A The Outer Worlds azon játékok közé tartozik, melyeken tisztán látszik, hogy az ambíció és a büdzsé nem egy szinten mozgott, ám most, hogy az Obsidian Entertainment már a Microsoft esernyője alatt tevékenykedik, minden adott egy igazán ütős folytatáshoz. A humorral átitatott sci-fi RPG második része október 29-től kívánja elcsavarni a műfaj kedvelőinek fejét, az idén már két címmel (Avowed és az Eidos-Montréallal közösen készített Grounded 2) jelentkező csapat pedig nem is nagyon rejtegeti a programot, hiszen számos alkalommal láthattuk, mit sikerült összehozni a techóriás istállójában. A „nagyobb, szebb, jobb” elgondolás mentén fejlesztett The Outer Worlds 2 természetesen az Opening Night Live-ról sem hiányozhatott, az új kedvcsináló pedig ismét megerősítette, hogy nem mondható biztosnak a Kingdom Come: Deliverance 2 győzelme az Év RPG-je kategóriában.
A fent mellékelt videó ezúttal nem az agyament perkekre és fegyverekre, vagy a pofás planétákra fókuszál, hanem a hősünk mellé szegődő társakra, akik jól láthatóan eléggé különböznek egymástól (legyen szó képességekről vagy személyiségről), így aztán mindegy, milyen stílusban játszunk, könnyedén megtalálhatjuk a hozzánk illő karaktert. Niles, Valerie, Aza, Inez, Marisol és Tristan mindent megtesznek azért, hogy a küldetés sikerrel járjon, az Obsidian eddigi munkásságából kiindulva pedig nem valószínű, hogy csalódnunk kellene a velük folytatott beszélgetésekben. Üröm az örömben (már akiket érdekel ez a téma), hogy romantikus kapcsolatot ezúttal sem folytathatunk a kompánia tagjaival, ám a dialógusok minősége és a társakhoz köthető küldetések bizonyára kárpótolni fognak ezért a kis „hiányosságért”.
További híreink a 2025-ös Gamescom-ról:
Call of Duty 7 kampány bemutató
Lords of the Fallen 2 előzetes
LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight előzetes
Folytatódnak Indiana Jones kalandjai
Brutális lesz a Ninja Gaiden 4
A Fatal Frame-et idézi a Silent Hill f
Elég para lesz a Cronos The New Dawn
World of Warcraft: Midnight cinematic trailer
Grace-re koncentrál a Resident Evil Requiem új előzetese
Íme, így fest a Black Myth: Zhong Kui
A borítóképek forrása: Steam