Három karaktertípus közül választhatunk, akik más-más fegyverekkel és képességekkel vannak felruházva. Alapból mindegyik karakter két fegyvert, illetve egy robbanószert vagy rakétavetőt vihet magával. Lássuk őket szépen sorban.

Gunner


Főbb jellemzői: lassú (90), rengeteg életereje van (150) és közepes távolságon belül gépágyújával komoly sebzést tud okozni. Egyedül neki lehet rakétavetője, amivel piszokmód felidegesíthetjük a tankkal közelítő ellenfeleinket. A jó Gunner ismertetőjegye, hogy mindig elsőként veti bele magát a harcba, és képes egyedül elbánni akár 2-3 ellenféllel is. Képességei közül az első a Pajzs, amivel ideiglenes védelmet biztosíthat saját maga számára, erre legalább egy pontot érdemes elköltenünk már az elején. A következő a Keg, azaz a robbanó hordó, amit maga elé dobhat. Tök értelmetlen képesség, soha senkit nem lehet ezzel megölni, de még sebezni is alig lehet vele – felejtsétek el! A következő a listánkon a Frenzy Fire, ez viszont a legnagyobb tutiság. A lehető leghamarabb maxoljátok ki, hiszen ennek köszönhetően rövid ideig képesek lehetünk sokkal pontosabban lőni és nagyobbat sebezni, ugyanis az alacsony sebzés alapból egy fájó pont a Gunner számára. A negyedik képességünkkel robbanószereket nyalhatunk fel a pályáról, legyen az felénk hajított gránát, vagy egy Commando által a zászló közelében felejtett ajándékcsomag (ennek megközelítése esetén alapból két-három végtaggal rövidülhet a leltárunk). A sor végérére maradt a Leg It, ami nemcsak a saját, hanem a közelünkben álló csapattagok számára is átmeneti sebességbónuszt jelent.

Tippek:

Ha jól akartok szerepelni a harcokban, akkor javaslom, hogy kezdjetek egy Leg Ittel, aminek köszönhetően az ellenfél közelébe kerülhettek és Neo-szerűen kitérhettek a legtöbb lövedék elől. Ezután jöhet egy gyors Frenzy Fire, és kapjátok szét az arcukat! Ha látod, hogy fogy az életerőd, lődd fel a pajzsot. Amint biztonságos a környék, használj kötszert és soha ne kezdeményezz új harcot 100 HP alatt. Két embert tutira lekaszálhatsz ezzel a módszerrel, csak az orvlövészek keseríthetik meg az életed. Fontos tudnod, hogy két képességet egyszerre nem használhatsz. Tehát a Leg It használatakor ha ellőjük a pajzsot is, a Leg Itnek lőttek, ha pedig a pajzs alatt benyomjuk a Frenzy Fire-t, nem marad semmi védelmünk.

Soldier


Ők az átlagbakák, akik egyaránt kiváló támogató és támadó karakterek. Életerejük jóval kevesebb, mint a Gunnereké (110), sebességük viszont cserébe kicsit jobb (100). Egyedül ők képesek kézigránátot cipelni, elsődleges fegyverük pedig egy géppisztoly. Lássuk sorban a képességeiket. Az első és egyben legfontosabb a Combat Medicine, amivel alapból 20-, később az 5. szinten akár 12 másodpercenként gyógyíthatjuk egyre hatékonyabban magunkat és a körülöttünk álló csapattársainkat. Minél több embert gyógyítunk, annál több tapasztalati pont üti a markunkat. Így aztán a jó Soldierek gyakran végeznek a pontlista élén, de ki sajnálja ezt tőlük, ha életeket mentenek a harcmezőn? Második képességük a Granade Spam, amivel egyszerre több gránátot hajítanak el a kívánt irányba. Azután következik a legidegesítőbb, legmocskosabb tulajdonságuk, a Burning Bullets – ennek használata lángoló lövedékeket eredményez. Ettől aztán az áldozat visítva fog rohangálni és persze folyamatosan sebződik. A következő a Blasting Strike, ezzel mindenféle járműveket és egységeket pofozhatnak el maguk elől, így rengeteg időt nyernek felgyógyulni vagy esetleg visszavonulót fújni. Sixth Sense névre hallgat az utolsó extrájuk, aminek hatására minden ellenfél láthatóvá válik a közelben lévő csapattagok és a karakter számára, még a falakon keresztül is. Emiatt gyakran nevezik majd a Soldiereket csalóknak, hackereknek, de az ilyen vádaskodásra legfeljebb pár lángoló lövedék legyen a válaszunk.

