a harmadik szekvencia végén jön egy váratlan fordulat, a játékosnak rendesen felszalad a szemöldöke, de morfondírozni nincs idő, mert pár perccel később már a vadonban találjuk magunkat, ahol az ifjú Ratonhnhaké:tont irányítva fedezzük fel az AC III friss funkcióit. Habár még a negyedik fejezetben is be vagyunk szorítva egy szűkebb területre, viszont megnyílik előttünk a nyomkeresés és a fák/sziklák megmászásának lehetősége, ráadásul vadászhatunk is a kedvünkre. Ez leírva ugyan nem tűnik feledhetetlen játékélménynek, de egészen részegítő, ahogy a gyönyörűen kidolgozott, szinte érintetlen erdőben villámgyorsan, a létező legegyszerűbb irányítás segítségével suhanunk a fák ágai között, majd a talajszinten különböző technikák (íj- és csalihasználat, csapdaállítás) segítségével elejtjük az állatokat. Az arra alkalmas fák megmászása, és az ágak közti közlekedés ugyanolyan kézenfekvő, mint a széria korábbi részeiben az épületeken való mozgás, ráadásul a főhős új mozdulatokat is tanul: a sűrű aljnövényzetben már automatikusan meglapul, a testét eltakaró nagyobb fedezékek (fák, falak, sziklák) mellé pedig önállóan odasimul. A két funkció pedig nemcsak a vadászatban lesz a segítségünkre, de később jól jönnek a lopakodáskor és az áldozatok becserkészésekor is.

Az elejtett vadakat meg is lehet nyúzni, az így szerzett portékát pedig a különböző árusoknál lehet pénzre váltani. Az állatok levadászása viszont nem mindig könnyű feladat, és még a technikára is érdemes ügyelni, hiszen a golyóval kilyuggatott prém kevesebbet ér, mintha a körülményesebb, de komolyabb „kárt” nem okozó csapdaállítással szereznénk meg az áhított bundát.

Vágjunk bele!

Hősünk persze nem sokáig örülhet a vadon nyújtotta békének, hiszen feltűnik a történet mozgatórugójaként funkcionáló Charles Lee, aki annyira magára haragítja Ratonhnhaké:tont, hogy az ifjú indián megfogadja: addig nem nyugszik, míg le nem számol a férfival. A „végzet” aztán a magányosan élő, egykori asszasszinhoz, Achilleshez irányítja a bosszúszomjas fiút, aki ezáltal nemcsak a templomosok és az orvgyilkosok közötti örök harc részese lesz, de még a függetlenségi háborúból is jócskán kiveszi a részét.

Fontos azonban kiemelni, hogy az Assassin’s Creed III nem a háborúról szól, Amerika születése csupán a kellően izgalmas hátteret adja a Connor nevet felvevő főhős tragikus történetéhez. Ezúttal még az asszasszin/templomos ellentét is kicsit a háttérbe szorul, és hasonlóan személyes sztorit kapunk, mint az Assassin’s Creed II esetében: a cél a bosszú, illetve Connor próbálja megvédeni népét a vérzivataros eseményektől. A hangvétel ellenére viszont az AC III minden eddigi résznél hűebb a történelemhez: a játékot számos valós figura (Charles Lee, George Washington, Marquis de La Fayette stb.) népesíti be, ráadásul a küldetéseink rendre olyan események körül és közben játszódnak, amelyekkel a történelemkönyvek lapjain is találkozhattok. Persze egy-egy felelet során nem lenne szerencsés Connor érdemeit firtatni a függetlenségi háborút illetően, de ennek ellenére igen dicséretes, hogy a fejlesztők nem nagyon ferdítettek a történelmen, maximum helyenként kicsit kiegészítették/kiszínezték azt. Arról nem is beszélve, hogy az írók nem estek abba a csapdába, hogy több száz év távlatából szimplán feketének és fehérnek állítsák be a szembenálló feleket. Hősünk ugyan a függetlenségért harcolók oldalát segíti, de pont az ő példáján keresztül láthatjuk, hogy hiába magasztos a cél, ha az elérése ártatlan életeket követel…

Maga a játék 12 szekvenciából, tehát 12 fejezetből épül fel, és ezt egészíti ki a jelenben tevékenykedő Desmond három küldetése. Csak a sztori végigvitele nagyjából 14-15 órát ölel fel, ami ugyan nem olyan sok, de legalább elmondható róla, hogy tisztességesen fel van építve, a célszemélyek kötelező levadászása mellett tele van változatos küldetésekkel, és számos emlékezetes pillanattal várja a játékosokat. Egyedül a végkifejlet okozhat majd csalódást, mert bár rengeteg választ kapunk, főleg az első civilizációt és Desmond szerepét illetően, de a lezárás ennek ellenére is összecsapottnak érződik, hiányzik belőle a valódi katarzis élménye.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!