Tippek:

Fegyverek közül a rövid hatótávolságú SMG-t vigyük shotgun helyett, mivel annak nagyobb a sebzése. Nagyobb távolságra használjuk a másik SMG-t, vagy a nagyonnagy hatótávolságú pisztolyt, ami meglepően csúnya hegeket hagy célpontjainkon. Ha valaki mégis közel kerül hozzánk (megesik az ilyen), használjuk a Blasting Strike képességünket, hogy megfelelő távolságba helyezzük az illetőt, majd jöhet a géppisztoly. Ahogy említettük, a legfontosabb a Combat Medicine, amit azonnal maxoljunk ki ötös szintre. Harc közben igyekezzünk ne azonnal elnyomni, ugyanis ezen a szinten még 67HP-ről is maxra tölt minket. Ne feledjük, hogy minél több csapattársunkat gyógyítjuk, annál többet gyógyulunk mi is, így érdemes mindig csapatban vonulnunk. Mondanunk sem kell, hogy a Burning Bullets is rettentő hasznos, főképp 5. szinten, ahol már-már folyamatosan használhatjuk, és iszonyú nagyot sebez. Attól függően, mennyire vagyunk közel-, vagy távolsági harcban otthon, úgy tegyünk pontokat a Burning Bulletsre és Blasting Strike-ra: ha belharcban vagyunk a jobbak, nyomassuk a BS-t és hagyjuk egy ponton a lángoló golyókat, távharcban pedig az ellenkezőjét alakítsuk ki.

Commando


Sokak szerint a játék leggusztustalanabb, mások szerint legfrusztrálóbb kasztja, és ez így is van. A Commando nagy hatótávolságú, támogató szerepet betöltő karakter. Főbb jellemzői, hogy képes majdnem teljesen láthatatlanná válni, távcsöves puskájával örömteli meglepetéseket szerezni, késével pedig kellemetlen veseműtéteket végezni önkéntesnek semmiképp sem mondható donorokon. Életereje neki a legalacsonyabb (80), viszont gyors, mint a szélvész (110). Első képessége a Stealth, amivel szinte bármikor láthatatlanná válhat (25, később akár 12 másodpercenként). Ezután következik a Troop Trap, ami egy mozgásérzékelő robbanószerkezet – leginkább zászlók közelébe, vagy forgalmasabb helyekre érdemes elhelyezni. Nem sebez túl sokat, de időt nyer a célpont becserkészésére, valamint összezavarja az ellenfelet. Ezután jön az Elixir, amivel kicsit gyorsabban fut a karakter, valamint egy gyenge kis pajzsot is felhúz köré. A Mark Target képességgel bármilyen mozgó egységet kijelölhetünk magunk és a csapat számára, amitől egy piros nyúl villog majd a feje felett. Piercing Shot névre hallgat a Commando negyedik képessége, amivel nagyobbat sebeznek lövedékei, végezetül pedig a Poison Dagger, aminek hatására kése folyamatosan mérgezni fogja a megsebesített áldozatokat.

Tippek:

Az első 4 képességpontunkat mindenképp a Stealth javítására költsük. Nem azért, hogy hatékonyabb legyen, hanem hogy minél gyakrabban tudjuk alkalmazni. Miután használtuk, mindig várjunk pár pillanatot, hogy elmúljon a képesség által keltett vizuális hatás, hogy még véletlenül se tudják lekövetni, merre osonunk tovább. Az 5. és 6. pontunkat érdemes az Elixirre és a Piercing Shotra pakolni. Az Elixir mindig legyen a menekülő stratégiánk része, valamint a késelés elől meglógni igyekvő áldozatainkat is beérhetjük ezzel. Ezenkívül hatalmas porfelhőt is kavar a használata, így könnyebben lerázhatjuk a mögöttünk loholókat. Hetedik pontunkat a Troop Trapre tegyük. Ezt a robbanócsapdát láthatatlan állapotban is eldobhatjuk, érdemes mindig a földre vagy mélyebb helyekre elhelyezni, hogy a robbanás a magasba repítse az ellenfeleket. Mivel gyakran addig idegesítjük majd ellenfeleinket, hogy idővel becserkésznek minket, futás közben mindig hagyjunk hátra pár ilyen ajándékcsomagot. A Piercing Shoton is legyen legalább egy pontunk, kimaxolni viszont felesleges. Ezen a szinten öt másodpercig él, tehát az öt tölténytáras puskával a leghatásosabb, akár két embert is leteríthetünk vele. Ha azt látjuk, hogy valaki füstölő terepjáróval próbál elmenekülni, adjunk a kocsinak a Piercing Shottal, ami így sokkal nagyobbat sebez. Egy képességpontot rakhatunk a Mark Targetre is, ha idegesíteni akarjuk ellenfeleinket. És miért ne akarnánk, ugye?